33. Hogy lopta el a juhásztul két embör a szamarát?

Mikor a juhász vezette a szamarát az úton, két embör mönt rá szömköszt, oszt aszongya az ėgygyik: „Lopjuk el ettül a juhásztul a szamarát!“ Aszongya a másik: „Hol lopod el, mikor vezeti?“ „Hon nė lopnám el? mikor so sė néz hátra!“ „No! – aszongya – maj êlopom én, tė csak hajcsd el“. Itt oszt az ėgyik szép csöndessen odamönt, lėhúszta a szamár fejirül a kötőféköt és az ű fejire húszta, a másik mög elhajtotta a szamarat.

Mikor mán anynyira elhajtotta a társa a szamarat, hogy nem lácczott, az embör mögált és mögrántotta a juhász kezibe a kötőféköt; akkor a juhász hátratekint, akkor látytya, hogy nem szamár van a kötőfékön, hanem embör, akkor kérdöszte tűle: „Hogy kerűté tė ide: a kötőfékömbe?“ Asz mongya, hogy:

„Hét esztendeje, mikô elátkozott engöm az anyám szamárnak, mos lėtelt a hét esztendő, mos viszszaváltoztam embörnek!“ „No, hát ha lėtelt a hét esztendő, eregy! énneköm nem köllesz“. Itt oszt az embör elmönt âra, a mőre a másik embör hajtotta a szamarat.

A legközelebbi vásárba az ėgyik embör, nem a ki lopta, a másik, elhajtotta a szamarat, de a juhásznak is el köllött mönni, mer nem vôt neki szamara. Mikor odamönt a vásárra, láti, hogy ott van az ű szamara, oda sompojog mellé, a fülibe súgi, hogy: „Mögén elátkozott mán az édösanyád?“ A szamár mögrászta a fejit, aszongya a juhász: „Hijába rázod a fejed, nem vöszlek mög többet, mer mögén elvesz a pézöm, a kit érted attam!“