17. A napkeleti királfijú és a napnyugoti királlėján.

Azelőtt, mikor a fijú mög a lán tizönhárom esztendősek vôtak, akkor keszték ėgymást szeretni a fijatalok. Akkor a napkeleti királ írt a napnyugoti királnak, hogy ű neki van ėgy fija, a napnyugoti királnak mög ėgy lánya, hát agygya oda a lányát, lögyön az ű fijának a felesége. A napnyugoti királ viszszaírta, hogy kűgygye el a fijának az arczképit. El is kűtte a királ a fijának az arczképit; de mikor möglátta a napnyugoti királlėján, asz felelte, hogy még a sáros czipőjit sė türüli hozzá. Êre nagyon mögszégyölte magát a napkeleti királfijú, asz monta az atytyának: „Agygyál neköm anynyi kőcségöt, hogy húszéves koromig mög nė lögyek szorulva!“ Adott is az édösatytya anynyi kőcségöt, oszt útnak indult a királfijú. Elmönt legislegelsőb aranművességöt tanulni. Asz monta az aranművesnek, hogy űtet a legfinomabb aranművesnek tanícscsa ki! Ki is tanította olan aranművesnek, hogy több a kerek ég alatt nem vôt. Mökköszönte az aranművesnek a jóságát; aval továb indult. Elmönt ės susztėrhon; asz monta a susztėrnak, hogy űtet ojan susztėrnak tanícscsa ki, hogy ojan töb ba kerek ég alatt nė lögyön! Mög is tanította a susztėr ojanra, hogy töb ba kerek ég alatt nem vôt. Mög is köszönte szépen; aval továb bindult. Elmönt osztán a virágkertészhön. Asz monta a virágkertésznek, hogy űtet a legfinomab virágkertésznek tanícscsa ki! Kis is tanította olan virágkertésznek, hogy töb ba kerek ég alatt nem vôt. Mökköszönte a virágkertésznek a jóságát, aval továbmönt.

Elmönt osztán a napnyugoti királ kertyibe, kérdöszte: „Köl-lė, kertészlegén?“ Aszonták: „Éppen mos köl ėgy!“ Be jis fogatták. Hát a kert nagyon el vôt hanyagolva, ű osztán a kertöt nagyon szépen röndbe hoszta. Itt osztán asz mongya a kertészlegén a főkertésztül, hogy: „Itt lán nem szokott járni?“ Aszongya a főkertész: „Dehogy nem, szokott itt!“ „Hogy van az, hogy én nem látok ėgygyet sė?“ Itt oszt a főkertész fölmönt és mögsukta a királlán két komornyikjának, hogy szép kertészlegén van itt, a kertöt is szépen röndbe hoszta. Az ėgyik komornyikja lėszökött, mögnészte a kertészfijút. Aval kötötte oda magát, hogy tunna-jė neki kötni ėsz szép pukétát? A kertészlegén asz monta, hogy: „Tunnék! Mönynyön csak ėgy kicsit sétálni! addig én mögfogom kötni“. Még a komornyik sétált, addig a kertészlegén nagyon szép pár czipőt csinát. Mikor viszszamönt a komornyik a pukétájé, kezibe atta a pukétát és mikor mönt főfelé, a szömibe tünt neki a szép párczipő. A komornyik hítta a kiskertészt: „Gyűjön csak! nézze micsoda ez a kiskapu tetejin?“ Asz mongya a kiskertész: „Ez ėgypár czipő“. Asz mongya a lėján: „Pipő?“ Akkô még nem tutták âra, hogy mi az a czipő, mert âra csak mamuszba (= szőrczipő) jártak. A kiskertész asztán monta: „Nem pipő, hanem czipő“. „Mi annak az ára?“ kérdöszte a komornyik. „Pézé nem adom, hanem gyűjön lė estére hozzám!“ monta a kiskertész. „Aszt én nem töhetöm, hanem pézé mögfizetöm!“ „No, én aszt pézé nem adom“. Hogy a komornyik még ojat nem látott, asz monta: „No, maj estére, mikor nem lát sėnki, lėgyüvök“. Itt osztán a kiskertész odatta a czipőt. Mikor főkészült a komornyik, asztat a királkisaszszon nagyon nészte, hogy mi jaz a lábán; kérdöszte, hogy: „Mi jez?“ Aszongya: „Czipő“. „Pipő?“ „Nem pipő, hanem czipő“. „Hun vötted?“ kérdöszte. „A kiskertész atta“. „Hát ijet is tud csináni?“ A másik komornyik hogy hallotta, mingyá lėszökött a kertészfijúhon, űs aval kötötte oda magát, hogy tunna-jė neki kötni ėsz szép pukétát? A másik komornyik is úgy járt. Mos mán mind a két komornyiknak van czipője. Másnap sétálni möntek mind a hároman: a két komornyik czipőbe sétált, a királkisaszszon pedig csak mamuszba (szőrczipő) sétált. Szégyölte a királkisaszszon, hogy neki csak mamuszsza van, ű is mögnészte a kertészlegént, ű is aval kötötte oda magát, hogy tunna jė a kertészlegén neki kötni ėsz szép pukétát? A kertészlegén asz monta: „Mönynyön csak ėgy kicsit sétálni! addig én mög fogom kötni a pukétát“. Még a királkisaszszon sétált, addig a kertészlegén neki ol nagyon szép párczipőt csinált, hogy a fejit aranbötűvel kirakta oszt főtötte a kiskapu tetejire. Mikor a királkisaszszon viszszamönt a pukétájé, neki is a kezibe atta a pukétát. Mikor mönt főfelé, neki is a szömibe tünt a szép párczipő; a feje aranbötűvel vôt kirakva. A királlánnak nagyon möktecczött a czipő, mingyá kérdöszte: „Mi annak az ára?“ „Pézé nem adom, hanem gyűjön lė estére hozzám!“ „Mé beszél maga ojan gorombákat, én asztat nem töhetöm, ha mögtugygya atyám, vége az életömnek“, monta a királkisaszszon. „Nohát én pedig pézé nem adom!“ A királkisaszszonnak nagyon möktecczött a czipő, külömb vôt, mint a komornyikoké, a feje aranbötűkkel ki vôt rakva, ráált, asz monta a kertészlegénnek: „Atyámék elmönnek sétálni, maj lėgyüvök, estére nem gyühetök“. A kiskertész odatta a királlánnak a czipőt. A királlán mikor az atytya mög az anynya elmönt sétálni, lėszökött a kertészlegénhön. A királlán asz mongya ėcczör a kiskertésznek: „Baj van! hanem szökjünk mög! Atyám, ha mögtugygya, agyonüt mind a kettőnket!“ Mögszöktek, mündönütt gyalog möntek, hogy a kiskertész mögmutassa: nė hogy a czipőjit sė türüli hozzá, hanem még gyalog is elmén vele. Itt osztán anynyira möntek, hogy a napkeleti királ határjába értek. A napkeleti királnak vôt ėgy falka gujája, a gujásoktul asz kérdöszték, hogy kaphatnának-ė ott szálást? A gujások a kiskertészt fölüsmerték; ű kiatta a gujásoknak, hogy nė szôjjanak, hogy ű a napkeleti királnak a fija! Aszonta a gulásoknak, hogy asz mongyák: hogy úgy kapnak szálást, ha a gulát écczaka űk őrzik. Itt osztán a kiskertész mög a királlán őrzötték a gulát: az ėgyik az ėgyik oldalán, a másik a másik oldalán ült.

Röggel, mikor mögviratt, úgy indultak továb ba napkeleti királ várossa felé. A napkeleti királ várossa szélin csinált ėgy dėszkabódét, abba mérték az italt. A kiskertész ott hatta a királlánt, bemönt az édösatytyáhon, asz monta az édösatytyának, hogy kűgygye ki a katonákat mulatni és anynyira kérjék az italt, nė kérdözzék, hogy mit kóstál, csak hánynyák a pészt, hogy (a királykisasszony) nė győzze elrakni! Az atytya kikűtte a katonákat a bódéba mulatni, pészt is adott nekik öleget, hagy kőcscsék, kiatta parancsba, hogy nem szabad mökkérdözni: mit kóstál az ital? csak hányni köl a pészt! Este hazamén a kiskertész, asz kérdözi tűle, hogy mén a kereset? Asz monta a királlán: „Ha így mén a kereset, itt mög fogunk gazdulni, mer anynyi vôt a péz, hogy nem győztem elrakni“. Másnap röggel asz mongya a kiskertész: „Tė csak itt lögyél, én mög maj bemögyök a városba italt röndölni!“ Mögén bemönt a kiskertész, asz monta az atytyának: „Kűgygye ki a katonákat mulatni és nė fizessenek, ha kéri (a királyleány) a pészt, a bódét verjék öszsze mög űtet is verjék mög jô!“ A napkeleti királ kiatta parancsba, hogy most nem kő fizetni, ha pészt kérnek, öszsze köl törni a bódét mög a ki pészt kér, mög köl verni jô! A katonák mög is tötték, a bódét is öszszetörték, a királlánt is elverték jô. Este, mikor hazamén a kiskertész, kérdözi: „Nohát! hogy mén a sor?“ Aszongya: „Nem a legjobban, hanem jó lösz innen elszökni!“ „No, ha mán nem jó mén a seft, gyerünk be, maj más álást keresünk!“

Bemöntek a városba, asz mongya a kiskertész: „No, majd én beállok a napkeleti királhon kocsisnak, tė mög ájj be szobalánnak!“ Úgy is csinátak, a kiskertész bejált a napkeleti királhon kocsisnak, ű mög bejált szobalánnak. Asz mongya a kiskertész a napkeleti királnak: „Csinájjunk lakodalmat, majd én mögházasodok, hanem nem köl mondani sėnkinek!“ Itt hallották, hogy nal lakodalom lösz, a napkeleti királ házasíti a fiját. Szerette vôna a királlán möglátni, hogy möjen a napkeleti királ fija? A királ kiatta, hogy mündön szobalánnak bent köl ülni az asztalná sorba. A napnyugoti királlán, hogy nem látta a kiskertészt sėhun a lakodalomba, a kötője alá kötött ėgy nagy szélkét (= bögre), abba rakott a kiskertésznek mindönfélét, hogy kapjon űs. Mikor begyütt a napkeleti királfijú, keszte a lányokat sorra tánczoltatni. Itt először a napnyugoti királlánra került a sor tánczolni; nagyon szabatkozott, hogy ű nem tánczol, de itt muszaj vôt neki. Mikor látta, hogy muszaj, aszonta: engegygyék ki ėgypár perczre! De hogy észrevötték, hogy a kötője alatt van a szélke, azé sė engette ki a királfi. Elkesztek tánczolni, öszszetört a szélke. Akkor elkeszte a napkeleti királ kijabálni, a többi mög utánna: „E lösz a királfi felesége, mer az urát szereti, e sömmibül sė akari az urát mökcsalni!“ Akkor üsmerte mög, hogy a kiskertész a napkeleti királfi, akor röstelte mög, hogy aszt írta, hogy a sáros czipőjit sė türülí hozzá, mikor el is mönt utánna.