14. Aranykacsa.

Hun vôt, hun nem vôt, az operenczijástengeren is túl vôt, a hun a kis malacz dúr, azon is túl, az innenön innen, vôt a világon ėgy kiráj, annak vôt Vasórúbába felesége, vôt a kirájnak az első feleségitül ėgy csuda szép kis lánya, de a mustohának is vôt 2 lánya, de azok nagyon rútak vôtak. Aszongya a Vasórúbába a kirájnak: „Hallod-ė? eszt a lánt kügygyük el szôgálni, még ezök férhönmönnek!“ El is köllött a kis lának mönni szôgálni, hát elmönt ėgy rokonyáhon. Annak is vôt 3 vén lánya, mögfogatta szôgálónak, de ott sė vôt job heje, mind otthun: itt is írigyködött rá a három lán, mer nagyon csúnyák vôtak, ű mög nagyon szép, mindig nagyon sok dôgot attak Bözsikének. Történt ėcczör, hogy elmöntek a templomba, mögparancsolták Bözsikének: „Mire haza gyüvünk, jó ebédöt készicscsél! van itten ėgy zsák búza, kiválogazsd ojanra, mint a kit a galamb öszszehord: ėgy szöm konkoj nė lögyön benne!“ Leült Bözsike nagybúsan a búza mellé, elkezdött sirni. Ėcczör csak kinyilik az ablak, berepül rajta ėgy hófehér galamb: „Mijé sirsz? Bözsike!“ „Mé nė sirnék, mikô mönynyi dôgot kiattak, hogy elvégezzem, nem birom ėn aszt mind elvégezni!“ „Miféle az a sok dolog?“ szól a kis galamb. Bözsike asztán elmonta: mi mindönt parancsoltak, hogy mikor haza gyünnek, készen lögyön. „Csak ez a baj?“ kérdözi a kis galamb, kivött a bögyibül ėgy dijót: „Eregy oszt törd mög, van ebbe ėgy öltözőruha, vöd rád oszt eregy el a templomba, űj a hátulsó padba: mikor vége lösz a prédikáczijónak, sijess haza azonnal, vetköz lė gyorsan, tögyél úgy, mintha mindég dôgosztál vôna, nėhogy észre vögyék, hogy a templomba vôtá!“ Úgy is tött Böszike, a mint a galamb mondta: elmönt a templomba, de a szélső padba ült, mikor vége lött a prédikáczijónak, szalatt haza, hát csak elhült mikor látta, hogy mindön röndbe van: a zsák búza a sarokba állott, gyönyörü tiszta; az ebédlőbe terítve az asztal, finom ételök rajta. Igön ám! a mint Bözsike mönt hazafele a templombul, a szomszéd ország kirájfija – az is atemplomba vôt – möglátta Bözsikét, elvetötte a nyilat utánna, de éppen a szomszéd úcczába ált mög, bemén a kiráj (a házba, hol a nyíl megállt) mongya az aszszonnak: „Van eladó lánya? Vôt a templomba máma?“ „Vôt!“ mongyák, bevezetik a kiráj elébe a lánt, de a kiráj asz monta: „Nem ez a!“ Elmönt a kiráj nagybúsan viszsza. „No maj jövő vasárnap íberebb löszök!“ mongya a kiráj. Következik a második vasárnap, még több dôgot attak Bözsikének, kiattak két zsák búzát: „Kiválogazsd ojanra, mind a kit a galamb öszszehord, a friss kenyér az asztalon lögyön, jó ebédöt is készicscsél!“ Lėült Bözsike a zsák közé és keserves sirásra fakatt. Ėcczör kinyilik az ablak, berepül rajta 2 galamb, kérdözi Bözsikét: „Mijé sirsz? Bözsike!“ Bözsike elmongya, hogy mönynyi dôgot parancsoltak, nem birja ű aszt mind elvégezni. „Nė sírjál, Bözsike! – mongya az ėgyik galamb – ėhėn van ėgy dijó, van ebbe lángszín sejöm ruha, vödd rád, eregy a templomba, űj a hátúlsó székbe, mikor vége lösz a prédikáczijónak, sijess haza azonnal, vetközz lė gyorsan, tögyél úgy, mintha mindig dôgosztál vôna!“ Úgy is tött Bözsike, a mint a galamb monta: elmönt a templomba, a leghátulsó székbe ült, mikor vége lött a prédikáczijónak, szalatt haza, hát csak elhült, mikor látta, hogy mindön röndben van. A mint Bözsike mönt haza fele a templombul, a szomszédkiráj fija möglátta Bözsikét, a nyilat êvetötte, éppen a szomszéd házáhon esött, bemén a kiráj, mongya az aszszonnak: „Van eladó lánya? Vôt a templomba máma?“ „Nincsen uram! nincsen! mongya az aszszon – öregök vagyunk, de van itt a szomszédba 3, mönynyön át hozzá, nézze mög!“ A kiráj aszonta: Nem mén át, maj gyüvő vasárnap ügyesebb lösz. Ezalatt hazaért a ház gazdaszszonya a 3 lányával, nagyon mögharagudott, hogy mindönt röndbe tanát. Gyütt a harmadik vasárnap, 3 zsák búzát attak Bözsikének, monták: „Kiválogazsd ojanra, mind a kit a galamb öszszehord, ėgy szöm konkoj sė lögyön benne, a friss kėnyér az asztalon lögyön, jó ebédet is készicscsél!“ Lėült Bözsike a 3 zsák közé, sirt keservesen: „No, mos mán eszt nem birom mögtönni.“ Ėcczör kinyilik az ablak, berepül rajta 3 hófehér galamb, kérdözi Bözsikét: „Mijé sirsz? Bözsike!“ Bözsike elmongya, hogy mönynyi dôgot parancsoltak, nem birja ű aszt mind elvégezni. „Nė sirj, Bözsike! hisz ez nem dolog – mongya a galamb – ėhėn van ėgy dijô! van ebbe ėgy őtöző: égszínkík ruha, vödd rád, eregy a templomba, űj a hátulsó székbe, mikor vége lösz a prédikáczijónak, sijess haza azonnal, vetközz lė gyorsan, tögyél úgy, mintha mindig dôgosztál vôna!“ Úgy is tött Bözsike, a mint a galamb monta: elmönt a templomba, a leghátulsó székbe ült, mikor vége lött a prédikáczijónak, szalatt haza, hát csak elhült, mikor látta, hogy mindön röndbe van. A mint Bözsike mönt hazafele a templombul, a szomszéd kiráj fija möglátta Bözsikét, elvetötte a nyilat utánna, akkor a nyíl a kapuba esött, éppen akkor mönt befele a Bözsike, a nyíl a ruhájábul ėgy kis darabot kiszakajtott.

Mögörült ennek a kiráj, fölvötte a ruhát möga nyilat, gondolta: „Minek mönynyek be máma, ráérök hónap is, tudom mos mán, hogy hun van. Hazamönt a kiráj.

Mikor Bözsike hazamönt, vetközött lefele, kinyilott az ajtó, belépett rajta az aszszon a három lányával: „Hát úgy lopod te a napot! Bözsi?“ Elvötték tűle az égszínkík sejöm ruhát, levetkősztették mesztelenre, beledopták a tóba, űk mög viszszamöntek, de Bözsike nem halt a tóba, átváltozott aranykacsává.

A kirájfi elmönt másnap, mongya: „Van itt eladólán?“ „Van, uram! van!“ mongyák. A mijen ruhába vôt Bözsike a templomba: égszínkík sejömbe fölőtösztették a legöregebb lánt, ráatták Bözsike égszínkík sejöm ruháját, bevezették a kiráj elébe, de a kiráj asz monta: „Nem e vôt a! hanem van itt ėd darab a ruhájábul, ha odaillik, elvöszöm feleségül.“ Hát a mint nízik, hát odaillött, mer onnat vötte ki (a nyíl) a Bözsike ruhájábul. Elmönnek esküvőre. A mint möntek, a tó mellett möntek el, hát látytya a lán, hogy úszik benne ėgy arankacsa, aszongya a lán: „Addig nem esküszök mög veled, még annak az aranykacsa húsábul nem öszök, ha szerecz, mögtöszöd neköm.“ Êre a kiráj elkeszdött lűnni rá, de mindég lėbukott. „Maj – gondolta a kiráj – lėvetkőzök, belemék a vízbe, ha möglűni nem tullak, de mög tullak fogni!“ Bemönt a vízbe, a mint az aranykacsát mögfogja, azonnal átváltozott gyönyörű szép lánynyá, még szászorta szöb vôt, mint addig vôt, de azért mögismerte a kiráj. Elbeszéltette vele: hogy lött aranykacsává; de möghallotta eszt a parton a mönyaszszon, hazaszalatt, mögbeszélte odahaza, hogy szalagygyanak, mer Bözsike föltámatt! A 3 lány úgy elszalatt, hogy még most is szalad, ha mög nem ált, de az öreg aszszon nem tudott elszalanni, görcsöt kapott. Mikor odaért a kiráj, 4 fele vágatta a kastél 4 sarkára kiakasztatta, bemönt a városba, vött Bözsikének ruhát, kivitte a tópartra, fölőtösztették Bözsikét; ojan mönyaszszon lött belüle, hogy még ojant nem látott sönki. Csaptak ojan lakodalmat, hogy vôt ám lé mög lé! örült a kinek ėgy kalányal jutott, vôt boris, 10 embör horta a pinczébül fölfele réstával, még sė győszte mög a vendégöket, ojan sok vôt.

(Hódmezővásárhely.)