25. Mátyás király és a czigány béres.

Vôt ėgy gazdaczigány, aszt írta a háza végire: „Nincs sömmire sömmi gondom“. Mátyás királ möglátta, hogy mi van a cigán házán kiírva, elővötte a czigánt: „Hogy merté ijet kiírni ijen szűk esztendőbe?“ monta Mátyás királ. „Ha nincs gondod, majd adok én!“ gondolta magába. Akkor atta föl: „No, czigán, ha ki nem tanálod, még én viszszagyüvök, hogy hun a világ közepe? akkô vége az életödnek! Mög hogy én mit gondolok? Hogy én mijön állok?“ A czigán nagy goncságba esött, sė inni, sė önni nem tudott a nagy gondtû. Aszt möglátta a czigán bérösse, aszongya: „Urȧm, mí búsulsz tė?“ „Ús sė segícs tė ȧzon!“ „Dėhogy nem? – aszongya – segítėk ín!“ „No, hȧ segícs tė ȧ bȧjon, nekėd ȧdom a lányomȧt felesígül, mög ha mėkhȧlok, nekėd ȧdom ȧz egísz vȧgyomomȧt!“

Viszszaérközött Mátyás királ, akkor a cigán bérös kilépött a czigán elébe, asz kérdözi a czigántul Mátyás királ: „No, hát czigán! kitanátad-ė mán, hogy hun a világ közepe?“ Aszongya a czigán, – mögverte a lábával a fődet – aszongya: „Itt vȧn, urȧm, itt!“ „Hát a másikat, hogy mit gondolok én?“ „Ȧzs gondójja kiráj ífilsíge, hogy a gȧzsdájávȧl beszíl, pedig csȧk ȧ bírėssivel“. Akkô monta: „No, ha ki nem tanálod, hogy én mijön állok, vége az életödnek!“ „Ȧ czipő tȧlpán urȧm, ȧ czipő tȧlpán!“ Igaza vôt, azon ált! Igy a czigán bérös feleségül kapta a gazdaczigán lányát oszt későb elkapta az egész vagyomját.