Vôt ėgy nagyon gazdag embör, a kinek sok kincse vôt, anynyira féltötték, hogy anynyi puskájuk vôt, hogy környeskörül a házba elig fért. Ėcczör elmönt hozzájuk ėgy legénembör bérösnek, aszt kérdöszte: „Ugyan, gazduram! minek maguknak az a sok puska?“ „Hát, fijam! azé van: mer tugygyák, hogy nekünk sok pézünk van, hogy ide nė gyűjenek lopni.“ „Ó! – aszongya a bérös – ettül könynyen êlophati, a ki akari“. „Nem lopi aszt el, fijam!“ Erősítgette az öreg.
Ėcczör kért a legén háromnapi szabacságot. Mikor elmönt, a középső este főkészült bėtyárruhába; a dėrėkára gyűszűt kötött, mellé két kést szúrt és két pisztolt odagyugott. Aval oszt kileste, mikor a gazdájék lėültek vacsorálni, akkor szépen benyitotta az ajtót, közéjük tartotta aszt a rėzsdás pisztolt, a kibe még gojó sė vôt, asz monta nekik: „Agygyák kentök elő a pézüket, halottam, hogy sok kincsük van!“ No, de ezök úgy mög vôtak ijedve, hogy minynyájinak kiesött a kanál a kezibül, aszongya: „Öreg! nė tagagygya ken, aszt a vén bėtyár êre-âra! mer itt sok osztozás nincsen, hanem vagy pészt, vagy életöt vöszök el!“ Látta az öreg, hogy erőssen fogi, aszongya: „Hát, kéröm! a pénzünk ebbe a szobába nincsen, hanem maj kimögyök érte és behozom!“ „No, – aszongya – öreg, előre!“. Az embör úgy gondolta, hogy maj a fijaji fővöszik a puskát oszt maj agyonlüvik, észhön kapott, az ablakra odakijátott a bérös: „Tik mög vigyázzatok odakin! ha valamölik mögmozdul, lüjétök körösztül agyon az ablakon“. Ezök mögijettek, oda villantottak az ablakra, úgy látták, többen vannak odakin, mind űk odaben, még az asztaltul sė mert ėgy sė mögmozdulni. Elvitte a bérös a pészt.
Mikor a három nap lėtelt, a bérös hazagyütt, halylya, hogy minynyájan nagyon szomorúk, kérdöszte: „Hát kentök mé ojan szomorúk és hun van az a sok puska a falrul?“ Aszongya a gazda! „Hó’, fijam! nem vôtá ittbenn? elvitték a sok pénzünket!“ „Hát hogy vihették el, mikor a fal körül tele vôt puskával, kentök is ijen sokan vôtak!“ „Jaj! de azok még többen vôtak odakin“. „Á! – aszongya – löhetetlen, úl löhet, hogy csak ėgy vôt?“ „Nem ėgy vôt a, fijam! mer nagyon sokan vôtak“. „No, – aszongya – én tudom, hogy ez nem vôt több ėgynél!“ De az öreg erősítötte, hogy sokan vôtak. „No, én betanúsítom kentöknek, hogy ėgy embör vôt“. „Ha betanúsítod, neköd is sok kincsöt adok!“ Akkor êmönt, főkészült abba a ruhába, a kibe ott vôt és odavitte a sok pészt viszsza. „No, – aszongya – lássák kentök, hogy csak én vôtam magam, viszszahoztam kentöknek a pézüket!“ Még akkor sė akarta az öreg elhinni, aszonta: „Kétanynyijan vôtak az ablakon“. „No! hát ha nem hiszik kentök, nézzenek az ablakra minynyájan, ugyananynyi embört látnak kentök“ Akkor monta az öreg, hogy: „Nem vôt ölég eszünk“. A béröst oszt mögjutalmaszta, adott neki anynyi pészt, hogy nem köllött neki béröskönni.