40. Isten verése.

Ėgy embörnek a fija mikor hazagyütt Amerikábul, az apját mög az anynyát nem tanálta otthun, csak ėgy kis lán testvérjit. A kis lán nem ismerte mög, hogy az ű bátytya. Aszonta a lánnak: süssön szalonnát mög tojást! adott neki ėgy pár koronát. Aval osztán, mikor a legén mögebédölt, kimönt az istállóba alunni. Az alatt az üdő alatt, még ű alutt, hazagyütt az apja mög az anynya, a lán pedig kiszalatt elébük az udvarra, dicseködött nekik, hogy: „Itt van ėgy embör, adott neköm is két koronát, a mé sütöttem neki rátottát, nagyon sok péze van neki!“ Itt oszt az aszszon âra kénszerítötte az urát, hogy: „Üssük agyon a pézijé!“ Az embör nem akarta, de az aszszon csak aszt hajtogatta: hogy üssük agyon a pézijé!

Anynyira beszélt az urának, hogy az ura aszonta: „Nem bánom! hanem előbb eregy el, hozzál ėgy fél liter pálinkát!“ Az aszszon elmönt, a kocsmába is vôt ėgy fijú, a ki Amerikábul gyütt az ű fijukkal haza. Mikor möglátta az aszszont, aszongya: „No, viszi ken a pálinkát az új vendégnek? örűnek ugy-ė, hogy hazagyütt a fijuk Amerikábul!“ Akkor az aszszon nem várta, hogy kimérjék a fél liter pálinkát, csak lelketlen szalatt haza. Mikor beért a kiskapun, kijabálta az urának: „Jaj! nė báncsa ken, mer az a mi fijunk!“ Itt oszt az embör mán akkorra agyonütötte a fiját. Akkor röttön mögfordût és az aszszon fejit kétfelé vákta, bejelöntötte magát: mos csinájjanak vele a mit akarnak, nem bánynya, ha fölakasztik is. De az embörnek nem lött sėmmi büntetése sė, mer az embör nem vôt hibás, az aszszon monta, hogy üssük agyon!