41. A kit az apja rosszra tanított.

Vôt ėgy embör, a ki a fiját sosė intötte, hanem a rosz cseleködetre tanította. Anynyira elroszszult a gyerök, hogy mán mikô erősödött, bujdosójé köllött neki lönni. Itt oszt a gyerök az erdőbe tanyázott mindég, mer faluba, városba nem möhetött sosė, mer a röndőrök, csöndérök nagyon mögverték. Az erdőbe osztán fagyükerekkel mög nádböngével (= töve a nádnak) élt. Ėcczör az erdőbe mönt a fijatal embörnek az apja fájé és ű möglátta, hogy az erdőszélin a fát szödögeti, mögüsmerte, de az apja űtet nem üsmerte mög, mer mán akkô nagyon mögszőrösödött, nem borotválkozott. Aszongya néki: „Ugyan, bácsikám! gyűjön ki hônap is, hozzon ken kinyeret, mer mán régön nem öttem, inkáb szödök érte jórakás szárazfát!“

Az embör csakugyan is kimönt másnap, a fijatal embör az erdőszélin várta, de fát nem szödött. Mikor odaköszön az öreg embör: „Jó napot, édös fijam!“ Aszongya a fijatal embör: „Agygyon Isten kennek is, öreg bácsi! No – aszongya – hozott kend-ė kinyeret?“ Aszt kérdöszte legelsőb is. Aszongya: „Hosztam“. „No, ha hozott kend, gyé kend be âra az erdőbe, ott van az a rakásfa, a kit szöttem, ottan majd bekötheti ken!“ Mikor anynyira bemöntek, hogy mos má nem láthatta sėnki, aszongya neki: „Hát, öreg! fogja ken mög eszt a vékon fát és húzza kê lė a fődre!“ Az öreg lėhûszta, a fija asz kérdöszte: „Hajlik-ė?“ Aszongya az öreg: „Hajlik“. „Most emerrül próbálja ken, a másik ôdalára hajlítani!“ Az öreg âra jis hajlította, âra jis hajlott; mögén kérdözi a fijú: „Hajlik-ė?“ Aszongya az öreg: „Hajlik“. „No, fogja ken mög eszt a vastagot, hát e hajlik-ė, húzza ken!“ Aszongya az öreg: „Hasztalan húzom! mer e mán öreg, nem hajlik“. „Hát, tugygya ken, hogy ha öreg a fa, nem hajlik? Üsmer kend-ė engömet?“ „Nem üsmerlek“, mongya az öreg. „Én vagyok a ken fija, a kit kend a roszra tanított, nem hajlított kend, akkor még hajûttam vôna. Kennek köszönhetöm, hogy mos ijen vagyok, hanem mos mögnyúzom kendet eleventen!“ Akor odakötötte a fáhon aval a kötéllel, a kivel az öreg mönt fájé, oszt mögnyúszta, akkor êmönt az (bíró) urakhon, bejelöntötte magát, mos mán tögyenek vele, a mit akarnak. Kérdöszték az urak, hogy: „Mijé nyúszta mög eleventen az apját?“ Aszonta, hogy ű nem lött vôna ijen, ha az apja roszra nem tanította vôna, mos mán nem fog rosz lönni, nem fogi sėnkijét sė bántani, még ha az úcczán tanáli is, viszszaagygya. Az urak aszonták, ha az apja nem tanította vôna roszra, űtet sė nyúszta vôna mög; akkor az embört szabadlábra eresztötték.