III.

Mikor az asszony visszaült a helyére, a fiatal ember még jó ideig ugy maradt, lehajtott fejjel, az asztalra hajolva. Amint fölemelkedett, egy kis zavar volt a lelkében, nem tudta, mit kell most tennie. Legszivesebben felállott volna s elfutott volna innen. De már annyi kellemetlen leckén ment keresztül, hogy nem tette. Érezte, hogy ez az asszony segitségére fog lenni: s megalkudott.

– Nos, mi volt tulajdonképen a tanulmányának az eredménye? – mondta az asszony.

Matolcsy megkönnyebbült. Ez nagyon tapintatos…

Fölvette az irását s belenézett. Ugy megörült neki, mintha vértet vett volna magára. Elmult az érzelmi áradás a lelkéből, mintha a szél elveri a ködöt: olyan rideg és tárgyilagos lett, alig birta takarni a nyersdurvaságát. Most már az irásban is átugrotta azokat a mondatokat, szakaszokat, amelyek az ő lirai kiömlései voltak s csak a szigoruan tárgyilagos fejtegetések szellemét kereste: a kivül álló dolgokról adva számot, egészen az áldott közömbösség szabad levegőjében volt.

– „Arról a fejlődésről akarok számot adni, – olvasta monoton hangon, – hogy ment át az Egyisten imádat három nagy korszakon: hogy született háromszor ujjá s nyert mind tökéletesebb s nagyszerübb alakot.

„Kezdetben a család vallása volt. Ábrahám és Jákób istenének csupán egy családra volt gondjuk és törvényük. Majd a nemzeti vallásává lett Mózes hatalmas lelke által s a nemzeti vallások legtökéletesebb ősformája alakult ki benne. Végre az emberiség vallását teremtette meg ebből Jézus s örök időkre megadta a földön születetteknek a legjobb életfölfogást.“ -94-

Fölpillantott s meglátta az asszony szemében azt a vak áhitatot, amely már nem uralkodik magán, s most már egészen tisztában volt vele, hogy többé nincs kivel beszélnie… Undort és dühöt érzett. Abban a pillanatban, amint felvillant előtte, hogy szerelemből van hozzá oly közel, annyira rátapadva, gondolata szálába belesodródva, belefonódva ez a vén nő, rögtön undort s megvetést érzett iránta. Könyörtelen ridegséggel tisztitotta ki magából s olyan távol és idegenné lett, hogy a kurátora, a férfi közelebb volt a lelkéhez: mert férfi és okos és erős és férfi… Nem mert a kipirult arcára nézi, mert látta a ráncokat…

– „E csodálatos fejlődésről beszél a biblia – mormogta. – Benne van az emberiség szellemi fejlődésének mintegy az allegoriája… s veszitse bár hitelét az emberek előtt minden felekezet, összes tanával és igéretével együtt, a biblia nem vesziti el belső varázsát soha, mert ebben nem dogmák vannak, nem követelő, merev theologia, melyben lehet hinni és nem hinni, mely előtt meg lehet alázkodni, vagy melyet föl lehet boritani: ebben emberi történelem van, a legsajátosabb szempontból tekintett történelme az emberiségnek: a könyv iróit minden érdekli, ami emberi, de különös varázst ad itt minden sornak, hogy évezredeken át, annyi különféle értékü, anyagu, poézisu, ihlettségü irót elsősorban egyetlen vonatkozás: az isteni reláció foglalkoztatja…“

Vontatva megállott az olvasásban s hirtelen merészen és kegyetlenül azt kérdezte:

– Mikor olvasott a bibliából?

Az asszony mintha megérezte volna a támadást, visszavonult pillái mögé s körülnézett védelem után.

– A biblia, – mondta, – ahhoz füződik életem minden nagy eseménye… De soha nem volt vezetőm… Aki megnyissa… -95-

Matolcsy ellenségesen lebiggyesztett sarku szájjal nézett rá egy igen rövid pillanatig, aztán ujra az irás betűi közé furta tekintetét s rejtőzött, mint róka a bozótba.

– Asszonynak biblia! – mondta magában. – Soha nem volt nő, aki a bibliát olvasni tudta volna s erre még kedvesebb lett neki a szentkönyv: megérezte, hogy ez a könyv a férfiui nemnek ősi vára az asszony állat leszivó, magához ragasztó hatalmával szemben… Biblia az asszonynak!… Soha még ilyen szabadon és hatalmasan nem volt megrögzitve az asszonyi-genus kicsisége és hitványsága, mint a Könyvnek minden oldalán… Egy ige nincsen ebben a könyvben, mely az asszonynak szólana, amely zsámolyt nyujtana az asszonyi nemnek fölfelé, az isten felé, a szabadság felé… Hogy! Hát kell akkor, kell valami nagyszerü isteni igazságnak lenni abban, hogy a férfiu, aki az Igazság utjára akar indulni, hagyja el az ő anyját és az ő testvéreit és minden nőt…

S most aztán valami uj még kegyetlenebb öröme telt benne, hogy a tanulmányát végig forgassa s kiszedje belőle mindazt a rideg megállapitást, amit az asszony lelkében netalán élő áhitat lerombolására alkalmasnak talált:

– Hosszadalmas fejtegetések vannak itt… ki is fogom hagyni, – mondta s lapokat forgatott el, – legérdekesebb annak a ténynek a bemutatása, hogyan lett hát, hogy jött létre a vallás:

– „A biblia legrégibb könyveit a királyság korában irták össze, a Sámuel próféta által alakitott prófétai iskolában…“

– Kérem, – szólalt meg a papné megütődve. – … Mit jelent az, hogy a biblia legrégibb könyveit?

Matolcsy leplezett gunnyal mosolygott.

– Persze, nagytiszteletü asszony azt hitte, hogy -96- a biblia isten kijelentése s abban a sorrendben jött létre, amint be van kötve…

– „A Sámuel által alapitott prófétai iskolában irták össze a biblia legrégibb könyveit, abból a célból, hogy a papoknak kezükben legyen a nép őstörténete s a Jehovának a zsidóság iránt tanusitott történelmileg hires esetei, amelyekre szabatosan hivatkozhassanak a bálványimádás felé tévelygő (idegen papok javára! – tette hozzá gunyosan, – mert az idegen istenek imádatától mindig ezért óvjuk a népet: elvész a régi jövedelem…) szóval, a nép előtt. De régibb följegyzéseket is használhattak, vagy a hagyományt nem alakitották át teljesen a maguk céljára, mert igen sok adat maradt a régibb könyvekben, mely őszintén elárulja annak a kornak a fölfogását, melyben még csak csirájában volt a Jehova-kultusz és ez maga is annyira hasonlit a bálványimádáshoz, hogy akár annak is vehetjük.“

Nem volt megelégedve a szöveggel, még mindig nem volt eléggé brutális és félt, hogy ha a maga szavaival mondja el, az asszony még észreveszi, hogy irgalmatlan akar lenni hozzá… Tovább forgatott a papirjai közt s olvasta:

– „Ha az egyes korszakokban vizsgáljuk a vallás lényegét és felfogását, annak a kis mustármagnak növekedését látjuk, melyről Jézus szólt: a legkisebb minden magvak közt, de ha megnövekedik, nagyobb lesz a füveknél, végtére hatalmas fává fejlődik, hogy az ég minden madarai reá szállanak és fészket raknak az ágain…

„Ábrahám, az ősatya volt az a jó föld, kibe az isten elvetette a magot, Mózes lelkében lett az nagyobbá a füveknél s Jézuséban a világ minden madarait ágaira gyüjtő terebély fa.“

Most mohón s hevesen kezdte olvasni, mintha megtalálta -97- volna azt a helyet, amit keres, ami mindent megmagyaráz:

– „Hogy Ábrahám történeti személy volt-e, eldönthetetlen. Bibliai szempontból annak kell tekinteni, ő az ősatya, kitől ered a faj és a vallás, a nép nemzeti érzelme s az istenismeret. Az a sok szabatos jóslat, amit Ábrahámmal mondatnak, mind későbbi eredetü, valószinüleg Mózes állitotta ennyire előtérbe, politikai okokból az ábrahámi teóriát… Mózesnek Ábrahám az a bizonyos erőszakkal csinált klasszikus forrás volt, amelyből merészen meritett mindenkor ha deus ex machinára volt szükség“. (Ezt a mondatot magától mondta bele s ugy tett, mintha olvasna a papirról.)

– „Ábrahámnak, ennek a jelképes ősnek a valóságban bizonyos hogy házi istene, fetise volt az az isten, kinek csak Mózes adta a Jehova nevet, mert odáig semmi néven nem neveztetett: „Mózes II. könyve 13–15. vers: Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak ugy jelentem meg, mint mindenható isten: de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes…“ Az Ábrahám istene a többi bálványtól csak egyetlenegy lényeges vonásban különbözik: abban, hogy láthatatlan… Szellemi volt, s ami különösen fontos: egy szellem volt. Bármikor és bárhogy történt is, hogy valaha, valaki az istent nem látható tárgyban s ahhoz füzve kereste, hanem láthatatlan szellemben, amely a magasban, nem tudni hol lakozik: ezzel megadta a vallásfejlődés határtalan lehetőségét… Mert egy láthatatlan szellem kimondhatatlanul jobban izgatja a fantáziát, mint bármi látható hatalom… A második az volt, hogy ezt a láthatatlan Egyistent felruházta mindazzal a hatalommal, amivel az összes istent szokta felruházni az ősember.“

Ujra ugrott egy hosszu kikezdést; csak éppen beleszurta: -98-

– A görögök és a természetimádásból kiinduló népek, pl. minden erőnek és isteni tulajdonságnak külön istenfogalmat állitottak.

Aztán hevesen tovább olvasta, szinte bunkócsapásokkal támadva az asszony vélt naiv hitét:

– „Lehet, hogy Ábrahám az eszme kifejlődéséhez mit sem adott, lehet hogy már készen örökölte vagy vette át ezt a családi fetist: de ő, az ókorban rendkivül gazdaggá és hatalmassá lett családfő, tekintélyt adott a maga istenének… Mert Ábrahám csak a saját tulajdonának ismerte ezt az istent. Ennek csak ő iránta s általa családja iránt van jóakarata s mindenkinek ellensége, aki őneki ellensége, vagy akinek a dolga az ő érdekeibe ütközik… A bálványimádás egyik alapvonása az, hogy a bálvány lehet egyetlen ember személyes istene, lehet egy családé, egy népé, vagy egy nemzeté, – viszont ezek a bálványok egymás mellett állhatnak, anélkül, hogy a hivő lelkében kétség támadna, vajjon nem történik-e, hatalmi érdekösszeütközés közöttök. Azonfelül Ábrahám még nem teremtette ki az istent folyvást dolgozó, müködő, a sziv redőit spontán elhatározásból vizsgáló hatalommá: ő neki az isten még csak egy minden pillanatban készenlétben levő segitség, szellemi buzogány volt, amelyet mindenkor megforgathatott s amellyel akkor csaphatott le az ellenségre, mikor akart.“

Felnézett az asszonyra s bizonyos megelégedéssel olvasta le annak a tekintetétből, hogy mégis sikerült ujat és meglepőt és irgalmatlant mondania.

– „Az Isten Ábrahám életében kétféle szerepet visz: 1. Nagy jövőt igér ivadékainak s ezért kultuszt kiván tőlük. 2. Néhány alkalommal pozitiv esetben segitségére van.“

„Az első dolog anachronizmus, melyet utólag tulajdonitottak Ábrahámnak, hogy aztán hivatkozhassanak rá.“ -99-

– „A második azonban csak valóságos hagyomány lehet, s teljesen meg is felel az ábrahámkori istenfölfogásnak.“

„Épen ez mutatja, hogy az Ábrahám istene még egészen fetisjellegü volt… Történt, hogy Ábrahám nagy éhség idején Egyiptomba megy s ott feleségét hugának adja ki, mert fél, hogy megölik a szép asszonyért. A faraó csakugyan beleszeret Sárába, elveszi feleségül s Ábrahámnak nagy jutalmat ad érte. De Ábrahám istene mégis nagy csapásokat bocsát Egyiptomra. A faraó megtudja, hogy ez idegen nő felesége volt Ábrahámnak s ezt magához hivatván, így szól hozzá: „Miért tetted ezt velem, mért nem mondottad meg nékem, hogy ez néked feleséged. Miért mondottad: Hugom ez: azért vevém feleségül. Most már imhol a te feleséged, vedd magadhoz és menj el.“ S nagy kisérettel bocsátotta el mindenével együtt. Ugyanez a történet még egyszer megismétlődik, mikor Sárát Abimélek, Gérár királya veszi el, de már itt az isten olyan elővigyázatos, hogy megtörténni sem engedi a bünt, megjelenik álmában Abiméleknek s figyelmezteti, hogy ne érintse az asszonyt, mert meghal. Abimélek ijedten védekezik: „Uram, az ártatlan népet is megölöd-e? Avagy nem ő mondott-e nékem: hugom ő, s ez is azt mondotta: bátyám ő. Szivem ártatlanságában s kezeim tisztaságában tettem ezt.“… Abimélek okulván az Ábrahám istenének nagy hatalmán, Ábrahámmal erős szerződést köt… „Esküdj meg énnékem az Istenedre, – mondá, – hogy sem én ellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem a kegyesség szerint, amellyel én irántad viseltetem, viseltetel te is én irántam és az ország iránt, amelybe jövevény voltál.“ Ez alatt pedig azt érti, hogy nem zuditja rá istenének hatalmát többet, valami olyan álnoksággal, mint a Sára átadása volt.“

„Az isten akaratának imilyen nyilvánulása, hogy -100- t. i. ellenségeit még azért is megbünteti, amit ártatlanul vétenek a tulajdonos ellen, abból a primitiv ősemberi felfogásból ered, hogy „az én tulajdonom váljék hasznomra, de ha valaki elveszi tőlem, neki kárára legyen.“ Az ősember az istent a saját maga s minden tulajdona hü pásztorának tekintvén, tőle várja e kivánságának betöltését: „az én istenem legyen nekem hasznomra, s annak, aki engem megkárosit, kárára.“ A zsidók istene mindvégig megőrzi ezt a szabályt: már nemzeti isten volt, történt Sámuel idejében, hogy a filiszteusok csatában elveszik a frigyládát a zsidóktól s Asdód városukba vivén, Dágon templomába teszik mint győzelmi jelt. De a Jehova összetöri a Dágont, a bálványt s csapásokkal, fekélyekkal, dögvésszel veri meg a filiszteusok városait, valamennyit, ahol őrizni akarják a ládát, mig végre is visszaküldik Izráelbe, (1. Sámuel, V. VI.).“

„A vallás későbbi prófétái egybeállitván a világ történetét az első naptól kezdve: egyenes láncolatot kovácsoltak Ádámtól Ábrahámig, ettől Dávidig, kitől viszont Jézusig. Eszerint Ábrahám Istenét Jákób örökölte Izsáktól, Ábrahám egyetlen fiától s örökösétől. Még pedig álnoksággal szerzett jogon. Nagyon nevezetes vallomás ez az első korszak istenfogalmáról. Ez az öröklés teljesen ugy történt, ahogy pl. egy amulettet vagy fetist, vagy bálványt lehet örökölni. Mig az apa tulajdonában van, addig gondot visel őreá s családjára, de ha megfelelő formaságokkal a tulajdonjogot átadja valamelyik fiának, akkor annak éppolyan tulajdon istenévé lesz azontul, mint tulajdon istene volt addig őneki. Még a testvére is idegen őreá, azzal szemben is megoltalmazza uj birlalójának érdekeit, bár eddig az apa jogán mindketten egyformán állottak isteni oltalma alatt, Jákób megcsalja atyját és bátyját s megkapja az istent annak minden hatalmával együtt, kizárólag a maga számára. Mivel a büvös erejü átadás formailag teljesen szabályszerüen -101- történt, többet nincs mód, hogy tőle visszavegyék a családi istent az igazi örökös számára. Jákóbot elüzik ugyan s ő menekül, de magával viszi Ábrahám istenét, ki az idegenben megáldja munkáját ugy, hogy ő, a magános bujdosó, évek mulva meggazdagodva, hatalmasan térhet vissza atyjához és bátyjához, kik nemes lemondással fogadják, Izsák koldusul hal el, Ézsau idegenbe züllik, Kánaán földjéről, melyet Ábrahám ivadékainak igért az Ur. Jákób lesz itt örökössé, Ézsau pedig az edomiták atyjává lészen, idegen és ellenség az Ábrahám istene előtt, ki uj gazdát talált Jákóbban: a biblia szava szerint uj szövetséget kötött Jákóbbal, az Izráellel.“

– „A következő nemzedéknél már tágult az Isten fogalma és szerepe. Jákóbnak tizenkét felnőtt fia volt s ő megéri, hogy mindnyájan családapákká legyenek s Kánaán földjében egész kis nemzetséget alapitsanak. Mivel az isten Jákób feje fölött áll: minden övéit szárnya alatt tartja, mig Jákób él, szolgáikkal, barmaikkal. A családnak még azt a tagját is védi s áldja, aki idegenbe vész saját testvérei gazsága miatt: Józsefet, akit ezek eladnak rabszolgának, magas polcra emeli, Egyptom kormányzójává teszi, ugy, hogy mikor Jákób és családja egyszer csak éhinséget szenvednek, nomád népeknél gyakori csapás, ő segitheti ki családját, sőt ideiglenes hazát ad nekik az idegen országban.“

– „Itt éri utol Jákóbot a halál s ő nagy bölcsességgel, végrendelkezvén, mind a tizenkét fiára hagyja az Isteni örökséget, még részletekben is oly határozott megszabással, hogy József helyett két fia álljon be az ő gyermekei közé, mindenik egy-egy egész jogot nyervén, de Józsefnek még esetleg születendő fiai már csupán e kettővel osztozkodjanak…“

Megállott. Eddig az olvasást szemmelláthatóan saját magának hadarta, élvezte, valósággal gyönyörködött -102- a biztos és preciz megállapitásaiban s most nagy világossággal nézett fel:

– Megvan… Megvan az istenség láthatatlanságának, szellemiségének az eredete… Heureka, – kiáltotta s mint egy gyerek boldogan kacagott. – Világos: Még Jákób föltétlenül egy pozitiv fetist vett át. Valami pozitivumot… Ez az egész preciz jogi tisztaság, ez mind elevenen bizonyitja, hogy meg volt az a valóságos bálvány… De ez a nagy csavargó, ez a zseniális fickó, ez a kalandor… Jákób, elvesztette valahol… Azért hagyta most az összes fiára… Mert egyiknek sem adhatja át valósággal… igy születik a láthatatlan és mindenütt jelenvaló és mindenható lélekisten…

Oly vidámsággal és olyan boldogsággal nézett az asszonyra, hogy ennek mély szomoruság szállott ettől a szivébe… Az asszony megdöbbenése és féltékenysége támadt fel az ismeretlen érzéssel szemben, amely varázslóbb a férfira minden asszonyi mosolynál és igéretnél s bübájnál… a saját lelki produkciójában való tökéletes kielégülés…

– Hát nem világos? Nincs igazam? – kiáltott Matolcsy.

Az asszony soká nézte, majd elfordult s halkan és bánatosan mondta:

– Kedves Matolcsy… én nem tudom… én nem értek ehhez… Dehát nézze csak: az Isten… mégis… a jó isten… Mért bántja maga a jó istent?… Maga nem hisz… kedves Matolcsy?…

A fiatal pap magasra felvonta a szemöldökét, lassan vonta fel a homlokára, csillogó barna szemei tétovázva meredtek el az asszony gyengéd és meghatott vonásain… ez a megjegyzés oly lehetetlennek, annyira képtelennek tünt fel előtte, annyira váratlanul zuhant rá, mintha vizsugárral fröccsentették volna szembe… -103-

– Ne gondolkozzon maga ilyen fájdalmas dolgokon, – mondta az asszony – kedves barátom… kimondhatatlanul sajnálom magát ezért a rettenetes önkinzásért…

Matolcsy megnémulva nézett rá.

Önkinzás?… Mintha az asszony egy egészen más világból, egészen idegen nyelven szólott volna hozzá… Önkinzás?… Mikor egy nagyszerü fölfedezés öröme lobog föl benne… Azt hitte, nevetni fog, nevetnie kell az asszonyon… Ilyet mondani: már nagyon rosszul volt beállitva előtte ez a nő: összehuzott szemmel, csaknem nyilt gunnyal s leplezetlen megvetéssel nézte, csak mert nem érti, nem értheti a dolgot, csak mert nő.

Akkor hirtelen elpirult.

Az iró, a tudós, a gondolkodó örök gyávasága lepte meg: hátha nem ér semmit, amit csinál… Végig villant előtte az egész: gyors hipothezis, amilyet pillanatonként lehet teremteni: a következő, az egészen ellenkező lesz… Egy tézis, amit feldobott, mit megépiteni nem tud: hisz ez az egész csak olyan homilia: hasból, mint a nagyapja homiliái, a nagy-apját megrázta Mitrovics, hogy példázatnak vette a parilotákat is… Igy fut ő át tudományos eredmények segitségével korszakokon, amelyekről mit sem tud, csak mint a távoli harangszó hallatszott el hozzá bizonyos kutatások eredményei: tudós lenni Fábiánfalván… könyvtár, assirologia, egyiptologia, a keleti nyelvek nélkül, a keleti vallások összehasonlitó tudománya… az ős ethnografia… Szédült bele, mi mindent kellene tudnia, hogy megtudja e hirtelen ötletét állitani… Pénz és utazás és pénz és tanulás és külföldi akadémiák és pénz és van kétszázhetvenöt forint készpénz adóssága, a falusi zsidónak és a városi zsidóknak és mindenkinek és a debrecenieknek, a szabók, a suszter, a butor és még -104- két és félhónap január 1-éig és akkor be kell fizetni az egész évi fizetését a lelkészi nyugdijra… meg kell őrülni… s ő bizonyitsa be, hogy Jákób veszitette el az ősi fetist s hogy Mózes tüntette el a nyomokat, amelyek igazolták volna, hogy az Isten nem „lélek és igazság“, hanem egy valóságos, komoly bálvány… és egy krajcárja nincs holnapra s legjobb volna megdögleni…

Rettenetesen hosszan és rémülten nézett az asszonyra, aki kimondhatatlan szeliden s fájdalommal függesztette rá a pillantását.

– Igen Matolcsy, – rebegte, – a hit… a valóságos hit… a jóisten hite, a vallás… ezt adja nekem, kedves Matolcsy s ne tudományos kritikát, jaj, ne a kegyetlen… igazságot…

Matolcsy reménytelenül nézett a földre: a kutyája szemébe pillantott. Okos, csillogó barna szemek… Ettől is elfordult: intelligencia volt ez is és feleletet várt.

Kinn a Márta hangja csendült fel. Kedves fiatal hang, erre föllélegzett.