IX.

(Szokatlan ünnepélyes szertartással végbement leánykérés; a roham sikert igér, de még semmi sem bizonyos.)

Nincs Budapesten szebb, uriasabb, tisztább, vidámabb és barátságosabb lakás, mint a József-tér. A Dunapart csak téli szállás, mert nyáron a nyugatra hajló nap forró katlanná fűti a szobákat, még a fal s a bútor is megmelegszik. Itt pedig üde levegő ömlik be a térről s az ablakról letekinteni, annyi, mint a művészileg gondozott virág- és bokorültetvények színét, zamatját és frisseségét folytonosan élvezni.

Ily házban tartá uri residentiáját özvegy Bendeffy Károly grófné, kit már láttunk a Dorozsmay-háznál. Ő volt azon leereszkedő, a ki helyet foglalt a pamlagon, olyan házban, a hol a látogatókat be sem jelentik.

Mert hiába! vagyoni tekintetben erősen kezdtek a grófi koronának ágai bomladozni s Bogárdy Zoltán ez egyszer nem túlzott, a midőn az általános árverés közeledtére példálózgatott. Tehát a Nádor-utczai házban őrzött négy millió igen alkalmas eszköz lett volna kimenekülni azon nyomasztó adósságból, miket Arthur grófnak korábbi s az utóbbi három év alatt újra megkettőzött pazarlásai, a kamat-kamatjainak felhalmazódása, fenyegető arányban felszaporítottak.

Reggel féltizenkét órára járt az idő, tehát Arthur gróf remélheté, hogy anyja, legalább fia számára, már látható állapotban lesz.

Leküldé tehát komornyikját az első emeletre. Ez kérdést tett a szobaleánynál, ez felkeresé a komornát, -68- a ki aztán a grófné legbensőbb szentélyéből meghozá a szót, hogy a méltóságos grófné az ifjú grófot szívesen látja.

Ezen vett engedély alapján csakhamar belépett Arthur gróf a grófné kisebb elfogadó-szobájába, s anyját reggeli pongyolában találta, kedvencz karszékében, a midőn épen új czigarettre gyújtott.

– Mamám, – kezdé az ifjú gróf közvetlenül a tiszteletteljes kézcsók után. – A mit Porczogh báró érdekemben kitalált, nem sikerült. Az a vad báró nem akart beugrani a verembe; később közbejött a mi örökös guignon-unk, kit te monsieur Pockharti-nak nevezesz, ennek jött kedve pénzt kölcsönözni barátjának, s így tervünk füstbe ment. Kohn Fülöp megmenekedett a legrosszabb üzlettől, mihez életében fogott, mi pedig az aláirási ívet közös megegyezéssel széttéptük.

– És most?

– Én állok elé új tervvel. Sikerül, vagy végkép megbuktam.

– Nekem is lesz szerepem benne?

– Ha oly szíves volnál és elvállalnád, saját elnökséged és anyai auctoritásod zászlója alatt.

– Semmit sem igérek, míg nem tudom, miről van szó? Azt akarod, nagy pompával, mint boldog anya menjek a Nádor-utczába, rohanjam meg a kis kövér ténsasszonyt, s megkérjem számodra a négy milliót?

– Mamám, te szívemben olvastál. De, hogy még nagyobb szelet csináljunk, menj oda fényes assistentiával. Szólíts föl valakit barátnéid közül: mentül menydörgőbben aristokratikus lesz neve, annál többet igér. Talán jó volna meghívni nagysaárfeöldi Saárfeöldi Lukréczia grófnét, tán megteszi e szívességet.

– Valószinűleg. Sőt fölteszem róla, hogy gúnyból és megvetésből az alsóbb osztályok iránt, azon tréfát követi el, hogy családi brillantjait is magára rakja. És a másik?

– Louise.

– Melyik Louise? Burghammer herczegnő? -69-

– Igen, és miért ne?

– Ha gondolod, hogy szívesen jő, akkor meglesz a teljes háromság. Itt van most a herczegnő Pesten?

– Ha az udvar Budán, vagy Gödöllőn időz, az osztrák delegatió pedig az akadémia palotájában ülésez, Burghammer herczeg és neje nem hiányozhatnak.

– Szép, hogy az én fiam így érti a politika követelményeit. Más közvetlenebb forrásból nem tudod, hogy a herczegnő csakugyan itt van?

– Mamám, te benned a szent inquisitio legfogasabb procuratora veszett el! Nem elég, ha igérem, hogy eljő, szívesen jő és segítségünkre lesz?

– Csak azért szóltam, mert mi asszonyok bizonyos dolgokban másként vélekedünk, mint a férfiak. Ezelőtt három évvel nagyon udvaroltál a herczegnőnek s kevésbe múlt, hogy bele nem házasodtál Bogfalvába. Azt is tudom, hogy Louise csak szerelmi csalódásból ment férjhez a 68 éves herczeghez s megütötte fülemet, hogy régi imádottadat itt és Bécsben is meg-meglátogattad.

– Mamám…

– Ne félj, nem teszek indiskret kérdést. De nem találod merész föltevésnek, hogy az egykor hűtlenül elhagyott Louise mai napon mellém mint statista szegődjék azért, hogy egykori udvarlóját pénzházasságra segítse?

– Mamám…

– Asszonyi észnek mindig veszedelmes járása van. Hátha azt várja tőled, hogy tűrj békével addig, míg ő herczegségét a «vértolulás az agy felé» másuva szólítja, s az özvegy azon helyzetbe jő, hogy némely elfeledett dolgokat feleleveníthet?

– Kérlek, mamám, hidd el nekem, Louise bölcs asszony; igen jól ismeri a nagy világ folyását s nem lázad fel, ha adósságtisztázási szempontból házasodni akarok.

– Legyen. Megegyeztünk.

– Nem tehetek egyebet. Várni a herczeg halálára, -70- annyi, mint remélni, hogy hitelezőnk életunottságból agyonlövi magát. A herczeg öreg s ha télen beteges is, nyáron visszafürdi magát Gasteinban. Aztán ki tudja, mi lesz végrendeletében? s ezen kételyem elhatározó.

– Értelek; egy kicsit szerelmes is vagy abba a félpolgár leányba?

– Először úgy fogtam fel a vállalatot, mint üzletet, mint előnyös pénzügyi operatiot. Később megdöbbenve vettem észre, hogy tervemből «caprice» lett, most már forma szerint szerelmes vagyok az aranyos pipiskébe.

– Persze, hogy szép is a gyermek. Ez néha a legsiralmasabb mesalliancet is kimenti.

– Ne nevess ki mamám, mert oly szép e leány, minő csak te lehettél a magad idejében.

– Oh engem az ily köznapi bókokkal el nem tántorítasz. Mert ha te engem csak pénzügyi agentiával bízasz meg, anyai kötelességem segítségedre lenni. Ha megbukom, oly szerencsétlenség, mely már államokon és császárságokon is megesett. De már az minden bevett szokást felforgató reform, ha az anyának kell a szerelembe esett fiú dolgát támogatni. Othello és Romeo a dolog ezen részét magánúton hozták tisztába.

– Imádott szellemdús mamám, te csak szójátékkal küzdesz ellenem. Mint családanya csak a pénzkérdésre tekintesz, az ügy regényes oldalát pedig kizárólag rám hárítod.

– Félek, hogy szerelmi pörödben nem jó rendet tartasz. Még nem nyerted meg ügyedet az első forumon, a leány előtt s már is appellálsz a legfelsőbb törvényszékre, a szülőkre.

– Milyen jól ismeri az én mamám a pörrendtartás szabályait.

– A gyakorlat, fiam, – felelt sóhajjal a grófné. – Ismerek valakit, a kinek ügyeit néha tanulmányoznom kellett. A legfőbb akadály, véleményem szerint, az a bizonyos Bogárdy.

– Mondd anyám, Pockharti, oly jól áll neked, ha a zsíros magyar nevet uri hölgyhöz méltókép ejted ki.

– Először úgy fogtam fel a vállalatot.

-71-

– Azt mondják, ezen embernek elhatározó befolyása van. Még azt is suttogják, hogy az özvegy kezére áhítozik.

– Ezt eddig nem hallottam s nem is hiszem.

– A hír meggondolást követel, mert ez esetben a négy milliónak fele veszendőbe megy.

– Mindez a házassági szerződés kötésének pillanatára marad. Ügyvédünk szemes ember, s tőlem is kap utasítást. Tehát számítok rád. Ma este?

– Ily sietve?

– Annál hamarabb esünk át rajta. Írj nagysaárfeöldy Saárfeöldy Lukréczia grófnénak, én pedig megyek Louise herczegnő lakására. Burghammer úr ezen órában az osztrák delegatióban szavazza a közös budgetet s neje bátrabban adhat audientiát. Kérlek, tartsd meg pontosan a hat órát. Ilyenkor a leányok a szomszéd szobában szimfoniáznak. Jöjjetek egyszerre, külön kocsikon, galonnirozott cselédséggel s ha Dorozsmayné asszonyom ő nagysága ennyi fény és dicsőség láttára lábaidhoz nem rogy, akkor egy paránya sincs benne az emberi gyengeségnek.

És csakugyan minden így történt.

Mert tény, hogy az előkelő osztálynak bizonyos része tökéletesen meg van győződve, csak egész nagyságában kell magát mutatnia s a középsorsúak föltétlenül meghódolnak.

Tehát este pontban hat órakor szokatlan mozgalom támad a Dorozsmay-ház udvarában s a kapu alatt. Grófnék látogatása ugyan szokott tünemény volt itt, de minden feltünés nélkül jöttek-mentek. Most azonban díszhintó, paszománttal rakott cselédség, uszályos ruha, teljes toilette, mintha az udvarhoz mennének estélyre.

Bogárdy Zoltán, a ki a háziasszonynyal még egyedül volt, az ablakból nézte a szörnyű maskarádát. Esztike és barátnéi szokott szobájukban mulatoztak. Arthur gróf itt volt korábban, de ekkor már eltávozott.

Beléptek s Bendeffy grófné szertartásos meghajlással közeledett a háziasszonyhoz, s bemutatá kisérőit. -72-

– Barátném Saárfeöldi Lukréczia grófné.

Azután a másikat.

– Barátném Louise, Burghammer herczegnő, a kit ön asszonyom, mint Hohenmark herczegkisasszonyt, korábbi időkből ismert.

Nem tagadjuk, hogy az egykori kisvárosi menyecske, később vagyonos, mai napon dúsgazdag özvegy, a legnagyobb zavarba jött. Alig tudott nehány régen betanult szólásformához jutni, rettegvén, hogyha nem is ügyetlen, de ily ünnepélyes alkalommal a nagy világ köreiben meg nem szokott nyilatkozatot tehet.

Jól tudta ezt Bendeffy grófné s azért mentől kevésbbé engedé a ház asszonyát szóhoz jutni. Mindig ő beszélt, barátnéit közbeszólásra ösztönözé s úgy tette föl a kérdéseket, hogy könnyű volt azokra egyenesen igen-nel, vagy nem-mel felelni.

Mindez nehány perczig tartott, s akkor özvegy Bendeffy Károlyné a legünnepélyesebb s legméltóságosabb hangon így szólott:

– Asszonyom, kedves barátném! Ezúttal mint családanya tiszteletteljes kéréssel jövök. Kedvelt és egyetlen fiam, Arthur gróf nem járhatott e nemes és barátságos házhoz oly gyakran a nélkül, hogy szívében a legmelegebb rokonszenv ne ébredjen, önnek erényben és szépségben tündöklő leánya, Esztike kisasszony iránt. Azon esetre tehát, ha ajánlatunk hasonló rokonszenves viszonzásra találna, bátorkodom fiam, Arthur gróf számára Esztike kisasszony kezét tisztelettel, szeretettel és anyai érzelmeimmel, ünnepélyesen megkérni.

Dorozsmayné nem tagadta, később is önként megvallotta, hogy ezen ajánlat hallatára örvendetes meglepetést érzett anyai keblében.

Felelni akart, de hang sem szállhatott ajkára, érzette, hogy szemébe könyek gyülekeznek.

Nem kellett egyéb a grófnénak. Úgy tekintette ezt, mint boldog igent, hévvel ragadá karjaiba a leendő örömanyát és saját művészileg himzett és fölcsipkézett -73- kendőjével törlötte le a sós nedvet, melynek nehány csöppje épen annyi millió forintot ér.

Louise herczegnőnek erőltetésébe került, hogy ne nevessen. Szerencsére mosolyognia kellett és ajkainak ezen vonásai alá a gúnyt is elrejtheté. Soha nem látott komédia volt ez, hogy egy anya, két más fölpiperézett és fölbrillantozott úrnővel leánykérőbe jőjjön.

E pillanatban vették észre, hogy a szoba másik oldalán, a kandalló előtt, tanúja is volt valaki a jelenetnek.

Ezen tanú most előlépett. Ő volt vitézlő Bogárdy Zoltán s a grófné megrettenve nézett a közeledőre, vélvén, hogy most minden ismét összedől, a mit a meglepetés hatalma által fölépíteni sikerült.

De egészen más váratlan esemény következett. Bogárdy Zoltán oly tiszteletteljesen hajtá meg magát, mint soha azelőtt és mondá:

– Engedd meg kedves húgom, hogy én, mint boldogult férjednek legrégibb barátja, legelső legyek, a ki neked e nagy megtiszteltetés folytán, őszinte szívből szerencsét kivánok. Adja Isten, hogy a mit e földön emberek határoztak, ott fönn a magasban is megkötve és megáldva legyen.

A grófnék bámulva, de kellemesen meglepetve néztek az emberre. Bendeffyné szemében a teljes győzelem szikrája ragyogott fel, mint a ki legfélelmesebb ellenségén vett diadalt. Saárfeöldy Lukréczia grófné azonban, a ki nem ismerte Bogárdy Zoltán befolyását a háznál, csak vállat vont s gondolá, hogy ily felköszöntő inkább paraszt, vagy a mi ezzel egyértelmű, köznemes lakodalomban járná meg legjobban.

Ezzel egyszersmind az idejövetel czélja teljesen elérve lévén, a két grófné és herczegnő a ház asszonyát szeretetteljesen megcsókolván, igen kimért urias hajlongások között eltávozának.

Künn a lépcsőn Bendeffy grófné szétnézett a kisérő cselédségen s azután franczia nyelvre fordítván beszédét, most már szabad lélegzettel mondá:

– Kedvesim, ez pompás jelenet volt a «Bourgeois-Gentilhomme» -74- vígjátékból. Szegény Dorozsmayné egészen oda volt. Még azt a vérengző tigrist, Pockharti uramat is agyonbűvöltük. Remélem, nem marad el jutalma. Azt mondják képviselő? tehát olyan fa, a miből mindent lehet faragni, még egyszerre miniszter is lehet belőle. De igérem, ha van még befolyásom ezen országban, hogy fiam lakodalma után két hét mulva kinevezik valahová főispánnak.

– Meg is érdemli, – felelé a herczegnő. – Három vagy négyezer forint fizetés, nagy méltóság, ülés és szavazatjog a főrendek házában és semmi dolog hozzá.

Azok pedig, kik visszamaradtak, mindaddig, míg a kocsik a kapu alól ki nem robogtak, szótlanul néztek egymásra.

Dorozsmayné csak most eszmélt fel, mit követett el? s felszólalt mellében lelkiismerete, hogy leánya boldogságáról netán elhamarkodva határozott. Azonban leírhatlan könnyebbülésére szolgált, hogy a kinek itéletétől leginkább félt, férjének igaz barátja, Bogárdy Zoltán, tettét helyeselni látszott.

– Nos, – mondá ez, – ezután csak két dolog van hátra. Először értesíted, kedves húgom, leányodat, mily szerencse vár rá. Másodszor, hogy bölcs házassági szerződést kössünk, a mi alkalmasint csak az én dolgom lesz. Mindjárt holnap meglátogatom Arthur grófot, a te jövendőbeli fiaduradat s eléje terjesztem a szerződés pontozatait, úgy mint nekem férjed, az én elfeledhetlen barátom élőszóval utasításba adta. Természetes, hogy ez az élőszóval adott utasítás a törvény előtt semmi, és egyedül tőled függ mindent helyeselni, vagy félrevetni.

– Oh bátyám, nem fél, hogy Esztike ellenkezni fog?

– Mért tenné? A vőlegény személye megjárja. Gondolom lesz 33 éves, tehát elég szép kor a házasságra. Ilyenkor a mai fiatal ember már kitombolta magát, míg a 25 éves új házas csak esküvője után három évvel kezd megbomlani. A Bendeffy-család kitünő, ezen réven kis leánykánk a főváros első köreiben, sőt még az udvari -75- estélyeken is otthon leend. Hogy a vőlegény nyakig el van adósódva, csak azt bizonyítja, hogy semmi sem tökéletes e gyarló világban.

– Gondolja Zoltán bácsi, hogy elhamarkodva adtam igéretet?

– Mi az az igéret? semmi.

– Hogyan? semmi?

– Minden anya csak azt igérheti, a mit adhat. Tudniillik: beleegyezését. Ez pedig két föltételhez van kötve. Először, hogy a leány is tiszta szívéből, minden kényszerítés nélkül igent mondjon. Másodszor, hogy a vőlegény elfogadja azt a házassági szerződést, melyet eléje fogunk terjeszteni. Mert tudnunk kell: a leányt szereti-e, vagy a velejáró milliókat, miket Esztike húgom egykor örökleni fog.

– Tehát ez még nem utolsó szavam volt?

– Megtörténhetik. -76-