VIII.

(Aláirás egy tánczvigalomra, mely létre sem jő; a nagy világ hiú szédelgéseibe merült uracsot megemlékeztetik a csendes, egyszerű s boldog otthonra.)

Három vagy négy hét mulva, hétfőn, Dorozsmayné rendes nagyobb elfogadási napján, az urak szivarozó szobájában ketten üldögéltek. Arthur gróf s egy másik, kit már láthattunk itt, de csak most nevezzük meg először: Porczogh Viktor báró.

– Valóban hiszed, hogy ez az erdélyi mokány fiú veszedelmes?

– Úgy mutatkozik. Keresztapja, a ki itt bemutatta, erősen pártfogolja. Az özvegy részeden van, de a leány könnyen ingadozhatik. Meg kell buktatnunk e hivatlan tolakodót.

– Megbuktatni! – felelé Arthur gróf. – De hogy? mert én uri emberhez méltólag csak két eszközt ismerek: pénz és párbaj.

– A párbajt vessük ki számításunkból. Mi nem verekszünk, hogy pedig egy vívómestert béreljünk fel, a ki belekössön, ez rút, piszkos dolog.

– Marad a pénz.

– Igen a pénz. Századunkban legkényelmesebb mód, pénz dolgában tönkre tenni ellenségünket. Jelen esetben még sokat sem kell koczkáztatnunk, mert a báró nevetségesen szegény. Kérdezősködtem erdélyi ismerőseimtől, minő faj ez a Gencsy báróság? Azt felelték: idősb Gencsy Pál télen báránybőr ködmönben jár vadászni, de csak pecsenyére valót lő. Nyáron leveti kabátját és ingujjban ebédel. Állítják, három fiú, kilencz -60- leány van a háznál. Végre ráadásul bizonyos Zsuzsi néni, a kinek kezében a kormány rúdja fekszik.

– Pompás család. És valóban bárók?

– E tekintetben nincs kétség.

– Tehát pénzügyileg buktatjuk meg, – nevetett Arthur gróf. – Parbleu! nem messze kell mennünk, ha példát akarunk keresni.

– Tervem van. Tisztességes és rangunkhoz méltó. Bele másztatjuk, s egy pár hónap mulva biróilag lefoglalják képviselői napidíját. Az ilyen ember aztán végkép lehetetlen minden lányos háznál.

– Hogy viszed bele?

– Mindjárt meglátod. Menj a leánykák szobájába; szólítsd meg a bárót s hívd ide egy bizalmas szóra.

E küldetés semmi nehézséggel sem járt s nehány percz mulva Arthur gróf karöltve vezeti be a fiatal bárót.

– Ülj le, – mondá neki. – Ez itt Porczogh Viktor báró, legjobb barátom, s beszédünk lesz veled.

Porczogh báró papirlapot nyitott ki, mely hasonlított azon aláirási ívekhez, mikkel a pesti embert úton-útszélen üldözik.

Pál báró zavartan és bizalmatlanul nézett. Eddig Arthur gróf nem tegezte őt. Ha találkozott vele a lefolyt héten a Nádor-utczai háznál vagy nem szólott hozzá, vagy úgy beszélt, hogy az «ön» vagy «te» megszólítást kikerülte. Tud így a magyar ember beszélni, ha akar.

– Ime, – kezdé Porczogh báró. – Aláirási ív olyan válogatott és «comme il faut» tánczvigalomra, a milyen még nem volt. Húszan vagyunk és 200 meghívójegynél többet ki nem adunk. Megmutatjuk Pestnek, kik vagyunk? és hányan vagyunk? A ki ide bejut, az szemen szedett crème, a ki kimarad, örökre a második osztályba sülyed. Természetes, hogy Dorozsmayné ő nagyságát ki nem hagyhatjuk. Benne lesz a főrendiház színe, holmi főispánság vagy miniszterség ide nem elég ajánlólevél. Lásd 19-en már aláírtuk, a 20-dik hely számodra van hagyva. -61-

– Értem, 19 egy hián 20.

– Vigyen el az ördög közmondásoddal. Lásd, mi ragad rád, ha azzal a csizmadia-czéhmesterrel, Bogárdy Zoltánnal kompanistáskodol. Itt a helyed, írd alá.

– Igen szívesen s köszönöm, hogy ki nem feledtetek. Természetesen ismernem kell azon összeget, a mire kötelezem magamat.

– Az összeg itt nem határoz. Párisból hozatunk szakácsot, Nápolyból czukrászt, Londonból cselédséget. Minden költség pontosan előre kiszámítva; egy részvény ára pedig potomság 1200 forint.

– Hogyan? 1200 forint? Sajnálom barátom, ez változtat a dolgon. Ez oly összeg nekem, minőt én eddig egy lélegzetre soha ki nem mondtam.

– Csak nem utasítod vissza e kitüntetést? Ki akarnád magadat zárni a legfelsőbb osztályból?

– Oh a mi a megtiszteltetést illeti, nem vagyok érzéketlen iránta, de ezen összeg fölülmulja erőmet.

– Soha ilyet, – kiálta föl Arthur gróf. – Van-e ára annak, hogy az ország első gentleman-jei közé számíttassunk? Azt hiszed, nem kapunk Pesten tízszer ennyi embert, a ki ha csak pénzről volna szó, 10,000 forintot is fizetne, csak velünk tánczolhasson?

– Legkevésbbé sem kétkedem. Én azonban képviselői díjamból élek s csak rendkívüli kiadásaimra kaptam otthon 500 forintot.

– Ha csak ez a baj, szerzünk mi neked embert, a ki annyit ad kölcsön, mennyit parancsolsz.

– Becsületemre fogadtam fel, hogy adósságot nem csinálok.

– Oh özönvíz előtti ember, – nevetett Porczogh báró. – Ez még nem tudja, hogy három dologban nincs becsületszó: primo: hogy többé nem kártyázunk; secundo: bizonyos szoknya után nem futkosunk; tertio: soha váltót alá nem irunk. Benne van ez minden kifogástalan dandy codex-ében. Hanc veniam damus petimusque vicissim.

– Ne kisértsetek; nincs pénzem. -62-

– Ez nem mentség, – felelt Arthur gróf. – Holnap hozzád küldöm udvari zsidómat, Kohn Fülöp urat, a kinek azon gyengéje van, hogy mentől többet parancsolsz, annál készebb és alázatosabb.

– Nem kétkedem Kohn Fülöp úr előzékenységében; de majd másként beszélne, ha a lejárati napon nem fizethetnék.

– Micsoda? más hangon? Látom, sejtelmed sincs róla, ki ez a Kohn Fülöp? Olyan sajátszerű ficzkó, hogyha a lejárati napon fizetni is akarnál, térden csúszva kér, hogy könyörülj rajta és prolongálj.

– Elhiszem, jó kamat fejében.

– Kamat? Barátom, ez oly aljas szó, melyet született úr soha ajkára sem vesz. Jól gondold meg, mit teszesz: mert nem tudom, minő figurát játszhatol aztán itt, a Dorozsmayné házánál, ha elmondják rólad, hogy fösvénységből kizártad magad ez előkelők társaságából. Ez a borzasztóan millionaire kisasszony nem értené, hogy jár valaki a házhoz, s pénzkérdés miatt lemond azon élvezetről, hogy tánczoljon vele.

Pál báró el volt határozva, hogy az ívet semmi áron alá nem írja s csak arról gondolkodott, hogy illendő módot találjon a menekvésre.

Ekkor azonban megtoppan a háta mögött egy pár recsegős csizma s Bogárdy Zoltánt látja közeledni, a ki téntába mártott tollat hoz és mondja:

– Patvarba az ilyen félénk gyerkőczczel; itt a toll, írd alá.

– Hogyan? te is kisértesz?

– Ird alá; a többit pedig bizd rám.

De mily csodálatos változás? Arthur gróf és barátja, egyszerre mintha kicserélték volna őket, oly természetesnek találták, hogy a kinek nincs pénze, nem kötelezheti magát. De Bogárdy Zoltán annál kevésbbé tágított. Karon ragadta fiatal barátját, az asztalhoz vezeté s az ívet aláiratá vele.

Szegény Pál báró most már egészen elveszté szeme fényét; csak azt tudta: asztal mellett ül, perczeg valami -63- a kezében s végre ott feketéllett a fehéren: b. Gencsy Pál s. k.

– Amazok átvették az ívet; hideg köszönetet mormogtak, s minden jó kedvüket elvesztve, visszatértek a társalkodási szobákba.

Ekkor felkelt székéről az ifjú s megragadva barátja kezét, mondá:

– Zoltán! el vagyok veszve!

– Ezerkétszáz forintért?

– Nagy összeg ez nekem.

– Igen, ha Kohn Fülöp adná. Holnap eljönne hozzád. Már tudná, hogy aláírtad az ívet s diktálná a föltételeket. 1200 forintért 2000 forint egy hónapi határidőre! A második hónap végén 4000 forint, s biróilag lefoglaltatná képviselői napidíjadat. De ne gondolj ezzel. Nem láttad, mily hosszú orral kotródtak el innen? Mihelyt nem sikerült téged Kohn Fülöp körmei közé játszani, nem gondolnak többé tánczvigalmukkal sem. Száz ürügyet találnak a visszavonulásra. Azt mondják, jókor van még s nincs együtt a társaság. Egymásután kitörlik a neveket s a lapot széttépik.

– És ha nem tépnék?

– Akkor fizetsz; de nem Kohn Fülöp, hanem én leszek bankárod.

– Zsuzsi néni exkommunikál.

– Gyerek! azt mondom neked, ne félj, míg engem látsz. Azonban eltelt az idő, oszolnak a vendégek, menjünk szép csendesen mi is haza.

Otthon az ifjú bárót kellemes meglepetés érte. Levél érkezett hazulról s a vastag lúdtollal, jól ismert vonásokkal irott czímről látta, hogy Zsuzsi néninek akadtak fontos közleni valói. Élénk kiváncsisággal törte fel tehát a pecsétet és olvasni kezdett.

«Gencs, nov. 20.

Kedves fiam, Pál! Még nem kaptam leveledet s az csúnya volna tőled, ha nem tudnám, mennyi dolgod van az országgyűlésen? Mi pedig reggelinél, ebédnél, uzsoránál, vacsoránál mindig rólad beszélünk, -64- miként tüntetted ki magad az ülésekben s miként veszed hasznát a sok iskolának, a mit kitanultál s a mi annyi költségünkbe került.

A lányok egésségesek. Klárit a küküllői alispán megkérte. Özvegy ember, nem nagyon sok gyermeke van s az idén erdejében annyi makk termett, hogy 1500 forintot kapott a brassói hentesektől. Képzelheted, hogy a fényes ajánlatot örömmel fogadtuk.

A dió s aszalt szilva, a mit holmid közé dugtam, úgy-e jól esett? Csak ropogtasd Zsuzsi nénéd ajándékát, legalább van otthon vacsorád s nem kényszerülsz a drága és utálatos vendéglőkbe menni. Ha fehérruhád kilyukad, vagy elrongyolódik, küld haza, kifoltozzuk. Lelkére kötöttem Varjas Andoriásnak, hogy ingeden mindig gomb legyen. Van czérnája fehér és fekete. A fejős tehenek most rosszul tejelnek, de szép agarad a Rabló visszakerült kóborlásaiból s a lányok olyan jól tartják, mintha magad volnál. Jolán húgod gyapot paplant köt számodra, de Pál napra nem lesz kész. Még csak 16 koczka van, pedig 178 kell.

Most a szebeni kék virágos tányérokról eszünk; kiméljük az új service-t, mert a cselédek nagyon törik. A len olyan vastag az idén, hogy csak törölközőket szőhet belőle a takács, de a kertben annyi a hernyótojás az almafán, hogy nem győzzük pusztítani.

Tegnap itt voltak Marialakyék. Keresztlányom Zsuzsika megnőtt mint a lödéczi lajtorja. Már nem jár sem rövid ruhában, sem fodros nadrágban, de rossz kedve volt, mert szorította az új czipője. Igazán szép leány s miután egyetlen gyermek és szép puszta néz rá, soha se feledd, hogy őt néztem ki neked feleségül.

Apád szüretkor meghűtötte magát s nagyon köhögött. De főztem neki árvacsalán, utilapú és cziczkafarkból czukros bonbonokat, azóta jobban van. Csak ne színá mindig azt a borzasztó erős bethlen-szentmiklósi dohányt! -65-

Úgy-e nehéz munka a haza javára gyűléseket tartani? De ne szavazz valami új adóra, mert a régiekben is fülig úszunk. Azt azonban nem bánnám, ha vasutat indítványoznál Csikszeredától Gencsig, mert igen nehéz innen külön kocsit küldeni, ha só, riskása, sáfrány kell a házhoz. Küldök jó reczeptet, melylyel szennyes kesztyűidet kimoshatod, de mielőtt hordanád, akaszd ki kötélre a folyosón, mert eleinte förtelmes büdös szaga van.

A majorosné hat cziczája, mihelyt megnő, muffot csináltatunk bőréből a két kis leánynak; de a szolgabiró, a kit tavaly választottak, gyönyörű szép zongorát vett a feleségének. Bele is került neki a hozatallal együtt 37 forintjába!

Hordatjuk a «Marosvásárhelyi közlöny»-t. Félre rakom a számokat, hogy ha nyáron haza jösz, olvashasd. Borzasztó benne, mint vágták le a tolvajok a gelenczei zsidónak a fülét, de mikor erre járt a miniszter, a mi tiszteletesünk olyan szép köszöntő verset írt hozzá, hogy az itteni iskolás gyerekeknek könyv nélkül meg kellett tanulni.

Édes Pál fiam! ne nagyon nézegesd te azokat a pesti selyem ruhás fehérnépeket. Lám innen egy fiatal Mikes addig sétálgatott a promenádon egy selyem ruhás fekete fátyolos uri nővel, kiről azt gondolta grófné, pedig a theatromban játszik amolyan nyelves szobalányokat. Jobb lesz tehát, ha gyűlés után haza mégysz, hozatsz Varjas Andoriással ebédet, este pedig fél kilenczkor imádkozol és lefekszel, mert a hiábavaló csavargás minden gonosznak kútforrása. Mihelyt fagy, küldök sonkát meg füstös kolbászt. Most pedig bezárom soraimat és az én Istenem oltalmába ajánlja Palikáját az őt kimondhatlanul szerető

Zsuzsi nénije.

U. I. Fel kell bontanom levelemet, mert elfeledtem megírni, el ne hanyagold a flótázást, mert a mai világban követelik a fiatal embertől, hogy muzsikális -66- legyen. Aztán oly szép az, ha valaki az udvarra szóló ablakban flótázik, oda lenn pedig könyhullatások között hallgatják. Aztán meg ha francziául tudsz is, nem árt, ha néha a német gramatikába bepillantasz.

Zs. n.»

Pál báró feszült figyelemmel olvasta ezen hosszú s az idegenre nézve érdektelen levelet. Olyan világosan meg volt írva benne: ki ő otthon? és hozzá gondolta, mi lett itten? Közepette a főváros zajának, midőn már-már be volt sodorva a nagy világ veszedelmeinek örvényébe, oly megnyugtatólag hatott rá a falusi csend, boldogság és egyszerűség.

Tán unalmat és boszankodást érezve, félreveté a levelet? Tán nevetett az elfogultság és korlátoltság ily kézzelfogható bizonyítéka fölött? Nem. Még egyszer átolvasá, s miután minden semmiség érdekelte őt, szemébe igaz könyek lopóztak. Bajos volt ugyan a sorokban érzékeny s könyet facsaró ömlengéseket fölfedezni. Ő azonban minden betűből csak azt olvasta, hogy a kiket otthon hagyott, végtelenül szeretik őt, s meggyőződve vannak, hogy a mit hazulról hall, hittel és szent érdekkel fogja olvasni, elkezdve a majorosné hat cziczájától a szolgabiróné remek zongorájáig.

A naiv hit, ezen minden kétkedést kizáró bizalom és ártatlan föltevés gyüleszté szemébe a könyeket. Egy egészen más csalárd világból tekintett vissza az elhagyott atyai házra, az ott fölmerült köznapiságokra, s mégis tapasztalnia kellett, hogy egyedül ama távol otthon azon szent hajlék, melyhez tartozik, s a hova ezer csalódások után is mindenkor mint biztos révbe vissza is térhet.

Eszébe sem jutott, hogy még ma nem is vacsorált, s hogy erejét felülmuló pénzbeli kötelezettséget vállalt, hanem lefeküdt és aludt világos virradtig. -67-