XIV.

(Pál báró hazulról kétségbeejtő levelet, utána mindjárt nem kedves vendégeket kap, kik hitelét épen ott rontják le, a hol építkezni szándékozott.)

Karácsony közelegtével nem tartott a képviselőház üléseket s Gencsy Pál báró unatkozni kezdett. Szerencséjére rendelkezésére állottak a fővárosban található könyvtárak s ha nem ment a Nádor-utczába, este is olvasással töltötte az időt.

Csak otthon volt kedvetlen, rideg garçon-lakásán, mely két szobából állott, de egyikét Varjas Andoriás nyerte uri residentiául. Más dolga nem levén, annyiszor porozta, kefélte ura ruháit, hogy többet koptatott rajta, mint a rendes viselés. Amolyan igazi képviselői szállás volt ez a Károly-körúton. A szállásbérlő kivesz három szobát, valahogy bebutorozza, egyben lakik, kettőt kiad, s az üzlet vége, hogy az albérlő kétszer annyit fizet fél évre, mint a főbérlő egész esztendőre.

Egy estén Pál báró legcsekélyebb balsejtelmektől sem nyugtalanítva érkezik szállására és iróasztalán levelet talál, mely még a reggeli postán érkezett.

Ismert boríték, hatalmas czímeres pecsét, postajegy Gencs, vastagon metszett lúdtollal irott betűk, előre hirdetik Zsuzsi néni küldeményét.

Ah de a tartalom szomorú, elrettentő és iszonyatos. Ám halljuk:

«Gencs, decz. 21.

Elveszett fiam, Pál. Oh hogy meg kellett érnem e kimondhatlan fájdalmat, hogy az én legkedvesebb -107- fiam, utolsó reményem és vigasztalásom, az erkölcsi romlás, elfajulás és elvetemedés kárhozatos örvényébe sülyedt! Mikor régi barátnémtól, özvegy Ritkóczy bárónétól levelet kaptam s megírta, mit mívelsz, egy nap alatt háromszor estem halálos szívgörcsbe. Éreztem, hogy méltatlan vagy anyai szeretetemre, s végrendeletemben ki foglak tagadni.

De megvárom leveledet, ne mondd, hogy meghallgatás nélkül elitéltelek. Csak az ég legyen irgalmas kegyelmes neked, ha képmutató hazugsággal próbálnád vén nénédet, második anyádat, elámítani. Inkább valld meg bűneidet töredelmesen; így könnyebben megbocsáthatok, miként megbocsátottam, mikor Kolozsvár piaczán karonfogvást mentél végig egy színésznővel.

Ne erőködjél hazudni, mert Ritkóczy báróné úgy is mindent megír. Oh ily barátné Isten áldása e földön. Reggel templomba jár, délután ájtatos könyvet olvas, este jó erkölcsű és szent életű papokkal vacsorál.

A bárónétól tudom, hogy majd mindennap egy kimondhatlanul dúsgazdag özvegy asszony házába jársz, a hol Beliál papjai áldoznak, a hol lakmározol, torkoskodol és az italnak adod magadat.

Minő förtelmes társaság! a város kikiáltott korhelyei gyülnek össze. Ott van Bogárdy Zoltán atheista, kit Erdélyben is ismerünk, a ki a párisi, berlini socialisták feje, sőt még a muszka nihilistákkal is pajtáskodik. Ott van egy mocskos életű kanonok, a ki összeveszett püspökével s most úgy viseli magát, mint korhely abbé XV. Lajos udvarában.

Még csak egy reményem van, hogy visszatéríthetlek az igaz útra. Rábirtam szeretett rokonunkat Marialaky Domokos bátyádat, hogy leányával Zsuzsikával, az én keresztleányommal Pesten töltse a farsangot. El ne feledd, hogy ezt néztem ki számodra hű feleségül. Parancsolom neked, hogy szorgalmatosan látogasd őket, s a bálokban mindig vele -108- tánczolj. Oh ha megtéríthetne gyászos elkorcsosodásodból, hogy megszabadulhass Akhab és Jezabel megérdemlett büntetésétől.

Most pedig bár igen sok nevezetes ujság van a háznál, nem irom meg annak, a kit a gonosz világ csalfaságai elámítottak. Maradok keserűséggel és nyomorúsággal teljes:

Zsuzsi nénéd.

U. I. Marialakyék holnap utaznak a gyorsvonaton és Ritkóczy bárónénál lesznek szállva. Oktogon-tér 31. sz. 3-ik emelet 21. ajtó.

Zs. n.»

– Ki az ördög ez a Ritkóczyné? mi baja velem? minő érdeke van ostoba pletykákat írni?… Dorozsmayné háza a lakmározók és torkoskodók tanyája, Bogárdy muszka nihilista, a kanonok XV. Lajos korabeli feslett erkölcsű abbé, valóságos franczia roué! Szépen vagyok, ha Domokos bátyám rám csörtet. Hát az a Zsuzsika húgom mit keres itt? Bizonyosan valami vörös-szeplős és kenderhajú mezei virág, a kinek nagy szája sem lesz elég Budapestet megbámulni.

Másnap reggel, a deczemberi nap feljötte után, behozá Varjas Andoriás uram a reggelire való kávét, s nyomon utána vörös sipkás hordár lépett be.

– Itt lakik Gencsy Pál báró ő méltósága?

– Ha levelet hozott, adja ide.

– Tessék. De megparancsolták, hogy válasz nélkül vissza ne térjek.

– Az is meglesz, ha szükségesnek látom.

Az érkezett levél így hangzott:

«Jó reggelt, kedves öcsém Pál. A vasut megtartotta szavát. Tegnap déltől estig elhozott Kolozsvárra. Éhesek voltunk, ennivalót is kaptunk, csak időnk nem volt hozzá. Csengettek s megint hordtak bennünket, hegyen-völgyön keresztül, míg virradóra leraktak ide Budapestre. Két hétig ki nem enyészik fülemből a fütyülés, nyargalózás, dübörgés egy huzomban 18 óráig. Az is bolond volt, a ki feltalálta. -109- De Zsuzsika vitézül kiállotta s most az ablak előtt áll és nézi Pestet. Te pedig jőjj hozzánk és vezess mindenfelé, mert én 1848 óta nem voltam itt. Akkor recsegős hangommal elémozdítottam a revoluczió ügyét, de ma már annyira ismeretlen vagyok, hogy ha agyon ütsz, sem tudom, hol vagyok.

Marialaky Domokos.»

A levél olvasása után következett a kivánt válasz, ez pedig legkönnyebben megesett egy látogatójegy hátán:

«Isten hozta urambátyámat és Zsuzsika húgomat. Pontban 10 órakor szolgálatukra leszek.

G. P.»

A mondott időben útra is kelt és mormogá:

– Falusi ember a pokolban is falusi ember marad. Ha nem írná Zsuzsi néni, hova szállnak, s a hordárt az utczáról küldik, kereshetném őket a jégolvadásig. Épen mintha Pesten is úgy kellene tudni, hol keressük Gencsy bárót, Marialaky Domokost? mint otthon, Gencsen, vagy Marialakon.

Kérdésére megmutatták Ritkóczy báróné lakásának számát. Felment a lépcsőkön s a midőn bérruhás szolga ajtót nyitott előtte, úgy látta, hogy ez elég tisztességes lakás a harmadik emeleten.

Marialakyék már sétára készen várták. Ott állott Ritkóczy báróné is, de nem igen szívesen látta a fiatal embert.

– Kedves húgom, – szólt Domokos bácsi a bárónéhoz, kit jogosabban nevezhetett volna nénjének. – Nagyon köszönjük vendégszeretetét, de ha az ember messzeföldről Pestre jő, első kivánsága a szabad mozgás, s hogy mentül többet lásson. Holnap vagy holnapután magunk jövünk könyörögni egy kis jó ebédért.

– Tetszése szerint, Domokos bátyám. (Tehát elfogadta a húgom czímet.)

A báróné kezet fogott a bácsival, megcsókolta Zsuzsikát, és ajkának vonagló mozdulatával értésül adta, hogy Pál bárónak jelenlétét és távozását is tudomásul vette. -110-

Kiindultak a lakásból. Domokos bácsi pogányul kopogott a folyosók és lépcsők márványán. Olyan hatalmas csizmát húzott fel, mintha térdig érő sár ellen menne ütközetbe.

És Zsuzsika kisasszony?

Valósággal úgy volt öltözve, mint más városi nő, ha gyalog megy az utczára. Semmi fölösleg vagy időszerűtlen rajta. Barna posztóból készült szoknyája sem rövid, sem hosszú. Téli felöltője fekete lemez, kalapja sötétszürke, ibolyaszín virággal.

De hol a vörös szeplő? Hol a kenderpöszke haj? A legszebb lányka, minőt valaha a székelyföld termett, pedig ezzel sok van mondva.

Nem lehet czélunk a társaságot utczáról utczára követni. Domokos bácsit főleg a jó vendéglők, a hol állítólag hamisítlan bort tesznek az asztalra, érdekelték. Zsuzsika pedig az ő 18-ik évében (mert csak Zsuzsi néni tartotta őt még gyermeknek) csupa tűz, kiváncsiság és hazafiság volt. Délután három óráig hordta őket a báró s a leánynak minden rendkívül tetszett, mindent csodált, mindenben gyönyörűségét lelé, minőt még álmában sem tudott volna képzelni.

Valóságos szívtelenség lett volna ily ártatlan hivő lelket azzal elszomorítani, hogy Európa más fővárosaiban ezeknél százszor szebb, pompásabb és gazdagabb látni valók léteznek.

Ebéd után arra fordult a kérdés, hol töltsék az estét? Természetesen mindnyájan a színházra szavaztak. Mindjárt a vendéglőből, a Hungaria díszteremből, küldtek hordárt, hogy hozzon páholy- vagy három zártszék-jegyet. A küldött fél óra mulva visszaérkezik azon hírrel, hogy a mai előadásra már semmiféle jegy sem kapható. Ezt Pál báró előre tudta, de hasznosnak itélte a vidékieknek leczkét adni, hogy máskor, ha színházba készülnek, egy nappal elébb gondoskodjanak.

Most tehát azzal állott elé, hogy vendégeit bemutatja Dorozsmayéknál. Nem ő maga; mert férfi, nővel -111- jövő látogatót nem vezethet be. De itt volt Dorozsmay Róbert, a ki már egy éve házas, s jelenleg a közlekedési miniszteriumban foglalkozik.

Domokos bácsi azonban ezt nem akará, ürügyül hozván fel, hogy Zsuzsikának nincs ily urias estélyre való öltözéke, a mi valószinűnek is mutatkozott, mert a ki négy hétre Pestre jő bálozni, nem Csikszeredáról hozza fel toilette-jét.

Utoljára abban állapodtak meg, hogy Zsuzsikát haza viszik a báróné oltalmába, a két férfi pedig majd meggondolja, mit csináljon a hosszú téli estével.

Már elmult az esti öt óra, a midőn a Zsuzsikát szerencsésen haza szállították s miután az urak búcsút vettek Ritkóczy bárónétól, mint kivánták, magukra maradtak.

Ekkor azonban, mintha kicserélték volna Domokos bácsit, hirtelen bármely kalandra vállalkozni igérkezett.

– Tudom, öcsém, a mi leánynak nem való, a férfinak még meg nem árt. Köztünk legyen mondva, égek a vágytól megismerkedni a Dorozsmay-házzal.

– Dicső gondolat! de az öltözék?

– Én el vagyok látva; itt van tavalyi frakkom, Kolozsvárról, megjárja ily vén gavallér hátán.

Pál báró örült az alkalomnak. Vette ugyan észre, hogy Domokos bácsi egészen más valamit képzelt a Dorozsmay-házról. De jó lesz, ha mindent saját szemével lát, s mint tanú, elbeszéli otthon Zsuzsi néni előtt.

Ezzel bérkocsiba ült, haza hajtatott, felöltözött, visszajött s ugyanazon kocsin a Nádor-utczába siettek.

Dorozsmayné szokott szívességgel fogadá az új vendéget, a ki csakhamar otthon érezvén magát, nem győzött eléggé csodálkozni az itt uralkodó választékos hangulat, a művelt társalgási modor, s a hallott nevek urias hangzása fölött. Csak később vallotta meg, hogy hite szerint, a pesti quartier Breda valamelyik aranyozott fészkében remélt szerephez jutni.

Azonban a ki legtöbbet várt az este élveiből, az csalatkozott meg legkeserűbben. Pál báró szokása szerint -112- a ház kisasszonyát kereste fel, de azonnal látá, hogy fenyegető időváltozás következett be, a szél északról fú, a hévmérő a fagyponton is alább szállt.

Kétszer-háromszor is megkérdé: mit vétett? mivel sértette meg kedves tanítványát, de csak rövid, kitérő, sőt elutasító választ nyerhetett.

Így tartott ez egész estén át, míg ritkulni kezdvén a vendégek, még egy utolsó kisérletet tőn és szíve mélyéből származó bús hangon kérdé, mi történhetett, hogy Esztike kisasszonynak kegyét és bizalmát, mely életénél kedvesebb előtte, így elvesztheté?

Szerencsére a kis leányi természet nem olyan, hogy sokáig rejtegetni tudja azt, a mi szívét terheli, s felkelve helyéről, a mi azt jelentette, hogy röviden akar végezni, mondá:

– Nem remélhettük, hogy még mai napon is szerencsénk legyen báró úrhoz.

– Kisasszony? annyit tesz ez, hogy el akar engem küldeni?

– Ki tudja? tán épen óhajtását előzném meg ezzel. Itt mindenki azt beszéli, hogy báró úr boldog, mert várva-várt menyasszonya megérkezett.

– Az én menyasszonyom!

– Ah, sokan látták, s azt mondják, rendkivüli szépség.

Ezt mondva, elhagyá a szobát s azon perczek alatt, míg a legkésőbb távozó vendégek is búcsút vettek, a ház nyilt teremeiben többé őt senki sem látta. És Pál báró?

Haza kiséré Domokos bácsit, a ki egészen oda volt a Dorozsmay-ház bájaitól s mindig arról beszélt, hogy gyakrabban fog ide elnézni.

Mikor pedig otthon volt az ifjú, vigasztalást kezdett szívében érezni.

– Hogyan? a lányka, kinek vőlegénye van, kedvetlenné lesz, ha azt mesélik előtte, hogy menyasszony érkezett számomra Erdélyből? Ah fel kell őt világosítanom a valóról! -113-