XVI.

(A lovagias és nagyuri vőlegény, a ki semmitől sem irtózik inkább, mint nyomorú pénzről beszélni menyasszonyával.)

Még azon estén híre futamodott a városban, hogy a fényes nevű Bendeffy Arthur gróf gyűrűt váltott a gazdag Dorozsmay örökösnővel.

Porczogh báró minden szinházba ellátogatott s közlötte a legfrissebb ujságot a legismeretesebb hírhordókkal. Onnan elment a szerkesztőségekbe, hogy a lapok másnap «hiteles és egyenes értesülés alapján» kürtölhessék a világrendítő eseményt, hogy főuri fényes lakodalom készül s némely kevésbbé lelkiismeretes közlöny még az esküvő határnapját is meghatározhatni vélte.

A hatás mindenfelé rendkívüli. A kávéházak hősei és orakulumai büszkén hirdeték, hogy előre megmondták: ily roppant demokrata vagyon csak a születési aristokraczia markába kerülhet e megromlott korszakban.

Reggel 10 órakor három igen elegáns gentleman fut lélekszakadva a tekintetes váltótörvényszék palotájába s ott Bendeffy Arthur gróf ellen beadott keresetüket visszaveszik. Rosenfeld, Goldhügl és Kohn Fülöp urakról van szó, és az ő nagy bánatukról, hogy oly magasrangú tökéletes gavallért, mint Bendeffy gróf, tán még meg is sérthettek.

Ez okból a három helybeli nagy hatalmasság, ha nem is collectiv, de mindenesetre identique jegyzéket intéz a József-téri szállásba, és ezen iratuk értelmében «sajnos félreértések»-ből keletkezett lépéseikért ezer -123- bocsánatot kérnek; további alázatos szolgálataikat pedig azon hathatós kifejezéssel ajánlják, hogy összes vagyonuk ő méltóságának kegyes rendelkezésére, minden pillanatban, éjjel vagy nappal készen áll.

Megeshetik, hogy elébb mint vélik, szavukon is foghatják őket.

Gencsy Pál báró végkép megsemmisülve szobájába zárkózik. Varjas Andoriás, a ki nem szokott hírlapokat olvasni, megdermedve csodálkozik urának remete élete fölött. Domokos bácsi és Zsuzsika kisasszony végre betelnek a bámulni való dolgok látásával, s néha pihenésre szánták a napot.

Hol jár Bogárdy Zoltán? Ő bizony használja a szünidőt s lerándult Erdélybe diós kalácsot enni. Még kanonok bácsi sem mutatkozott. Ez pedig megyéjébe utazott szent karácsonyt tartani, mintha nélküle meg sem eshetnék az éjféli mise.

Arthur gróf mindennapos a Nádor-utczában, Dorozsmayné pedig és leánya szorgalmatosan látogatják özvegy Bendeffy Károlynénak csekély körre szorított, de annál válogatottabb esteli társaságát. A szép Louise a delegatiók befejezésével Bécsben boldogítja öreg herczegét, nagy megnyugtatására Bendeffy grófnénak, a ki jól ismerve a világ folyását, sajátszerű fogalmakkal birt az emberekről, kedves fiacskájáról és a dolgok állapotáról.

Közeledett az új év és Arthur grófnak folyvást ajkán forgott a kérdés, mikor lesz az esküvő? de maga sem érté miért? nem talált kedvező pillanatot ezt megpendíteni.

Ellenben ha Esztikével a kandalló szobában ült és édesdeden csevegett a jövendő szép napokról, rengeteg sokat tudott rakásra hordani azon leírhatlan boldogságról, mely kettőjüket várja. Esztike többnyire lelkesülten hallgatá ezen regényes szép jövőnek boldogságait s költői részleteit, de néha mégis elgondolkodva nézte a kandalló pattogó tüzét, vagy elmélázkodott a hamvban elenyésző zsarátnok fölött.

Varjas Andoriás… megdermedve csodálkozik.

-124-

– Egész világom csak ön lesz, imádott Esztikém! Elvonulunk a zajos városból és elrejtőzünk mamám egyik csendes vadászkastélyába, az erdő szélén. Ott én 20 teljes esztendőt szentelek szerelmemnek s azon gondolatnak, hogy enyém lett e föld legdrágább kincse, s hogy az én nőm egész életem minden óhajtását betölti, minden vágyamat kielégíti.

– Oh, – felelt Esztike, – 20 esztendő sok. Azt én tudom, a ki ennyi évet még nem éltem, mégis végtelenül régi idő óta vagyok e földön. Azt hiszem a 20 évből elengedhetek önnek körülbelül 19 esztendőt.

– Nem, egy napot sem fogadok el. Mert, hogy őszinte legyek, mint voltam gyermekkorom óta, tudtára kell adnom, hogy engem sok szerencsétlenség ért. Nagy és pompás urodalmaim meglehetősen adósság alá vannak merülve, ha tehát eleinte csendesen és boldogan visszavonulva élünk, annál hamarabb foglalhatjuk el a nagy világban azon helyet, mely számunkra rendelve van.

– És csak a pénz hiánya okozza, hogy e szép időket később érhetjük el?

– Egyedül csak ez. Fájdalom ezen egy ok is elég erre.

– Ha csak ez az akadály, – felelé őszinte szívvel a menyasszony, – akkor ne aggódjunk; mert a mi a pénzt illeti: van a mamának annyi, hogy azt se tudja, mit csináljon vele? Hiszen mindig csak azzal gyötör, mit vegyen nekem.

– Ah ez eredeti, ez nevezetes! A mamának oly sok pénze van? (Oly hangon mondá ezt, mintha most hallott volna először a mamának nagy vagyonáról beszélni.) De kedvesem, a mi a mamáé, az nem a mienk. Ön még gyermek, édes Esztikém, még nem ismeri a világnak undokul prózai ügyeit.

– Én csak azt tudom, hogy mamám soha sem tudta egész évi jövedelmét elkölteni. Hogy mit csinál a maradékkal? nem tudom, csak sokszor láttam, hogy a Wertheim-szekrényben rakásostul állnak a bankjegycsomók, -125- de én elfutottam onnan, mert a csomóba rakott papirpénznek irtóztató kiállhatlan bűze van.

– Ah, irtóztató bűze! Ez eredeti, ez nevezetes.

Arthur gróf egészen oda volt, oly édesdeden nevetett, úgy a sok pénz hallatára, mint azon naiv észrevételre, hogy a csomósan egyberakott bankónak kiállhatlan büdös szaga van. Jól tudta ő, hogy csakugyan tömegesen fekszik a pénz a Dorozsmay-ház szekrényeiben, de mégis kellemesen hangzott előtte, ha ily hiteles szemtanútól nyert közelebbi értesülést.

– Imádott Esztikém! – mondá – képzelhetlen erőtetésembe kerül önnel, e földi lét legaljasabb tárgyáról, a pénzről beszélgetni, a midőn a drága időt, a mit itt tölthetek, kizárólag arra kivánom fordítani: mily szép ön, mily végtelenül szeretem. De meg kellett mondanom, hova megyünk lakni? akkor, ha önt végkép enyémnek mondhatom.

– Nem lakhatunk itt, a hol annyi szoba van? vagy…

Itt elpirult és egy életért meg nem mondja, mit gondolt.

– Ah, az én mennyből alászállott arám elpirult! De tudja meg kedvesem, hogy az én József-téri lakásom csak bérelt szállás, s hogy finom érzésű férfi, a kinek birtoka is van, csak saját hajlékába vezetheti nejét. Én már elküldtem egy csapat kárpitost azon kastélykámba, hogy ott mindent szépen, csinosan, kényelmesen és a szemnek tetsző izléssel elkészítsenek. Utánuk majd a butorszállítók következnek.

– A butorszállítok? de hiszen a mama is rendelt már új butorokat. Azt mondta, ő nem tudja, minő szokás divatozik a gróf uraknál, de mint magyar nemes asszony fönn akarja jogát tartatni. Nálunk pedig a háztartáshoz szükséges butorok beszerzése a nő részét illetik.

– Ah, ez eredeti! A butorbeszerzés kötelessége a nő hozományához tartozik! Ez nevezetes! Megvallom, soha sem tudtam. Mert eddig eszembe sem jutott, hogy egykor olyan feleséget is kaphatok, a ki butort hoz a -126- házhoz! Valóban, míg élünk, mindennap tanulunk valami újat! Szavamra mondom, ez imádandó tréfa. Az én angyali Esztikém fog a házhoz butorokat hozni! Megengedi, hogy egy ártatlan élczet kiszalaszszak? Utoljára megtörténhetik rajtunk azon gyöngéd figyelem, hogy tulipános ládát raknak fel kocsink saroglyájára.

– Mért ne? ha tudná az ember, hogy a tarka tulipánt festő művészből egykor második Munkácsi válik!

– Köszönöm. Ez jó felelet volt. Én csak ártatlan tréfát engedtem meg magamnak, szívem dicső királynéja pedig hazafias ötlettel riposztirozik.

S miután ő méltósága görcsöket kapott, ha pénzről kellett beszélnie, csak úgy mellékesen oda vetve mondá:

– Minden okos új házas kicsiben kezdi; mert csak a takarékos jó gazda remélheti, hogy később kedve és rangja szerinti fényt űzhet. Ez okból, ha Dorozsmayné ő nagysága az esküvő után leányának valami csekély ajándékot adna, az szent vagyon legyen közöttünk, melyhez könnyelműleg nyúlni mindenha tiltva lesz.

– Igen, de a mama azért adja, hogy elköltsük, hogy a szükségesek mellé még a kellemest is megszerezhessük.

– Azért adja, hogy elköltsük? Soha ilyet életemben nem hallottam!

– Mindjárt kezdetben szép összeget igért, s megparancsolta, hogy ha kell megint, rögtön írjak.

– Ah! megparancsolta? Ez nevezetes. Ugyan hol volna azon háládatlan leány, a ki anyja parancsait elmulasztaná teljesíteni? De már arról kezeskedem, hogy nem az én Esztikém lesz, a ki gyermeki kötelességéről megfeledkezhetnék. Csak azt nem értem, hogy a midőn boldog jövőnkről akartunk álmodozni, lassanként leestünk a köznapiság posványába. Szavamra! még csak az hiányzott, hogy megkérdjem, mennyire rúghat az igért szép összeg?

– Mamám 100,000 forintról beszélt.

– Ah, százezer forintról? Ez már a legnevezetesebb. -127- Azonban itt van ideje, hogy kellemesebb tárgyakról beszéljünk.

– Úgy-e nem haragszik?

– Hogyan! Én, és haragudni!

– Mert nem én vagyok oka. Hiába mondtam mamámnak, ne adjon nekem egy krajczárt sem, mert Arthur gróf nemes érzelmű férfi, csak szívének okozunk fájdalmat, ha gyöngédsége ellen erőszakot követünk el. Ne sértsük meg tehát azt, a ki szerető nőt keres, azzal, hogy pénzt vigyünk házához.

– Ah! hogy pénzt vigyenek a házhoz! Ki hallott ilyet? És mit felelt erre a kedves mama?

– Azt, hogy gyermek vagyok, s nem értek a világ folyásához.

– Nagyon szellemdús megjegyzés. Hogy gyermek, ez igaz; de hogy nem értene a világ folyásához, ez oly beszéd, mely csak a mamának van megengedve.

– Tehát nem lesz megsértve, ha elhozom a 100,000 forintot?

Arthur gróf egy kicsit szögletbe lett szorítva, de annyi kitérő válasz állott rendelkezésére, hogy kénye-kedve szerint válogathatott köztük. És felelé:

– Szeretett szép leánykám. A férfias méltóság érzete parancsolja nekem, hogy ne avassam magamat oly ügyekbe, melyek arám és mamája között felmerülnek Ha ilyesmi történik kettőjük között, legjobb, ha előttem titok marad. Én menyasszonyom szemében keresem földi üdvömet, a többit a szülők bölcseségére bízom.

Ezen közbejött kérdés tehát el volt intézve. De volt még valami, a mi ő méltóságának veséjét éjjel-nappal furdalta s miután így szándékán és akaratán kívül nyakig úszott a kérdezősködésekben, s mindenre kivánt feleletet kapott, elhatározá, hogy míg tüzes a vas, verni fogja.

Nem ajtóstul rohant be, hanem messzebbről kezdve mondá: -128-

– Mentől tovább nézem önt, annál inkább veszem észre, mennyire hasonlít édes mamájához.

– Oh nem nagyon. Mamának kék szeme és fekete haja van.

– A haj és a szem színe semmit sem határoz. Néha még a vonások sem. Annál többet az arczkifejezés, a nézés, a mosoly s azon vonások hasonlósága, melyek az örömöt vagy a szomorúságot az arczra kirajzolják.

– Mamám fiatal korában sokkal szebb volt, mint most én.

– Hogyan? fiatal korában? Az ég minden szenteire, csak nem nézi édes anyját oly nőnek, a ki többé nem fiatal? Szavamra! Dorozsmayné ő nagysága egyike a legkellemetesebb asszonyoknak, kiket életemben valaha ismertem.

– Csendesen, gróf úr. Mamám egyáltalában nem szereti, ha szépnek mondják. Még tőlem sem tűri, s ha szórakozásból így szólítom, kedves szép mamám, néha kiküld a szobából.

– A szépség ellen pedig hiába tiltakozik mindaddig, míg a férfi sereg vakon nem születik. Végtelenül csodálom, hogy ennyi kellemmel felruházva s még legjobb korában, nem gondol arra, hogy másodszor is férjhez menjen.

– Az ég irgalmazzon azon embernek, a ki tréfából vagy csak izetlen udvariasságból ezt szemébe merné mondani. Emlékezem, egyszer még kis leány koromban egy úr volt nálunk, a ki sokat beszélt a mamával s aztán kanonok vagy Zoltán bácsi valamire példálózni kezdtek, a mit én akkor nem értettem, úgy megharagudott a mama, hogy mind a kettőt kikergette.

– Kikergette? a házból?

– Nem; csak a szobából. Három napig nem szólott hozzájuk, míg végre mint töredelmes bűnösök megigérték, hogy többé e tárgyról ez életben nem beszélnek, aztán bocsánatot nyertek.

– Valóban keményebb büntetést érdemlettek volna. Remélem használt a leczke s azóta vigyázatosabbak. -129-

Erre nemsokára belépett a ház asszonya s figyelmezteté leányát, hogy közeledik a szinház ideje.

Arthur gróf telve reményekkel s mintegy ujjá születve a hallott tömérdek sok jó ujság után, búcsút vőn, azon kérelemmel, hogy az előadás folyamában, egyik felvonás alatt, tiszteletét tehesse. -130-