VIII.

(Két hűséges jó barátnak bizalmas levelezését foglalja magában.)

Porczogh bárónak legunalmasabb napjai köszöntöttek be. Barátai és az uri házak, a hol forgolódni szokott, elhagyták a fővárosnak naptól tüzesített kövezetét, és szerteszét hűsölnek a hazában s azon kívül. Özvegy Bendeffy grófné szokás szerint egyik rokonánál nyaralt az osztrák határszélen. A kaszinóban a lateiner faj uralkodik s így a takarékos báró elhagyatva él a Valeria-utcza egyik épületének negyedik emeletében, a hol kényelmes, de kissé magas garçon szállást tart.

Arthur gróf, Dorozsmayék elutazása után, a bihari hegyek közé, a mama birtokához tartozó vadászkastélyba menekült, oly szándékkal, hogy mihelyt menyasszonyának családja Erdélybe érkezett, ő is fölkerekedik s meg sem áll, míg fel nem találja valahol.

Úgy látszott, vitézül tudja tűrni a felvállalt remeteséget. Talált nem nagy messzeségben egy pár úri lakot, a hova néha elvetődött, de legfőbb mulatsága volt önmagát bámulni a szigorú gazdálkodásban. A ház, melyet vadászkastélynak neveztek, kényelmes volt, de nem nagy; a szobákat a kárpitosok kijavították, de nem annyira, hogy egy gazdag feleséget oda lehetne vinni a mézes hetek idejére. Valami azt súgta a gróf fülébe, hogy esküvője után az özvegy Harasztost engedi át az új házaspárnak. Ott aztán inkább úr lehet az ember, -234- míg itt a régi bútorok éjjelenkint úgy pattogtak, hogy kisértetek kóválygásától félhetett az igaz hívő ember.

Egy reggel kedvteléssel szívta Porczogh báró a fönséges latakia dohányt, a midőn legénye belép és levelet tesz asztalára.

– Ah, Arthurtól; valahára hallok róla újságot.

Im a levél tartalma.

«Rétfalva, junius 21; Rév vasuti állomás.

Kedves pajtás.

Irok neked, hogy csodálkozzál. Ma nyúlok először az első darab ezereshez a 18,000 forintból, mely Spuller Jeanette kegyéből kezemben maradt. Természetes, hogy a nagy bankót Váradra kell küldenem, mert itt ugyan még a százast sem tudják felváltani.

Ne félj, nem telik be rajtam a közmondás, hogyha megkezdik a szalonnát, rá járnak; mert mikor e pénzhez nyúltam, úgy gondoltam a dolgot, mint Julius Cæsar, midőn a Rubicon patakját átlépte; de azért megtette, tehát követem példáját.

Majd elbeszélem egykor, mily jól éltem itt és hihetetlen olcsón, mert olyan világ ez itt, hogy a 10 forintos bankót is pénznek nevezik. Lakásom szűk, de kényelmes, kertem elvadult, de hűvös; kár, hogy nem tudok oláhul, mert még a paraszt menyecskékkel is szóba állhatnék. Régen nem volt ily jó étvágyam, de van is pompás ebédem hozzá. Sokáig bámultam vén szakácsném művészetét, míg egyszer meghallottam, hogy 16 esztendeig főzött egy nagyváradi kanonoknak; ezzel meg volt fejtve a rejtély.

Képzeld, a mire soha sem vágytam, soha arra érdemet nem szereztem, megesett rajtam. Roppant népszerű hazafi vagyok! A hány falusi kaszinó, olvasó-egylet van, tagja vagyok, néhutt már elnöknek is választottak. Hírem jár, hogy családom számkivetés gyanánt küldött ide, mert nem akartam Bismarck herczegnek unokahugát feleségül venni 19 és -235- fél millióval! Az egyik márkot, a másik forintot ért alatta. És mért nem akartam elvenni? Ez a legregényesebb história, a mi valaha halandó férfival megtörtént. Mert híven és állhatatosan szerettem és szeretem most is egy szegény özvegy asszonynak ártatlan leányát! Inkább lemondok a milliókról, összeveszek családommal, anyám átkát vonom fejemre, ezerszer meghalok, de hű szerelmem tárgyát el nem hagyom! Az asszonyok sírnak és áldást mondanak az igazi szerelem martyrjára. Ezt éri meg az ember, ha két hónapra falura költözik. Ilyen regényhős lett belőlem, ha el is pusztultam, de gróf maradtam. A vidéki leányok Kotzebue érzékeny színműveit tanulmányozzák, hogy azokban az enyémhez hasonló jellemeket találhassanak.

De mindez csak arra való, hogy tudd meg, hol vagyok, hol élek? hova küldd leveledet, ha baj mutatkozik.

A baj alatt pedig csak Spuller Jeannette rögtöni megjelenését értem, mert ily eset felforgatná minden számításomat és a gazdag menyasszony helyett egy jól megtöltött pisztolyt adna kezembe.

Majdnem kivánnám, hogy Spuller Jeannette mentől hamarabb bekopogtasson, mert ma még 17 darab ezerest találna nálam, a tizennyolczadikat Posztóczky uram valahogy kiszorítaná az urodalmi pénztárból s így úri becsülettel mehetnék a más világra. Maradván síromig hű barátod

Bendeffy Arthur».

Mint látjuk, gonosz sejtelmek hatása alatt írhatta ő méltósága ezen víggal elegyes szomorú levelet, mert azalatt, hogy irata megfutotta a hosszú, de gyors utat Rév vasúti állomástól Budapestig, Porczogh bárónak is fontos közölni valója akadt.

Arthur gróf e napon saját czíme alatt egy előbbi napról kelt kolozsvári lapot kapott a póstán.

Boszúsan veté félre a küldeményt, bölcsen hivén, -236- hogy az nem lehet egyéb, mint a kiadóhivatalnak leplezett előfizetési felhívása.

Azonban szemébe tűnik, hogy a napi hírek rovatában nehány sor kék rajzónnal igen vastagon alá van húzva. Figyelmessé lesz és olvassa a közleményt, melyben Dorozsmayné és leányának másnapra várt megérkezése a közönség tudtára adatik.

Ez már változtatott a dolgok állapotján. Ki küldte ezt neki? Jó akarója, ellensége vagy irigye? Még egyszer rá pillant a lap czímszalagjára, melyen a Bendeffy Arthur név csak tollal volt felírva s megütközéssel látja, hogy e lap nem egyenesen Kolozsvárról, hanem közvetve csak Rév állomásról küldetett. Még nem is az ismert hirlapi, hanem közönséges levélre való póstajegy van rajta.

– Ah értem. Rév állomáson a pénztárnok vagy állomásfőnök, a ki a lapot járatja, kedveskedni akart nekem. Hiszen ez az egy mégis tudhatja, hogy jegyben járok Dorozsmay Esztikével, tehát figyelemből irántam, megküldte valaki nekem azon lapot, mely engem oly közelről érdekelt.

Ebéd előtt levén az idő, szokása szerint megnyergelteté paripáját s miután czélja pusztán csak lovaglás volt, egyik irány annyit ért, mint a másik.

Tehát akár véletlenből, akár szándékból a félórányi távolságra fekvő Rév felé ügetett.

Megérkezve az egyszerű falusi állomásra, leszállt lováról és végig sétált az indóház járdáján s a midőn az állomásfőnök lakásához ér, látja, hogy a ház tornáczán nádkarszékben egy igen csinos, de feltünőleg fiatal úri nő ül, mellette pedig a falóczán dajka, még pólyában fekvő csecsemővel.

Arthur gróf, falusi szokás szerint az ismeretlen nőt is üdvözölte, úgy átmenőben, a nélkül, hogy megállna. A nő azonban igen barátságosan viszonozta e figyelmet s mintha várta volna, hogy a gróf megáll egy szóra.

– Ki lehet ez? – gondolkodék, a midőn már tova haladott. – Mintha valami régi emlék merülne fel -237- elmémben? De minő fajú emlék a százféle közül? Végre is annyi bizonyos, hogy ezt az arczot már láttam valahol.

Ezzel ismét lovára ült s miután a pályaudvarban senki mással nem találkozott, csendesen léptetett a vasút töltése mellett a legközelebbi pályaőr házikójáig. Itt megkérdé, ki azon úri nő, a kit az állomásfőnök lakása előtt látott.

– Méltóságos uram, – felelt katonás bókkal az egyszeri bakakáplár, mert ő és mindenki a vidéken ismerte már a grófot, – az a szép asszony a főmérnök úr felesége.

– Lakik itt főmérnök?

– Oh nem; még almérnök sem. Hanem ezt Pestről küldték ide, hogy vizsgálja meg a pályát, különösen pedig az alagutakat innen Kolozsvárig.

– Nem tudja a nevét?

– De igen is, kérem alásan; hivatalosan parancsolták, hogy a főmérnök úrnak mindenben szolgálatára legyünk. Ő nagysága osztálytanácsos Dorozsmay Róbert úr.

A gróf ajkába harapott, de azért megajándékozta a pályaőrt s vágtatva ért haza habzó paripájával.

– Dorozsmay Róbert, a kit én régente Harasztoson láttam, a ki engem meg is akart sérteni, ha nem állnék fölötte olyan magasan, a hova ily nyomorult kéz fel sem ér. Most jut eszembe, hoztak akkor oda Pestről egy apró kis leánykát, ha jól emlékszem, Berenczy Rózának hívták s azt mondták róla, hogy két év mulva a mérnökhöz adják feleségül. Két év mulva! sok idő ez a szerelmeseknek, de a fiatal párocska bátran várhatott… míg én…

Ekkor íróasztalára tekint s megpillant ott egy heverő levelet.

– Ah, Porczogh bárótól. Halljuk, mi ujság Pesten távollétünkben. -238-

«Budapest, jun. 21.

Arthur, nagy dolgok készülnek.

Épen most azelőtt néhány perczczel, délután négy órakor belépett legényem és mondja, hogy egy úri nő kiván velem beszélni s bevezette a szalonba.

Nem oly órája volt ez a napnak, hogy női látogatást várhattam volna, de azért hirtelenében igazítok valamit öltözékemen s átmegyek az elfogadó szobába, a hol egy meglehetősen előkelő hölgy állott, könnyedén a karszék hátára támaszkodott és úgy várt rám, a nélkül, hogy mint a «többi» szokta, leülne.

Rá nézek, nem ismerem. Soha életemben még a színét sem láttam. Közelebb lépek, meghajlok s ekkor leírhatlan boszúságomra megpillantom, hogy e nő sem szép, sem fiatal. Nem mondom, hogy rút, vagy vén asszony, hanem valami ilyen közép faj a kettő között.

Képzelheted haragomat ezen impertinentia fölött, hogy ily qualitású hölgy engem még meglátogatni vakmerősködik! Mióta özvegy Porczogh báró vagyok, ily sértés nem esett rajtam.

Meglehetős nyers és visszautasító hangon mondom neki:

– Asszonyom, ön bizonyosan a ház számát, az emeletet, vagy legalább a lakást tévesztette el, mert…

Németül felelt, – bocsánatot kérve, hogy mindeddig nem volt alkalma a szép magyar nyelvet megtanulnia.

Mért szép neki a magyar nyelv? s mért akarja tán még ezután megtanulni? Ismételtem előtte németül, a mit elébb mondtam, de magam sem tudom miért, sokkal udvariasabb hangnyomattal.

– Báró úr – felelé – jó helyütt járok. Én Porczogh bárót keresem s oly kéréssel jövök, melynek teljesítése nehány másodpercznél több időt nem igényel.

Ezen meghatározott igen rövid idő kibékített és -239- megnyugtatott, mert valóban azt hittem, olyan nővel állok szemközt, kinek legalább tíz év előtt valami ostobaságot igértem s most jő becsületbeli váltómat incassálni.

– Miben lehetek szolgálatára?

– Báró úr valószinűleg még soha nevemet sem hallotta, de én önnek hű barátjáról, Bendeffy Arthur grófról kivánnék bizonyos ügyben szólani, tehát arra kérem, mondja meg, hol találkozhatom vele? mert a gróf édes anyjának lakásán minden zárva van és az ifjú gróf hollétét a házban lakók nem tudják.

Természetes, hogy tartózkodásod helye nem titok. És ha kellemetlenség fordul elé, mindig legokosabb politika szembe nézni vele. Csak így lehető a kiegyenlítés, míg a megfutamodás fegyvert ad az ellenség kezébe. Mindazáltal megkérdém:

– Szabad madame nevét tudnom?

– Oh az én nevem nem határoz; engem Spuller Jeannette-nek hínak.

Azt hittem, e név hallására rám szakad a ház teteje; nem, az ég boltozata. Vége minden ábrándnak, képzelgésnek, önhitegetésnek; átkozott pessimismusom ismét igazat mondott. Spuller Jeannette él, testből, vérből, húsból és csontból való emberi creatura, s jő, hogy téged irgalmatlanul felfaljon…

Erre megmondtam lakásodat, az utolsó postát, mely vasuti állomás, hova, ha tetszik, levelét küldheti. De ha már itt volt, fel kellett használnom az alkalmat, hogy kikérdezzem, minő szándéka van, s tudjad előre, mihez tartsd magadat.

– Madame, – mondám, – azon ügy, mely önt Arthur gróf barátommal viszonyba hozza, tökéletesen ismeretes előttem. Ön bizonyosan csak jelenteni jött, hová küldjék ezután a lejárt félévi kamatot? Ön megvásárolta a Kaula és társa követelését s mint jogutód élvezni akarja tőkéjének gyümölcsét.

Spuller Jeannette igen egykedvűleg rázta fejét, -240- mint a ki mondani akarja, ennél legkisebb gondom is nagyobb, s felelé:

– A dolog pénzügyi oldala épen nem sürgetős, mondhatnám másodrendű kérdés, mely ezúttal még napirenden sincs, sőt ha óhajtásom teljesül, többé szó sem lesz róla.

(Nem homályosodik el szemed? Nem dugul be füled dobja? Nem törlöd meg szemüvegedet? Nem nézesz mikroskopium után, hogy jobban lásd betűimet, mert a mit leírtam, csak őrültnek tollából eredhetett.)

– Hogyan? – kérdém, mint mikor a nagy úr sértve érzi magát, de még sem haragudhatik. – Nem sürgetős? A kamat, a mi lejárt? Valóban, madame, önnek semmi szüksége egyenesen Arthur grófot levéllel megkeresni, mert ezen ügy már elintézve, végkép rendbe van hozva. Tessék csak ő méltóságának jószágigazgatójához fordulni, s ha nem tudná Posztóczky úrnak czímét, szerencsém lesz vele szolgálni.

– Köszönöm, – felelé, – nekem sokkal közvetlenebb elintézendő ügyem van Arthur gróffal, mely a leggyöngédebb viszonyokra vonatkozik. Nagyon le vagyok kötelezve báró úrnak szívessége folytán s most újra köszönetet mondván, engedje meg, hogy ajánljam magamat.

– Igen örültem, hogy szerencsém volt. Egyet azonban meg kell jegyeznem. Bizonyos ugyan, hogy Arthur gróf barátom tegnap hajnalig még Rétfalun volt, de csak egy távirati tudósítást várt, hogy azonnal Erdélybe induljon.

– Tudom. Dorozsmaynét és leányát épen ma várták Kolozsvárra, s ma reggel hét órakor bizonyosan meg is érkezett oda.

– Ezt is tudja, madame?

– Oh én mindenben au courant vagyok. Van szerencsém magamat ajánlani.

Ezzel elment. Én a lépcsőkig kísértem, de többet nem szólott. -241-

Most pedig kérdelek, mit mondasz e látogatásra? Van-e ebben logika, van-e természetes emberi észjárás?

Kérded, ki ezen Spuller Jeannette? Nem kétlem, valami külföldi borzasztó millionaire. Özvegy, vagy vén lány, azt nem tudom, de a kinek 36,000 forint évi kamat felszedése vagy otthagyása csak annyi, mint nálunk egy pár piszkos 100 forintossal több vagy kevesebb pénztárczánkban.

Értettél-e mindent? Ha nem, akkor kezd elölről az olvasást, mert én mindent híven megírtam, úgy, hogy kétértelmüségnek még helye sem lehessen.

Még egyszer: Ő sajnálja, hogy «eddig» nem volt alkalma magyarul megtanulni. Mi az: még eddig? Nem annyi, mint hogy ezután szándékozik megtenni?

Mit jelent, hogy a lejárt kamatfizetés nem sürgetős, napirenden sincs, s ha ohajtása teljesül, soha szó sem lehet róla?

Parbleu! az én Porczogh bárói finum orrom itt igen ismeretes szagot érez. Eltaláltad, mit gondolok?

Soha, soha! Mert te nem láttad a sápító madamenak olvadozó szemhunyorgatásait. Te nem voltál a jury tagja, a ki a terhelő vagy fölmentő tanu arczának vonaglásait vizsgálta. Te csak e hideg betűkből, e száraz értesítésből tudhatsz itélni. De én mindent láttam, hallottam, bámultam és megvizsgáltam. Előttem állott a külső; éles szemem behatolt a lélek titkába és ezen szörnyű rejtélynek egyetlenegy megoldását találhattam.

S mi az? kérded. Ne legyen bennem többé ezen órától fogva egy porczikája sem a Porczogh báróknak, ha el nem lestem, honnan fú a szél? Spuller Jeannette tudja, hogy tökéletesen tönkre jutottál: erre, mint varju a dögre, elészáll, bemarkol undok nagy terjedelmű pénzszekrényébe s kidob onnan 600,000 forintot s a mi még ezenfelül kellett hozzá, csak azért… még sem találtad el? mert grófné akar lenni! -242-

Értettél? grófné akar lenni. Tehát grófot keres, még pedig nem olyat, minőt 600 forint évi járulékért csomószámra talál otthon, hanem igazi, valódi, régi származású grófot, telivér mágnást, széles rokonságot és fényes nevet. Lásd, mégis van értéke a czímnek és rangnak. Mily könnyen megadják érte a 600,000 forintot s mégsem hiszem, hogy megejtsd a vásárt.

De legalább az alkut mindenesetre megkísértsd. Menekedni ne próbálj, mert Spuller Jeannette felhajhász téged, még ha az éjszaki sarkpont sivatagába is futamodol, mert feltette magában, hogy Bendeffy grófné lesz, vagy belehaltok mindketten.

Ebből nem következik, mintha beléd bolondult volna. Neki mindegy, zöld vagy kék a színed; nem bánja 28, vagy megfordítva 82 éves vagy. Azzal sem gondol, ha az esküvő után a férj a keleti, a feleség a nyugati vasútra lép és soha többé egymást nem látjátok. Nagyon örömest fölment téged a férj összes gyöngéd kötelességeiől, megadja szabadságodat és annyi pénzt, a mennyit kicsikarhatsz tőle.

Que faire? Ha a bankból félmilliót kilopsz, a nyomodban induló rendőrt kijátszhatod… de Spuller Jeannette-t soha. Inkább várd be megjelenését, tartsd oda hátadat, hadd üssön rajta vagy kettőt, s hallgasd meg, mit ajánl? ezt írja neked, vén praktikus barátod

báró Porczogh Viktor.»

Mikor Arthur gróf e levelet végig olvasta, harsogva kaczagott fel:

– Az ördög engem vigyen el, ha ez a hóbortos Porczogh nem azt tanácsolja nekem, hogy vegyem el Spuller Jeannette-t 600,000 forint díjért.

Elrejté a levelet tárczájába s egy ideig gondolkodva járt le s fel a szobában.

– És miért ne? Ha egyéb sem kell neki, mint a grófnéság. Van még néhány Bendeffy az országban s nem tőlem várják, hogy föntartsam a család dicsőségét. -243- A 600,000 forint honorárium azonban átkozottul kevés. Ha annyit ad, hogy összes adósságomat kifizethetem s birtokom minden tehertől megszabadul, akkor… majd jobban meggondolom a dolgot.

Egyelőre elhatározta, hogy Dorozsmayéknál utolsó kisérletet tesz s megparancsolá, hogy másnap hajnalban kocsi álljon készen, mert reggel 6 óra előtt már Rév állomáson akar várakozni a Pest felől jövő gyorsvonatra. -244-