XIV.

(Az illem még ma tiltja a szív hangján megszólalni, de megengedi, hogy üzleti ügyeket tisztába hozzunk.)

István-nap után, midőn a «kéjvonatokon» ide hurczolt vidékiek már elhagyták a fővárost, Arthur gróf és Porczogh báró, vasuti vonatra ültek és utaztak azon állomásra, mely legközelebb esik Bogfalvához, de egyszersmind Harasztoshoz is. Miután pedig csak ketten ültek egy első osztályú coupéban, bátran és háborítlanúl beszélgethettek.

– Mily szerencse, hogy Hohenmark herczegnő még él, – kezdé Porczogh báró, a ki önző lelke sugalata szerint, minden dolgot csak hasznossági szempontból szokott felfogni. – Különben az illem megsértése nélkül Burghammer herczegnőhöz közelednünk sem lehetne. Így pedig tisztelgünk az idősb herczegnőnél, s ha gyászba öltözött leányát nála találjuk, az nem ellenkezik a bevett szokásokkal.

– Mégis tán jobb lett volna, ha nem irunk, hanem mint egyszerű condolensek jelenünk meg néhány perczre.

– Nincs nagyobb udvariatlanság, mint az égből alá pottyanva, véletlenül betoppanni valamely háznál. Mert kitehetjük magunkat azon elviselhetlen kellemetlenségnek, hogy csak erőtetett vendégszeretetet találunk, míg így kipuhatoltuk az utat, s minden készen áll fogadtatásunkra. E mellett még más prózaiabb részlete is van az ily megrohanásnak, ha falun történik.

– Ugyan mi? kérlek. -309-

– Csodálom, hogy el nem találod. Azonban te sohasem szoktál terveid végrehajtásában az elmaradhatlan gyakorlati részletekre is gondolni. Képzeld, mily nyomoruságos állapot várna ránk, ha megérkezvén az állomásra, paraszt kocsit, szénából felhányt üléssel, kellene fogadni, s így menne két herczegnő látogatására, Bendeffy gróf és saját csekélységem, uri elegantiával.

– Báró, neked mindig igazad van. Még gazdag koromból maradt rajtam a szokás, hogy ily mellékes dologról mindig valamelyik fizetett alárendeltem gondoskodjék.

– Elégedjél meg tehát, ha ma e szolgálatot igazi hű barátod teljesíti.

Kezet fogtak és Arthur gróf elismeré, hogy barátja mindig jó tanácsot tudott adni.

– Még jó félóránk van az állomásig, – folytatá a báró, – tehát felhasználom az időt s mondok egyet-mást. Barátom, nemes emberi szavamra mondom, hogy a Kaula és társa czéggel végbement üzlet annyira tudtomon kívül történt, hogy Spuller Jeannette kalandos megjelenése épen úgy bolonddá tett engem, mint hajdanában, az álarczos bálban akármely rózsaszínü dominónak incselkedése. De már a mi lejárt váltóid kifizetésének történetét illeti, nem tagadom, hogy részes vagyok az összeesküvésben, s most már felhatalmazást nyertem nyiltan szólani.

– Beszélj barátom.

– Nézz ide, – s ezzel tárczájából kivett egy negyedívnyi lapot. – Itt van irkád; itt van saját kéziratod; bele van irva az összeg, a kelet és legalul neved. Ha most én e papirkából nem csinálok fidibuszt, csak azért teszem, mert nem szokásom oly adomát utánozni, melyet a mesefaragók Rothschildre és egy császárra költöttek. E helyett ezer darabra tépem kötvényedet, kidobom az ablakon, atomjait a szél szárnyaira bocsátom, ám szedje össze, a kinek ideje lesz hiábavaló fáradságra vállalkozni.

– Porczogh! ne mondd tovább. Egyszerre vastag -310- hályog esik le szememről, s nekem már régen tudnom kellett volna, hogy e világon csak egy lény lélegzik, a ki még velem gondol. Oh Istenem, ki hitte volna, hogy romlott századunkban még szív is létezhetik!

– Úgy van. Ő volt őrangyalod és senki más. Mert a kik legjobban mutatták sajnálkozásukat, majd kipukkantak a káröröm kéjében. Ő azonban először kiragadott az örvény széléről, másodszor képessé tett, hogy föntarthasd magad, menekülj a fölötted összecsapó habok közől és kösd meg a rád nézve oly előnyös pénzházasságot.

– Louise, Louise!

– És mondhatom, drágán fizette meg önzéstelen regényességét. De miután csak több vagy kevesebb pénzről van szó, nem sokat gondol vele.

– Tudom, a herczeg végrendeletéről akarsz beszélni.

– Eddig csak azt tudom, hogy Burghammer úr más végrendeletet igért élőszóval, és mást hagyott hátra írva, megpecsételve és tanuk bizonyságával ellátva. Azt hiszem, hogy az özvegy herczegnő talál majd időt és alkalmat e tárgyról bővebb felvilágosítást adni.

– Porczogh! ezt csak szerető szív tehette. Én lábai elé borulok.

– Megérdemli. Hanem mindent a maga idejében kell tennünk. Most pedig ne láss egyebet rajta, mint a fekete gyászruhát, mely minden időszerűtlen nyilatkozatot szigorúan eltilt. Ha te nem élsz a világon, Burghammer herczeg özvegye rövid időn Bécs legünnepeltebb hölgye. Szépsége elsőrendű csillag, rangja egyenlő a Schwarzenbergekkel, s mint dúsgazdag, tetszése szerint választhat második férjet. De ő szeretett téged leány korában és most is csak érted él. Önzéstelenűl szeretett, mert a mit érted tett, nem vár jutalmat. Légy iránta háladatos s akkor meglátod, hogy életbölcseségi szabályaimnak gyakorlati haszna van. Mert a teljes meggyőződés, hogy a nő szeret, erősebb kötelék az -311- érzéki szerelemnél, melyet a szépség ébreszt fel, a birtok és a megszokás hamar elenyésztet.

Megérkezvén az állomásra, ujra kitünt Porczogh báró észjárásának csalhatlansága. Két fakó szekér és két részeg kocsis leskődött a tovább utazni szándékozókra. Ellenben ott kevélykedett a bogfalvi fogat is, mely ily környezetben igazi herczegi fényűzést képviselt.

De még egy másik uri kocsi is feltünt a háttérben s a két jó barát a sötétszürke bérruháról azonnal ráismert a Dorozsmay-ház cselédségére.

A következő pillanatban Gencsy Pál báró is előkerült valamelyik vaggonból s átadá könnyű podgyászát az elébe siető inasnak.

– Porczogh! – suttogá Arthur gróf, – látom az erdélyi vad bárót s minden bölcs oktatásodból üres szószaporítás lett. Valami láthatlan hatalom parancsolja, hogy megrohanjam, megsértsem és párbajra kényszerítsem.

– És miért?

– Hiába minden színlés; ez a gyerkőcz győzelmet aratott rajtam s földig vagyok lealázva.

– Arthur! egyszer már karodon ragadva tartóztattalak vissza ily meggondolatlanságtól s most megint vak szenvedélyed szavára hallgatsz. Tudd meg: soha sincs a férfi bizonyosabban megalázva, mint mikor e miatt kell valakit megvernie, vagy ezért verik meg. S minő megalázásról beszélsz? Egy suhanczkodó diák versenyezett veled. Nincs eltiltva. Egy kis iskolás leány választást tett saját korlátolt izlése szerint, de szabadságában állott. Olyan legfelsőbb itélet ez, melytől csak a pisztolylövéshez van felebbezés? Arthur, ma is az vagy, a ki tegnap voltál. Emeld fel fejedet s ha eltékozlott vagyonodból valamit vissza akarsz szerezni, hidd meg, a legrosszabb eszköz erre az, hogy ő vagy te a gyepen hörögd ki a lelkedet.

– Egy győzelmi tekintet tőle és én szelidíthetlen vadállat vagyok!

– Jer, közeledjünk hozzá, közönynyel, egykedvüséggel, -312- de méltósággal, s meglásd, utánozni fogja példánkat.

Előre léptek tehát s mintha most pillantanák meg az ifju bárót először, maga Arthur gróf mondá:

– Jó reggelt, Pál. Úgy látom, Harasztosra mégysz?

– Igen; egy vagy két napra.

– Mi pedig Bogfalvára szándékozunk, de még ma estére visszatérünk. Jó mulatságot.

– Köszönöm. Isten veletek.

Ebből állott az egész találkozás. Pál báró látta ugyan Pesten, a Dorozsmay-házban a fiatalabb herczegnőt, de nem volt annyira ismerős vele, hogy igényelhette volna a szerencsét, üdvözletet izenni. Arthur gróf pedig, kanonok bácsi által szóval kifejezett válasza után, a gazdag családdal minden további összeköttetést végkép ketté szakítottnak tekintett.

Midőn a két jó barát felült a bogfalvi kocsira, Porczogh báró, hogy a mindig fülelő cselédség ne értse, franczia nyelven mondá:

– Lásd barátom, ilyen a valódi élet, ilyen a correct modor a világban. A mit te akartál elkövetni, az a mult századokba való, a mikor az emberek mindenki fölött uralkodni akartak, csak magukon nem. Megengedem, hogy ily helyzetben, mint te vagy a báróval szemben, ha regényt irna valaki rólatok, az olvasó kérlelhetlenűl követelné, hogy törj ki, dúlj-fúlj, hordj rakásra borzasztó gorombaságokat, másnap pedig egyikőtöket saroglyán vigyék, obductio végett, a kórházba. Szerencsédre, melletted őrködhetik néha egy flegmatikus filozofus, a ki füledbe súgja: mindig a hideg okosság szavára hallgass s ne tartsd dicsőségednek, ha a botrányokra leskődő közönség kiváncsiságát, saját károdon elégíted ki.

Bogfalván Hohenmark herczegnő fogadta az érkezőket s különösen Arthur grófot oly barátságosan látta, mint nehány évvel ezelőtt, a midőn Harasztoson megismerkedett vele.

Louise herczegnő csak a rövid ebéd ideje alatt volt -313- látható. Ekkor is gyász öltözete uralkodott minden szaván, s a ki nem ismerte a szívében égő lángot, ezen tartózkodása miatt méltán hidegséggel vádolhatta volna.

Fekete kávé után, az idősb herczegnő azon czím alatt, hogy megmutatja szegényes, de tisztán tartott kertjét, sétálni hivá vendégeit. Hárman indultak, de Porczogh báró jól tudta, mennyire fölösleges itt az ő jelenléte. Addig keresett a kertben oly növényt, mely őt igen érdekelni látszott, míg végre egészen hátra maradt.

Ekkor aztán beszélni kezdett az anya arról, a mit gyászt viselő leányának szőnyegre hozni lehetetlen volt.

– Gróf úr, engem Hohenmark herczeg, mint egyszerű lovas-kapitány, ezért a kis bogfalvi birtokért vett nőül, de azért nem volt boldogtalan velem. Leányom, Louise, első csalódása után Burghammer herczeg mesés gazdagságának oltalma alá menekült, a hova női kötelességet, kifogástalan hűséget vitt, de tán szívet mégsem. Ez lehet oka, hogy a herczeg nem tartá meg szóval sokszor hánytorgatott igéretét az irott végrendeletben.

– Hallottam, hogy a herczeg szószegő és háladatlan volt.

– Mindössze ennyi áll, leányomról, végrendeletében: «nőm jövőjéről már életemben gondoskodtam.»

– Semmi több, még egy udvarias szójárás sem?

– Ez az egész; de a leányom így van legjobban megelégedve s boldog, hogy oly hagyománynyal, mely úgysem szívből származott volna, nincs megszégyenítve. A herczeg igéré, hogy azon 5000 hold földet, melyet Somogymegyében vásárolt, s melynek jövedelmét, tűpénz czímén, leányom eddig élvezte, mint szabad tulajdont ráruházza. Igérte, hogy bécsi palotáját, mely a benne rejlő kincsekkel és értékpapirokkal két és fél millióra volt becsülve, szintén neki hagyja; de a végrendeletben mégis a mellékág zsákmányára bocsátotta. Mi maradt tehát a sok szóból?

– A legértékesebb kincs, Louise herczegnő, mindenesetre megmaradt. -314-

– Pénzről beszéltünk, gróf úr, – felelé a herczegnő, nem nagyon lelkesedve a hallott költői közbekiáltás fölött. – Mi maradt végre? A 750,000 forint, mely a házassági szerződésben ki volt kötve. Ebből 640,000 forint ment a Kaula és társa czég követelés megvételére, 110,000 forint pedig állampapirokban. Ehhez járul a 300,000 forint ékszer, melylyel a herczeg nejét különböző alkalmakkor meglepte. Leányom e haszontalan fényköveket még Bécsben eladta, s a fönnebb említett összeget hozzáadván, annyi értékpapirt vásárlott össze, hogy az így nyert kamat évenkinti 22,000 forintot képvisel.

– Óriási gazdagság, herczegnő. Én mondom ezt, a korábbi lelkiismeretlen pazarló, a ki ezóta megtanult gazdálkodni.

– Tehát számítsunk. Ha beteljesedik, a mit ön levelében ajánlott, és én, ismerve leányom érzelmét, szívesen jóváhagyok, akkor az új háztartás szükségeinek fedezésére készen áll először: a 36,000 forint kamat, első helyen betáblázva a Bendeffy-birtokra; másodszor: 22,000 forint leányom értékpapirjainak szelvényeiből; harmadszor: az én halálom után, a mi szegény kis Bogfalvánk, mely jó és rossz évet számítva, mégis kiizzad évenként 8000 forintot. Összesen 66,000 forint jövedelem.

– Kimeríthetlen aranybánya.

– Menjünk most át az ön vagyonára.

– Herczegnő! ezzel hamar készen leszünk, mert a mivel most birok, kevesebb a semminél.

– Meglátjuk. Ha leányom hozományába beszámítottam Bogfalvát, nem hagyhatjuk ki az önéből azon 30,000 forintot, mely szintén csak édes anyja után, vár önre.

– Adja Isten, mentől később.

– Magam is ezért imádkozom, mert Bogfalvával is épen ezen eset fordul elé. Ezenkívül…

– Ah, ezenkívül! herczegnő, én ezenkívül semmitsem tudok, a mit sajátomnak nevezhetnék. -315-

– Keressük csak, s mindjárt megtaláljuk. Az ügyvéd, a ki a Kaula és társa czég követelésének megvásárlásában közbenjárt, kötelessége szerint betekintett a telekkönyvbe.

– Nagyon tragikus könyv ez rám nézve, herczegnő.

– És úgy találta…

– Hogy a fizetési kötelezettség az egész jövedelmet felemészti.

– Felemészti ma, de nem holnap. Mert a kötelezettségek között évenkinti 40,000 forint törlesztés van. Tehát 10 év mulva 400,000 forinttal kevesebb az adósság és 20,000 forinttal több a jövedelem.

– Tíz év mulva!

– Ne nevessen a tíz éven, mert ezzel csak minket vénasszonyokat gúnyol. Inkább higyje el nekem, hogy tíz év mulva is élni akar az ember s tán még örököst is adhat az Isten. Szóval, ki van számítva, hogy 22 év mulva tisztán állhat a Bendeffy-birtok.

– Eddig a számtudósok 32 évről beszéltek.

– Úgy van, de a legelső s legnagyobb követelés, mint hozomány, visszakerül a házhoz.

– Ez már valóban más. Herczegnő, önben a legjelesebb pénzügyminiszter veszett el.

– Csak jó magyar gazdasszony akarok maradni, daczára fönhéjázó német czímemnek. Most pedig mindent tisztába hozván, keressük fel Porczogh bárót.

– Herczegnő, ez a gyász év előttem több mint az örökkévalóság.

– Már csak mindössze 10 hónap.

– Szabad lesz néha itt megjelennem?

– Jövő juliusig mentől ritkábban. Nem óhajtom, hogy a szomszédok beszéljék: ime mutatkozik már a régi udvarló s alig várják Bogfalván, hogy ujra menyekzőt üljenek.

Búcsuzáskor Louise herczegnő csak ablaka függönye mellől intett üdvözletet; hanem a rokonszenves tekintet, mely régi barátjára esett, értékesebb volt minden ékesszólásnál. -316-

A két jó barát kocsira ült s az első félórában mindketten mély gondolatokba merülve hallgattak.

– Porczogh! – töré meg a csendet Arthur gróf, – egész óra alatt kizárólag pénzről és üzleti dolgokról beszéltem a herczegnővel.

– A legbölcsebb s leggyakorlatibb tárgy minden világlátott vőlegény előtt.

– Mindig a herczegnő vitte a szót, nekem csak a képmutató hallgatás szerepe jutott. És akárhogy erőlködtem, lehetetlen volt a 36,000 forint kamatfizetési kérdést megpendítenem. Mit tegyek? Épen oly borzasztó ezt elfogadni, mint a minő képtelenség visszautasítani.

– Barátom, ily sajátszerű esetekre nézve régen ki van találva az útbaigazító szabály.

– S az volna?

– A két rossz közül a kisebbiket kell választani! Tartsd meg s abból csinálj dicsőségi tőkét, hogy a lehetőségig jól gazdálkodjál.

– Ki hitte volna, hogy a történtek után még szerencsés sors is kecsegtessen!

– Gondold hozzá, hogy meg is érdemlettél valamit. Nem voltál teljes életedben tökéletes gentleman? Megcsaltál-e valakit? Nem becsülted ősi nevedet többre öt milliónál? Tehát a mit a szerencse nyújt, fogadd érdemeid jutalmául. Megengedem, hogy kellemetlen előleg ez a pénz, jövendőbeli nődtől: de mindketten tudjátok, hogy csak az elkerülhetlen vas szükség szavának hódoltok. Végre is ez maradt vagyonod elvesztésének fanyar utóízéül. Minden veszedelmet túléltél, szolgáljon tehát vigasztalásodul, hogy életedben ez az utolsó boszankodás. Hogy éneklik a «Bourgeois Gentilhomme» entreactejában, keleti frank nyelven: non tener honta, questa star l’ultima affronta? –

Arthur gróf hallgatott, elkomorult és elégedetlen volt. Barátjának hidegen gyakorlati, sőt vastagon cynikus okoskodásai nem verhették ki fejéből azon lealázó gondolatot, hogy most majdnem egy egész évig oly szerepet -317- fog viselni, mely a férfi büszkeséggel ellenkezik, a grófi dölyfösségnek pedig nyilt hadat izen.

– Báró! nem az boszant, hogy az uj háztartáshoz semmit sem viszek; máson is megtörtént, s ha Esztikét nyerem meg, akkor sem állok különben. De hogy már mint vőlegény jövendőbelimnek pénzéből élősködjem, e szégyent el nem viselhetem. Addig, míg azt hittem, nyerészkedőkkel és uzsorásokkal van dolgom, legalább volt czíme könnyelmüségemnek. Azt mondtam, élek tovább is adósságcsinálásból, de most minden ürügy lerombolva fekszik lábam előtt.

– De mit tehetsz?

– Még van egy utolsó segédforrásom. Anyám visszaérkezett; a mit elköltöttem e pénzből, kipótolja s aztán jövő juliusig úgy meghuzódva lakom nála, mint kis iskolás fiu koromban.

– A mint tetszik.

– És valóban még azon nap estéjén kihallgatást kért édesanyjától s aztán mindent őszintén, leplezetlenül és teljes részletességben elbeszélt.

– Arthur, – felelé az öreg grófné, – neked igazad van, ez így nem maradhat s nekem anyai kötelességem határozottan közbelépni. Intézkedjél, hogy holnapután Bogfalvára mehessek és igérem neked, hogy mindent rendbe hozok.

– Mindent rendbe hozasz anyám? De hiszen épen abban fekszik helyzetem elviselhetlensége, hogy minden a legjobb rendben van! Louise boldog, hogy tehet értem valamit s én már ma költhetem azon 36,000 forint jövedelmet, mely jövendőbeli nőm hozományát képezi.

– Mindent kiegyenlítek.

– A világ ugyan nem tudja, de nekem elég erkölcsi megsemmisülésemre a gondolat, hogy Louise, tényleg, megvásárolt engem.

– Arthur! minő illetlen, minő háladatlan szó ez.

– Nem mondom, hogy tette, sőt páratlan önzéstelenségében eleinte csak arra törekedett, hogy engem -318- előnyös pénzházasság kötésére segítsen. A herczeg halála s azon leánynak elpártolása után azonban változott a helyzet; ellenem fordult a látszat is, s most a tisztességes kölcsönből nagylelkű adomány, sőt kimondjam a legirtóztatóbb szót? egy ügyefogyottnak nyujtott kitartás lett!

– Arthur, nem jól értetted anyádat. Úgy hozom rendbe ügyedet Bogfalván, hogy lelked teljes megnyugvást találjon. Azt mondtad, hogy Louise minden ékszerét eladta s a pénzből gyümölcsöző tőkét szerzett? Igen jól van, helyesen cselekedte. De most már én jövök közbe. Itt vannak nálam családunk gyémántjai, miket mindig egy Bendeffy grófné viselt. Úgy tudom, ékszerészi becsű szerint megérnek 83,000 forintot. Elviszem Bogfalvára s miután, mi asszonyok, mindig szabadabban beszélünk egymás között, átadom a herczegnőnek, mint szokásban levő menyasszonyi ajándékot.

– Mamám!

– Meg vagy elégedve?

– Mamám! az ajándék maga herczegi; de a gondolat, hogy fiad férfiui büszkeségének megmentésére hozod ezen áldozatot, a mennyekbe emel. Engedd meg, hogy ezer csókkal fejezzem ki hálámat és fiui szeretetemet.

Arthur gróf könnyelmű korhely volt egész életében, de szive nem romlott meg teljesen soha. Kivánjuk neki, hogy azt a szivet, melyet megnyert, díszes élete által, meg is érdemelje. -319-