XI. (Vallomások.)

Alig van az élet különféle szinezetű viszonyai között egy is, mely kellemetlenebb, dermesztőbb és szerencsétlenebb jelenetekkel volna egybekötve, mint a bomladozó házaspár hullámos életfolyama.

Mert vagy mindakét fél unatkozott, s akkor mintegy nem mervén bevallani egymás irányában gyöngeségeiket, lealacsonyulva teremtnek oly jeleneteket, melyek a békét lehetlenné tevén, lehető tökéletes szétválásra nyujtanak reményt.

Vagy, mi még ennél majdnem szomorúbb, csak az egyik fél a hibás s ront minden szépet s kedvest, mit előidézni képes egymás közelében élő két szerető szív.

Ront pedig sokszor akaratlanúl, ítélet s jellem hiánya miatt. Ilyenkor azon rész, mely nem vétkes, érzi leginkább súlyát e hibás viseletnek, ha melegen érző, tűrni igyekszik, miglen végre kifáradván nem birja többé ellene vétkeit sem feledni, vagy ha lehetne is jóvá tenni.

Marosi viszonya neje irányában, ez utolsóhoz hasonlíta.

Hibás egyedül a férj volt, ki nem birta felfogni neje szerelmét, jellemét, viszonyait. Ágnes – ha -64- ugyan vétkeseknek merné valaki bélyegezni érzelmeit, csak annyiban hibázott, mennyiben szerfölött szeretett, mennyiben férje szívétől mindazt követelte, mi az ő keblében létezék. Valósultaknak akarta látni fiatal kora költői álmait.

Tekintve az emberi természetet, különösen pedig Ágnes jellemét, ezt épen nem hibának, sőt ellenkezőleg erénynek, természeti érzelemnek fogjuk találni.

A női nevelés egyik legfőbb kiegészítő része azon szűk határok közé szorított fogalmak s nézetek a szerelemről, melyek által a szív érzeményeit elnyomni s bizonyos czélszerű útra vinni igyekszünk.

A szerelmet, mint vétket állítjuk a fiatal nők elébe, mert szeretni csak azt szabad, ki férjük. Ez tökéletesen igaz s ha jól összevágók a jellemek, mindenesetre a lehető boldogság tetőpontja.

Szegény Ágnesnek is meg vala engedve végre, hogy szeressen, mert Marosi oly férfi volt, ki tekintve bármely oldalról, férjnek valónak látszott.

S mily szerencsés volt Ágnes, mert legalább az, kit szerelme tárgyáúl kitűztek, valóban azzá is lőn. Talán csak azért mert első volt, ki a fiatal lánykának udvarolt, vagy mert valóban feltalálta Gyulában azt, mit szíve s jelleme álmodott, de bizonyos, hogy Marosit megszerette.

Szerette pedig szíve egész erejével, szüzességével s bizonyára nem neki tulajdonítható vétkül, ha mind azt, mit remélt, férjében nem találta fel, t. i. a hő, tartós szerelmet, megadást. -65-

Föltalálta volna pedig férjében akkor, ha ez nem az ész, hanem a szív útján akarta volna vezetni nejét, ha átlátta volna, hogy egészen más követelésekkel lép föl az először szerető szív, a fiatal erőtől pezsgő lény, mint a tapasztalás s élet által megérlelt s már kissé túlérni akaró jellem.

*

Az utolsó fejezetben leírt, kissé hevesebb jeleneteket követő hat hét épen nem hatott vidítólag az Ágnes és férje közt létező viszonyra.

Minél ridegebb és szomorúbb lett az ősz, annál ridegebbé, szomorúbbá vált a szép várkastély belseje. A folytonos kisebb viták, melyeket Ágnes túlpezsgő jelleme s Gyulának mintegy erőltetett nyugalma s okoskodásai támasztának, végre bizonyos félelmes csendet, levertséget idéztek elő, mely sötét fellegekként sötétíté a szerelem egét.

Mi eredménye lőn e szomorú viszonynak, legjobban megítélhetjük e levélből, melyet Ágnes legjobb barátnőjének. G… grófnénak írt.

Gerőfalva, Nov. 10. 1852.

«Azt írod utolsó leveledben, hogy nem vagy megelégedve kedélyem mostani állapotával; egy idő óta egészen mások hozzád intézett soraim, bizonyos tartózkodás, fesz, ha nem is épen hidegség vonúl keresztül minden mondatomon; szóval, hiszed, hogy szívemet valami bántja, mit neked elpanaszolni eddigelé nem mertem.

Mennyiben legyen igaz e sejtelmed, azt csak én -66- foghatom fel, ki érzem szívem fájdalmait, ki érzem szerencsétlenségem egész súlyát. Vétkes, fölötte vétkesnek tartom magamat, hogy csak most fordulok hozzád vallomásommal, panaszimmal. Te, ki szerelmed egész valóját érzed, és élvezed annak boldogító hatását, talán már régen segíthettél volna rajtam, jó szíved s kedélyes jellemed tanácsai által.

Nincs senki, férjemet kivéve – ha ugyan ő fel birta volna fogni, mindazt mit érzek, ki jobban tudná náladnál, mennyire szeretem Gyulát. Emlékszel-e azon kedves órákra, melyekben elmondottuk egymásnak boldogságunkat, örömeinket, reményeinket, szerelmünket. Akkor nemcsak a barátság, nemcsak viszonyaink s korunk fűztek egybe, hanem, mi ennél sokkal becsesebb, kettős szerelmünk élvei, titkai.

Mi nagy különbség létezik most kettőnk sorsa között. A te boldogságod napról-napra fejlődik, mind szebbé s virulóbbá lesz, az enyém elveszett, többé nem létezik.

Egy éve már, hogy roskadozni kezd szerelmem fényesen felépült csarnoka. Ha kevés szóba tudnám foglalni mindazt, mit szenvedtem s éreztem ez utolsó évben, azt kellene mondanom, hogy Gyula megúnta szerelmemet s ez által egész lényemet.

Hogy férj neheztel azért, ha nem szerettetik eléggé, azt mindig hihetém; de hogy férj túlszerelmet hibáztasson nejében s azt szándékosan el akarja nyomni, lehetségesnek nem tartám soha.

Pedig férjem egész viselete s modora egy év óta ezt látszik bizonyítani. -67-

Féltékeny soha sem volt, pedig bárki mit mondjon – ki valóban szeret, az mindenek fölött félti e kincsét. Ő nemcsak, hogy szerelmemet nem féltette, de nála fokonkint enyészett mindazon kedvesség és szeretetreméltóság, melyet első időkben nyilvánított irántam, s mely nélkül az én felfogásom szerint, valódi szerelemalkotta boldogság nem létezik.

Én látván veszni kincsemet, érezvén már-már közelgő balszerencsémet, mindent megtettem, mit szívem sugalt, hogy eltávoztassam e rémképeket s támogassam ingadozó édenemet.

Mind hiába! minél többet követeltem, minél inkább éreztetém vele fájdalmamat, annál hidegebb lőn viselete.

Mégis szomorú sors, ha első szerelmünk élő lény helyett kőszoborral találkozik, ha mindazt, mit érezünk mások iránt, ezek felfogni nem tudják, ha örökös éjszaki szél fonnyasztja és szigorítja a szerelem gyenge növényzetét.

Férjem soha sem volt elégedettebb, mióta szerelme tűnni látszik, mint az utolsó időben, midőn egymás mellett ugyan, de nem egymás közelében éltünk. Kiki azt tette, mit jónak tartott s egyik alig gondolt a másikkal.

Azt mondom, inkább ne éljek, mintsem így éljünk. Csak akkor lehetek boldog, ha szeretek s viszontszerelem által lesz derültté kebelem. Hogy gépként tengődjem, arra nem vagyok képes, de nem is érdemlettem e csapást a sorstól, ki képes lettem volna s vagyok is feláldozni mindent férjem -68- boldogságáért, kinek egyedüli feladata volt nejévé lenni annak, ki szeretni tanított.

Gyulánál rögeszmévé vált, hogy távoznom kell köréből egyidőre. Mennyit küzködtem e terv ellen, minden eredmény nélkül. Ő azt hiszi, hogy a szórakozás jót fog tenni, hogy a lármás nagy világ közepett jobban meg fogom kedvelni a falusi csendes magányt.

Mindez kétszeresen szomorít, mert egyrészről azt látszik bizonyítani, hogy Gyulának az ő házi köre nem tetszik, s hogy azt távollétem által akarja kellemesbé varázsolni. – Látszik, hogy többé nem szeret.

Valahányszor ezeket említem, mindig neheztel, mert az ő szavai szerint szerelme irántam nem ingadoz, s mindezt csak azért kívánja s teszi, mert hiszi, hogy egyedül ez úton biztosítható boldogságom. Reméli, hogy tulzóan ábrándos eszméim az élet prózája által kissé le fognak hangoltatni, s hogy később a mostani természetelleni ingerültséget nyugalom s a házi viszonyoknak észszerű felfogása fogja követni.

Végre elfogyván minden erőm, engedtem s most ellenszegülés nélkül azt fogom cselekedni, mit ő kiván. Vétkesnek nem tartom magamat s nyugodtan várom, mit hoz a jövendő; meglehet, hogy sokszor hibáztam, de ha ezt tettem, mindannyiszor férjem iránti szeretetem volt irányadóm. Vezérelve ez érzelem által, hibássá válhatunk – vétkessé soha!

Házunknál most inkább, mint bármikor, halotti -69- csend uralkodik; nyugalom nem létezik, mert keblem s egész idegzetem annyira izgatott, hogy alig birok csak pillanatra is csillapodni.

Látogatásokat nem fogadunk el; Örkényi Bélán kívül alig volt valaki nálunk hónapok óta. Már többször nyilvánítám előtted e fiatal ember iránti ellenszenvemet, s mind ez ideig nem tudtam megbarátkozni sem külsejével sem modorával. Csodálom, hogy tud férjem e kellemetlen emberrel oly örömest társalogni, – kívüle más valakit alig tűr körében.

Ha Gyula tervei meg nem változnak, rövid idő mulva Pestre indulok, hol jelenleg édes anyám van. Útközben nálad kivánok pihenni néhány napot, – mások boldogságának látása enyhíteni fogja némileg lelkem szomorú állapotát.

Ágnes.»

E sorok élénk szinnel rajzolják elénk Ágnes szomorú lelki állapotát, s mutatják, mint lett rövid idő alatt szerencsétlen az, ki annyira megérdemlette volna, hogy örökös boldogság környezze.

Még csak azt említjük meg, hogy Marosi engedvén neje kérelmének legalább részben, elhatározta hogy Ágnest a fővárosba kisérendi, honnan rövid mulatás után visszatérend erdei magányába. -70-