XXXVII. (A sír.)

Nyolcz nap óta, hogy a lőrinczi erdőben történtek tetemesen megváltoztatták történetünk folyamát, ismerőseink egyike nem létezett már többé.

Elkomorodott kedélye, rossz indulatai áldozatául esett s hamar végigfutotta pályáját, mely alatt mások ellenében elkövetett vétkeit megbosszulandó, önmagát dönté sirba.

Ha a váczi út melletti pesti temető legárnyékosabb részén keresztülhaladunk s átlépjük e szent és búskomor hely határit, szabad térre érünk. Ennek láthatárát néhány szelid lejtésű akáczfákkal beültetett domb jelöli.

E dombok tetejének egyikén, fákkal környezetten látunk friss sírhantot, melynek egyszerű köve Örkényi Béla nyughelyét tudatja az arra járókkal.

Alkonyodni kezd, – a munka megszünt, a világ minden élő lénye pihen, nyugalom és csend uralkodik.

Csak azok, kik szívökben bút s bánatot táplálnak, nem bírják követni társaik példáját; csak azok nem pihennek még; csak azok keblét nem szállta még meg a nyugalom jótékony angyala, kiket lelkiismeretök ébren tart, hogy minden egyes percze -276- életöknek ugyanannyi átok gyanánt korbácsolja föl lelkök lehető csendes habzását.

Béla sírján nő térdelt.

Testét gyászruha födé, nagy sötétkék szemei búskomor tekintettel csüngtek a halmon, tömött, göndör, szőke hajának gazdag hullámai mintha elrejteni igyekeztek volna mindent az arra járók elől, mit úrnőjük gondol, mi lebilincselte e rideg földön.

Szép ajkai imát rebegtek, imát, mely jová akarja talán tenni azt, mi ellen e csalékony ajkak nemrég vétkeztek, – szemei könyeket hullasztának, felelevenítendők, kit e szemek világa vitt tévútra s hervasztott e pazsintos domb hideg mélyében.

Ki e nő? mi okból siratja azt, kit fölelevenítni nincs többé hatalmában, kinek gyászos vége példa gyanánt szolgálhat mindazoknak, kik elég gyengék vétkesekké lenni mások bűnei miatt?

Hogy mind e kérdésekre felelhessünk, legyen szabad kissé megállapodnunk, el kell mondanunk olyanokat, melyek történetünk folyamában eddigelé említésre nem voltak méltók, melyeket elhallgathattunk volna, ha ismét ama hatalmas biróval, ama örökkévaló hatalommal, a lelkiismeret furdalásival nem találkozunk.

Béla ezelőtt öt évvel Olaszországba utazott.

Egy kirándulása alkalmával Milanóból Comóba, esetleg megismerkedett R…-rel, ki szüleivel, kik közönségesen Bécsben laktak, szinte e szép s fenséges tájban tölté a kellemes tavaszi hónapokat.

Részint a sors, részint Béla, úgy akarták, hogy -277- egy ideig e család körében tette kirándulásait, későbben hosszasabban mulatván velök egyszerre Florenczben.

Béla akkor fiatal s rendkívül víg kedvű ember volt, – bizalmatlanságot még nem ismert s könnyen engedett minden szebb vagy kellemes behatásnak. Nem csuda tehát, hogy kevés idő mulva, kivált midőn tapasztalta, hogy R… szívesen mulat vele, megszerette.

E szerelem a Florenczben töltött hetek alatt viszonozva lőn s nemsokára a két fiatal annyira ment egyetértésében, hogy csak a szülők tartóztatták Bélának R…-el való házasságát.

R…-nek szülei, miután lányuk kezét kérte Béla, azt kereken megtagadták tőle s látván, hogy lányukra e tagadó válasz szomorú befolyást gyakorol, részint kérve, részint parancs által eltávolíták az alkalmatlan udvarlót házok köréből.

Béla ez időben sokat szenvedett s mégis boldog volt, mert tudta, hogy R… szereti őt. Ez öntudat-teremtette remény nem engedé, hogy csüggedjen, hogy szerelme hüljön, sőt a legfőbb fokra csigázta azt.

R…-nek költői fellengőségű és mindenható szerelme – akkor legalább úgy látszott – nem maradt a szülői által megszabott korlátok közt. Ennek Bélára nézve azon mindennel fölérő következménye volt, hogy szerelmi viszonyuk R… által táplálva, szülői akaratának ellenére is tovább fonódott titokban. R… még egyszer kisérletet tőn megingatni szülői akaratát s midőn ujra tagadó -278- választ kapott, elhatározta a két fiatal, szökés által menekülni e zsarnokság alól.

Meg volt határozva a nap, az óra s a hely, melyen összejőve, menekülni fognak. Béla nagy ügyességgel s vigyázattal rendezett el mindent; nemde, e lépéstől függött egész jövője, boldogsága, mindene?

A találkozás helyén szívdobogva várta Béla R…-t s minthogy ez késett egy ideig, közel volt a kétségbeeséshez.

S R… nem is jött el, hanem a helyett megüzente azt néhány sor irással; s már Béla azt hivé, hogy meg van csalva, hogy rútul visszaéltek legszentebb érezményeivel, midőn felbontva a félelmetes levelet, határtalan boldogság nyilt meg előtte.

R… röviden megvallá Bélának, hogy gyötörve félelem s lelkiismeret furdalásai által, nem titkolhatá tovább szülei előtt azt, mit megtenni el volt határozva. Anyja lábaihoz borulva, megvallotta vétkes szándékát. Ez elhatározó s jóság-sugalta tettét siker koronázta, mert most már átlátván szülei, hogy nem lehet megváltoztatni lányuk kedélyének állapotját, beleegyeztek a házasságba, egy föltétel alatt, – ezt megtudandó, kéri Bélát, keresse fel ujra szülei házát.

Béla szerelme annyira teljhatalmú volt, hogy mindenre képesnek érezte magát, örömmel, mintegy elérve legfőbb vágyai tetőpontját, sietett R…-hez s ennek szüleihez.

A feltétel nehezen volt megoldható, ha tekintjük -279- ez emberiséget, mint nem ritkán mutatkozik e változékony élet folyama alatt: könnyű s örömmel volt teljesíthető, ha valónak hiszszük mindazt, mit e szó, szerelem, magában foglal.

R…-nek szülei azt kivánták, hogy Béla távozzék s másfél évig ne lássa lányukat; ha e hosszas időköz után még mindig egymásért lángol szerelmök, akkor áldásuk felbonthatlanná teendi az érzelmek frigyét.

Béla megölelte R…-t, vőlegény s mátkává lőnek, és boldog volt, mint még talán soha s mégis szomorú.

Válnia kellett, e pillanatban, e végső perczben, fájdalmas érzés rezgette át keble hurjait. Nem mintha kételkedett volna saját szíve állandóságában, nem mintha csak hihette volna is, hogy mulékony szeszély az, mit ő szenvedélynek tart, de okulva az emberek annyiszor tapasztalt gyöngeségén, e gondolat hatotta meg szívét: hátha R… elfeledve őt, hűtlenné lesz, hátha csak szeszélye az a fiatal lánykának, mit ő szerelemnek vall és hisz.

Mátkája kék szemeinek egy tekintete megnyugtatta Bélát.

Egy csók biborajkairól s Béla meg volt győződve, hogy ez ajkak igazat mondhatnak csak s feledve mindent, a szerelem örökkévalóságát legszentebb meggyőződésének tartotta.

Féléve, hogy Béla Erdélyországban volt. Leveleznie nem volt szabad R…-el s híven teljesítve azt, mitől egész boldogsága függött, alig tudta, -280- mi történik azóta mátkájával, hol van, és szereti-e még őt?

Nem egyszer már közel volt a végelgyengüléshez, nem egyszer akart indulni, hogy felkeresse R…-t, kérje meg szüleit, szüntetnék meg kínjainak mindinkább növekvő árját s mindannyiszor igérete szentsége nem engedé, hogy eltörpüljön szenvedélyének hatalma alatt.

E kínteljes napok egyikén levele érkezett R… apjától.

Meghallgatta a sors szenvedéseim fohászit, ezt gondolá Béla, mikor kezébe véve a levelet, megismerte R… apjának irását. Mátkám ugyanazt szenvedi s érzi, mit én, szülei meghatva rövidítik a hosszas határidőt, hogy egy egész évvel hosszabbra nyujtsák két ember boldogságát.

S mégis késett a levél felbontásával, – hisz a legkellemesebb bizonytalanság, nemde mindig csak bizonytalanság marad mindaddig, míg végre tisztán meg nem győződünk arról, mi reánk vár.

E kétes érzelemtől reszkető kezekkel fogott a sorok olvasásához.

Alig végzé el s felkiáltva lerogyott és sírni kezdett, mint oly ember, ki búcsuzik minden széptől, minden reménytől, szóval mindentől, mi életünket azzá varázsolhatja, mivé azt tenni vágyaink leghőbbike volt.

Egy ideig zokogva, meredt szemekkel ujra fölvevé az elhullasztott sorokat s mégegyszer elolvasá, mintha mindazt, mit tartalmaznak, nem tarthatná valónak, mintha rosszul értette vagy csalódott -281- volna, s ujra eldobván a levelet, könyekkel teltek meg szemei, s e pillanattól fogva lőn Béla olyanná, milyennek ismertük történetünk folyama alatt.

R… apja röviden tudatá Bélával, hogy lánya ezelőtt két héttel ment férjhez önválasztása s akarata következtében. Nem csalódott, mikor azt vélte, hogy csak fiatalkori álmokra fektetett ábránd vala mind amaz érzés, melyet szerelemnek tartottak. Sajnálja Bélát, de másrészről megbocsátja mindazt a nyugtalanságot s bajt, mely által egy időre megzavarta volt házi békéjét s reméli, hogy Béla is e pillanatban talán hidegebben megfontolta a dolgot, nem fog bánkódni, sőt talán örvendeni, hogy lánya nyiltszivűsége egy könnyelmű igéret szomorú következményétől megmenté őt.

Béla e pillanattól fogva nem hitt senkinek, minden embert rossznak tartott, tagadta a szerelem lehetőségét, szóval pusztává s rideggé lőn kedélye.

Ha nem volt volna könnyen izgató természetű jelleme, fájdalminak csillapulta után, talán jóra változott volna ismét legalább részben, e csalódások-előidézte beteges állapot, – talán kiveszett volna kebléből az elkeseredés-okozta rossz indulat, mely többé nem találkozott szívében semmi széppel s jóval, mert nem hitte annak lehetőségét s mint csalékony bálványt, le kivánta dönteni a hamis istenségeket.

Bélánál ez utolsó győzött; hová vitte mindez e nem rég még oly nyiltszivű s vígkedélyű embert, azt láttuk; hogy ő maga érzette ezt, azt olvastuk naplójában. -282-

Ama hosszú levél, melyet párbaja előtti napon R…-nek irt, tartalmazta azon befolyásnak következményeit, melyet reája mátkája hűtlensége gyakorolt. Mielőtt megválna az élettől, úgy gondolkodott, legalább meg akarja még egyszer mondani R…-nek, mit cselekedett s mivé lőn ő maga e tette következtében. Meg akarta mondani R…-nek, hogy hű volt hozzá még rossz tetteiben is. – Hiszen Ágnes iránt fellobbanó szerelme nem egyéb, mint kifolyása ama keserűségnek, mely elárada minden tettein s gondolatján. Ha Béla örül mindannak, mit Gerőfalván látott, nem igyekezett volna alattomosan aláásni két ember boldogságát, még kevésbbé megingatni az úgyis gyenge alapra épített lakot. S ha azt nem teszi, lehetetlen, hogy megszeresse azt, kiben tiszteli más iránti szerelmét, kinek férjét legjobb barátjának tartja. Vannak érzelmek, melyek soha nem szállhatják meg keblünket, bármi erővel nehezkednek is reánk, míg becsületes, tiszta érzelműek vagyunk.

Béla levele megtette hatását Bécsben.

R… boldogtalan volt házassága alatt, szomorú s lehangolt özvegysége óta, mert férje néhány hónap előtt halt meg. Alig van annyira elvetemedett kebel, mely nem volna fogékony többé a lelkiismeret fölébredésére. – R…-t házi köre első szerencsétlen pillanatától fogva ezen érzés lepte meg s gyötörte nem ritkán kétségbeesésig. – Elolvasván Béla sorait, még elevenebb szinekben ragyogott előtte a vétkei által feltüntetett rossznak -283- műve s kerülte őt a nyugalom mindaddig, míg el nem határozta Pestre sietni, ott, ha nem késő még, jóvá tenni azt, mit évekkel ezelőtt roncsolt meg szentségtelen kezekkel.

Későn jött; Béla nem volt többé, de R…-nek kinjai megmaradtak, hogy a bosszú angyala gyanánt, annak sírjához lánczolják le, kit ő ölt meg.

*

Mialatt R… Béla sírján imádkozva akarja csillapítani lelkiismerete felszólalását, Ágnes szállásán egészen más jellemű, de nem kevésbbé szomorú jelenettel találkozik szemünk.

Ágnes nappali termében három orvos tanácskozik, – komor, meggondolástól áthatott arczvonásaikon aggály látszik székelni, mintha a tudomány nem bírná többé megváltoztatni azt, mit a sors és körülmények vas keze határozott.

Hálótermében még szomorúbb s levertebb képpel találkozunk.

Ágnes eszmélet nélkül, hervadt arczczal, hálódzott szemekkel fekszik ágyában, – néha-néha mintha beszélni akarna, úgy mozognak ajkai, kezeivel valamit keresve kapkod maga elé. Első tekintetre megtébolyodottnak látszik, olynemű arczának kifejezése.

Ágya mellett anyja és G… grófné foglalnak helyet, könyes szemekkel lesik a beteg minden egyes mozdulatját s várják a jövő vészteljes perczeit.

Ágnes nem győzte meg mindazt a fájdalmat s -284- váratlan bút, mely az utóbbi néhány hónap alatt reája nehezkedett, – összeroskadván a férje ágya mellett töltött éjek gyengítő hatalma alatt, visszasülyedt nemrég kiállott veszélyes betegsége, most már kétszeresen aggasztó eszmélet nélküli állapotába.

G… grófné megtudván barátnője veszedelmét, hozzá sietett s édes anyjával együtt ápolta.

Képzelhető, hogy minden, mit tudomány, figyelem, szeretet előidézni képes, az fel lőn használva Ágnes megmentésére. A most együtt levő orvosok tanácskozmányának szüleménye ama véleményben pontosult egybe, hogy egyedül a természet hatalma bírná még megmenteni a beteg életét, a tudomány csak halasztani, de többé meggátolni nem képes a halált hirdető pillanatot.

Az orvosoknak e végitélete következtében Dévay báróné és G… grófné kénytelenek voltak rövid időre elhagyni a beteg ágyát, nehogy bánatuk kitörése megzavarja Ágnes kissé helyreállott nyugalmát.

Sára asszony a mellékszobában ült zokogva, ő leginkább tanuja volt Ágnes utolsó fájdalminak, érezte, mennyire meghatották úrnője jellemét s inkább, mint bárki, félt azok pusztító következményétől.

*

Gyula állapota kissé javult az utolsó napok alatt, de veszedelmen kívülinek mondani még nem lehetett.

Ágnes ujabbi veszélyes betegsége reája is aggasztólag hatott, mert inkább, mint bármikor, bánta -285- most mindazt, mit cselekedett, kivált midőn tapasztalta, hogy mindazok daczára is Ágnes még mindig szíve jóságának engedve, kész volt feláldozni magát s feledve mindent, nem hagyá el ágyát e veszélyes néhány nap alatt.

Láza ennek következtében nagyobb erővel újult meg s nem akart szünni, pedig életereje nagyon csökkent a seb-okozta vérzés s lázas állapota következtében.

*

Kálmán ügyvéde elindult ura fölkeresésére; czélt ért-e, vagy nem, erre nem bírunk felelni.

Míg Ágnes haldoklik, addig talán már rég elnyelte a tenger vize Kálmán testét, vagy annak árjain libegve búcsuzik a világrésztől, mely – szerinte – reája nézve puszta s rideg lehet egyedül, mert szerelmét nem bírta megszerezni annak, kiben összpontosul lehető boldogsága, nyugalma.

Ha Kálmán tudta volna mindazt, mi Gerőfalván és Pesten történt, mi sok bú s bánattól menthette volna önmagát s azokat, kiket szeret! -286-