XV. Az élet mint poéta.

Egy kérdés merülhet még fel, melyre szivesen keresem a választ. Ha a tragikum az életben és a művészetben ugyanaz és lényege valóban az emberi rendkivüliség: nem mutat-e az élet valjon számos rendkivüli nagyságot, a ki elkerülte a tragikus sorsot és nem kinálkozik-e tragikusnak látszó esetekkel, a hol a nagyságot nem látjuk?

A kérdés megfontolásra érdemesnek látszik. Azonban a választ keresve, mindenek felett azt ismétlem, hogy az élet oly poeta, a ki felelősségre nem vonható. Az eseteket nem titkolja mindig, de a motivumokat ezer esetben nem tárja elénk. Az élet nem is szindarabokat, az élet rendszerint csak töredékeit mutatja az általa konczipiált drámáknak, melyeket többé-kevesbé furfangos vagy elmés találgatásokkal vagy kétes értékü értesülésekkel szoktunk kiegésziteni. Mindazonáltal az élet nem rosszabb drámairó, mint másolói. Ha nagyságokat, minő Göthe, Deák Ferencz, Mátyás király és mások sértetlen hagy, nem adott-e kiválóságukhoz mért kiváló helyzetet nekik? Melyik volt ezek közül és közüle más boldog nagyoknak a közrend mindennapi bilincseiben? Ha Göthe abban az időben, midőn a mi boldogtalan Csokonainkat tragikus tehetsége fölemésztette, – magyar poétának születik közsorsban; ha nem egy nagy herczegi udvar szuverén kegyeltje, egy virágzó irodalom fölkent királya; egy nagy nemzet ünnepelt költője, egy szellemben és bájban vetélkedő hölgyvilág elkényeztetett beczéje; ha mindezek helyett az ő nagysága az akkori magyar viszonyokba, magyar közrendbe születik bele: elkerülte volna valjon-e a tragikus fordulatot, ereinek gyászos fölemésztetését, holott a nálánál abszolute kisebb Csokonainak vérét vette a kor? Göthe nagysága kora német viszonyaiban nagysága érvényesülésének föltételeit megtalálta, azért elkerülte a katasztrófát. Csokonainak, midőn abban az időben a magyar nemzetnek adták őt, nem kedveztek az istenek! Deák Ferencz nagyságának megfelelő föltételei megvoltak abban a korban, a melyben ő, az egyszerü köznemes fejedelmeknek és népnek törvényt diktált. – Mátyás király trónon ült s nagy volt mint uralkodó; de ambicziója nem volt nagyobb a hatalmánál; hire, dicsősége nagyobb volt hatalmánál is. A sors kedvezése nem volt ezekkel szemben kisebb mint az ő lényök nagysága. A társadalomnak, a kornak, a környezetnek, melyben élniök adatott, volt módja nagyságukat jogaihoz juttatni. És igy élt és hozott a világra áldást sok más nagy lélek, melyet az isten nem csak adott, de meg is áldott. Hányat adott, a kit ez áldásában nem részesitett: ki tudná megmondani közülünk? A régibb századoknak nyomorban, kórházakban, éhségben elhalt müvészei, félreismert lángelmék, a kiket csak késő maradékok juttattak dicsőségökhöz: ez csak a kisebb rész. Mint vélekedel, nyájas olvasóm, ama névtelenek tömegéről, a kik elzüllve, életkedvök vesztve ténferegnek a világon? Megbomlott családi élet áldozatai, a kik a korcsmában keresnek feledést; tört szivek, a kik az éj leple alatt keresik fel temetőnek a vizek hullámait? Az öngyilkosok, az őrültek halavány legióiban hány jogaihoz nem jutott nagyság – becsvágy, szerelem, művészi tehetség – jár-kel mint a „társadalmi rend“ áldozata? Exczesszivus természetekkel, tragikus lényekkel tele van az élet. A drámát nem látjuk, azért nem látjuk hősünk nagyságát; de a katasztrófa ott van a hirlapok „rendőri jelentéseiben“ s „apró hireiben,“ röviden, mint a nyomorult hősnek utolsó lehellete, és megtanít bennünket arra, hogy az élet a legtermékenyebb tragikus költő: dusan osztja a léleknek a nagy tulajdonságokat, de ritkán tesz értök kivételt, inkább learatja a nélkül, hogy mutogatná is fényöket.

Az élet mint poeta nem költ tehát más törvények szerint, mint a költő, a ki az életet utánozza. De a nyilvános karakterekre nézve mértéke ama relativ nagyságnak, mely az életben lehetséges, azaz a maga föltételeit megtalálja, idők szerint változik. Kossuth, Luther, Gőthe, Mátyás király, Nagy Lajos, Deák F. nagyok, de nem nagyobbak koruknál, a mely magát e nagyságoknak ugyszólván rendelkezésére bocsájtotta. Igy a magánéletben is magán és társadalmi viszonyok kedveznek egyeseknek, kik érzületben vagy tehetségben nagyok. Más korok nem nyujtják nagyjaiknak kedvezéseiket s e nagyok tragikus sorsra jutnak, és százezerre megy a magán viszonyok tragikus alakjainak is a száma. De az élet nem számol be velök, mi csak sorsuk szánandó, néha épen megvetésre méltónak látszó töredékeit látjuk.