XII.

Milyen rosszul esik a szemnek és a léleknek a fekete karácsony. A karácsony költészetéhez a hó épp úgy hozzátartozik, mint a májuséhoz a nyíló virág. Barátaink valósággal szenvedtek, mikor a karácsony csak olyan köddel, sárral, esővel járt, mint az ősz és a tél többi napjai. Karácsony első napján este hatig otthon maradtak s akkor összepakkolva a hazai elemózsia egy kis részét, áthurczolkodtak Baljonékhoz, hogy a nagy érdeklődéssel, sőt izgatottsággal várt magyar vacsorát megfőzzék.

A mint megérkeztek, egyenesen a konyhába vonultak s Jantye, az öreg szakácsné nem kevéssé bámult el, mikor az exotikus holmival az asztalra kirakodtak. Látván azonban, hogy az urfiak egész komolyan főzni készülnek, sietve két hófehér kötényt kötött eléjük, figyelmeztetvén őket, hogy ha foltot találnak rajta ejteni, ő meghal bánatában. A fiúk egy kis vasfazékban töltött káposztát tettek föl melegíteni, azután kolbászt és kétféle hurkát sütöttek tepsiben. Gábor átszellemült arczczal szívta a párát s hallgatta a sistergést. Artur meg Derry az ablakfüggöny mögött lesték a rejtélyes előkészületeket. Hét órakor jelentette a szobalány, hogy meg van terítve, a fiúk ledobták kötényüket, lekefélkedtek egy kicsit s egy tálczára raktak mindent. A szobalány előttük vitte, ők meg diadalmasan vonultak utána. -78- A főzésben egy kicsit kipirultak, a mi igen jól állt nekik s udvarias köszönéssel helyet foglaltak, miközben a szobalány a tálczát az asztal közepére helyezte.

A Baljon-család tétovázva nézett egymásra.

Végre a papa biztatólag tekintett a feleségére, a ki nagy zavarban volt, mert mint máskor, úgy most is őt illette az elsőség.

A jó asszony nagy óvatossággal vett egy kis töltött káposztát. A néni, mint határozottabb karakter, a káposzta mellé kolbászt is vett. Baljon papa a hurka iránt érdeklődött. Derry és Artur össze-vissza mindenből vettek valamit. Akkor újra összenézett a család. Majd feszülten fiúkra figyelt. Pali, de különösen Gábor, megfeleltek a beléjük helyezett várakozásnak. Jókora porcziót mertek maguk elé s azt pár percz alatt el is fogyasztották.

Erre nekibátorodott a család s szintén falatozni kezdett. Azalatt pedig Pali megmagyarázta az ételek minéműségét, biztatván a hölgyeket, hogy a kolbászt mustárral egyék. Ették is, de puszta udvariasságból s Gábor meg lehetett elégedve, mert az oroszlánrész mindenből neki jutott. Baljonné már egy negyedóra mulva hevesen csöngetett teáért, Baljon úr pedig kijelentette, hogy az ilyesminek az élvezésére születni kell. Pál intett a szobalánynak, hogy vigyen el mindent, a mi a családban látható megkönnyebbülést idézett elő. Gábor diadalmasan mosolygott: a magyar eledelek elől való meghátrálásban a hollandus nemzet vereségét látta. A család utána nagyon mohón látott a teához és a sonkás zsemlyéhez, hogy megrendült egyensulyát némileg helyreállítsa.

Vacsora után Simándy tört hollandi nyelven s részben németül hazája karácsonyi népszokásait mesélte el.

Nem feledkezett meg a babonákról sem. Elmondta, hogy a lányok mikép főznek gombóczot, hogy jövendőbelijük nevét megtudják…

S ekkor a kis Derry, a ki oly áhítattal hallgatta Palit, -79- mintha a templomban prédikált volna, elhagyta a szobát s a konyhába futott. A bóbiskoló Jantyét fölrázta, vizet, lisztet kért s három kis gombóczot készített, mindegyikbe belegyúrva egy-egy papir-szeletkét; az egyiken volt első kérőjének a neve, a másodikon Pálé, a harmadikon semmi.

A forró víz az üres papirszeletet vetette föl legelőször. Derry dühösen a földhöz vágta és miután égő homlokát egy ideig a folyosó hideg ablakán hűtötte, visszament a szalonba.

Ti tán azt hiszitek halandók, hogy az életben a tragédia olyan súlyos léptekkel közeledik felénk, mint Don Juanhoz a kőszobor-vendég. Óh, az élet oly egyszerű, oly mindennapi dolgok gyűjteménye… Boldog ember, a ki csak ezeket látja… Ez a töltöttkáposzta vacsora olyan prózai, közönséges, nevetséges dolog s a jó emberek, a kik körülötte ülnek, nem is sejtik, hogy micsoda felsőbb hatalmak játszanak velük.

Ime, Derry visszatér és körülnéz. Szemében különös elhatározottság látszik. Odaül Simándy mellé.

– Maga nem főzött gombóczot sohase?

– Nem, kisasszony, azt nálunk csak a lányok teszik.

– Hát ha lány volna, főzne?

– Ha mostani helyzetemben volnék: nem.

– Hogy érti ezt?

– Ugy, Derry kisasszony, hogy vőlegény vagyok.

Nem figyelt oda senki. Gábor Baljon papával hollandusul beszélt, a min az asszonyok és Artur pompásan mulattak.

Derry elfordult. Egy pillanatra fehér lett, mint a fal: minden vére szivébe futott, és majdnem szétvetette. Azután a földuzzadt szív újra visszakergette a vért s a lány biborvörös lett. Szőke hajában egy kis fehér virág úgy remegett, úgy remegett, mintha valami nagy veszedelmet érezne.

– Önnek menyasszonya van? – kérdé édes hangon.

– Igen, kisasszony. Egy szegény falusi papnak a -80- lánya, édes kis teremtés, a ki hűséges szerelemmel vár engem, messze-messze, az apja nádfödeles házikójában.

És mikor ezt mondta, az arcza ragyogott a boldogságtól.

– Szereti? – kérdé a kis Derry halkan.

– Nagyon szeretem, – rebegte Simándy, a kit rendkívül meghatott, hogy az előkelő kisasszony így érdeklődik az ő kis Anikója iránt.

És mikor ezt mondta: szeretem, már ki is vette tárczájából az arczképet. Derry ránézett, de csak egy fekete foltot látott, szeme előtt összefutott minden.

– Miért nem mondta hamarább? – suttogá elhaló sóhajtással.

– Parancsol, kisasszony?

E pillanatban Gábor kétségbeesve kiáltott föl:

– Segíts, Pali!

– No, mi baj? – szólt mosolyogva Simándy, fölkelt és odament.

… Egy eltaposott életet hagyott maga mögött…

Éjfél. Kis Derry nyitott ablakában áll s hallgatja a Mária-téri érseki templom hatalmas harangjának szavát, mely éjféli misére hívja az embereket. Teste reszket, de nem a nedves levegőtől, mely beözönlik az ablakon. Kétségbeesve néz maga elé: mi lesz, én Istenem, mi lesz? De csak a sötétséget, az alaktalan ködöt látja maga előtt gomolyogni. Az ércznyelv üti a harangot s messze hirdeti: megszületett a Megváltó. De az ő lüktető vére keményebben üti szivét és hirdeti neki: megszületett a Szenvedés.

A ház kapuja zördül, Pál és Gábor most távoznak. Lépteik konganak az üres utczán végig, egyre halkabban, egyre távolabb… örökre. Soha, soha többé nem fogja látni őt. Harangozzatok, meghalt egy kis leány, a ki még nem is élt…

– Derrym, édes Derrym! a papa szólt be az ajtón, majd berohant, mikor a lányát a földön fekve látta. – Petrus, Jantye, Mary, fussatok orvosért, hamar!

Derry.

-81-

Föltették a lányt az ágyra s a jó öregek melléje ültek. S Baljon papa reszkető hangon megszólalt:

– Minek is engedted őt azokból a mérges eledelekből enni!

S a két öreg csendesen sirdogált és szidta a töltöttkáposztát. -82-