Nagyságos úr! ismer engem,

Tudja azt a rosz szokásom,

Hogy az igazságot isten

És ember szemébe vágom.

Nagyságos úr! ön nem isten,

Még nem is nagy ember ám,

Önnek hát az igazságot

Mért hogy ki nem mondanám?

Nagyságos úr! eh, kimondom,

Ön nékem már nem árthat,

Censurázni nem akarok,

S igy nem rejiciálhat.

Nagyságos úr! szükséges hogy

A költőnek lelke légyen,

Önnek pedig lélek helyett

Spongyia van a szivében.

Nagyságos úr! a spongyia

Lángot nem vet, szikrát nem ád,

Mind hiába ütik-verik;

Minek üti-veri tehát?

Nagyságos úr! valahányszor

Az ön verseit olvasám,

Tudja, mi jutott eszembe?

Az, hogy: asinus ad lyram.

Nagyságos úr! Kecskeméten

Az ön atyja csizmadia;

Jobb lett volna önnek is e

Mesterséget folytatnia.

(Pest.)