A szerelemnek asztaláról

Nem ittunk mi közös pohárból;

Még is, ha egy hosszú öröm lesz életem,

Azt én leányka, csak neked köszönhetem.

S ha meg fogom siratni a napot,

A melyben életem fogantatott,

Ha nem lesz a világon többé örömem,

Azt is leányka, csak neked köszönhetem. –

Csodálkozol? ezt föl nem foghatod?

Gondolkozzál csak… kitalálhatod.

(Nagy-Károly.)