Tündérország első kapuját őrzötte

Félrőfös körmökkel három szilaj medve.

De fáradságosan János keze által

Mind a három medve egy lett a halállal.

»Ez elég lesz mára«, János ezt gondolta,

Nagy munkája után egy padon nyugodva.

»Ma ezen a helyen kissé megpihenek,

Holnap egy kapuval ismét beljebb megyek.«

-26-

És a mint gondolta, akkép cselekedett,

Második kapuhoz másnap közeledett,

De már itt keményebb munka várt ám rája,

Itt őrzőnek három vad oroszlán álla.

Hát neki gyürközik; a fenevadakra

Ráront hatalmasan, kardját villogtatva;

Védelmezték azok csunyáúl magokat,

De csak mind a három élete megszakadt.

Igen feltüzelte ez a győzedelem,

Azért, mint tennap, most még csak meg sem pihen,

De letörölve a sűrü verítéket,

A harmadik kapu közelébe lépett.

Uram, ne hagyj el! itt volt ám szörnyű strázsa;

Vért jéggé fagyasztó volt rémes látása:

Egy nagy sárkánykígyó állt itt a kapuban;

Elnyelne hat ökröt, akkora szája van.

Bátorság dolgában helyén állott János,

Találós ész sem volt ő nála hiányos;

Látta, hogy kardjával nem boldogul itten,

Más módot keresett hát, hogy bemehessen.

A sárkánykigyó nagy száját feltátotta,

Hogy Jánost egyszerre szerteszét harapja;

S mit tesz ez a dolog ilyen állásába’?

Hirtelen beugrik a sárkány torkába.

Sárkány derekában kereste a szívet,

Ráakadt és bele kardvasat merített;

A sárkány azonnal széjjelterpeszkedett,

S kinyögte magából a megtört életet.

Hejh, János vitéznek került sok bajába,

Míg lyukat fúrhatott sárkány oldalába;

Végtére kifúrta, belőle kimászott,

Kaput nyit, és látja szép Tündérországot.