Lidinek a magaviselete

Akkor este különös lehete,

Mert Pistának az sehogysem tetszett,

S kegyetlenűl gyanakodni kezdett.

-59-

-60-

Hejh a gyanú furcsa gyermek pedig!

Mihelyest a világra születik,

Mingyárt éhes, mingyárt enni vágyik;

S ha jóllakott: szörnyeteggé válik.

Mit tett Pista? már a másik este

Bokor mögé bujt titokban, s leste…

Tán maga sem tudta, hogy mit lesett?

Csak várta, hogy mit hoz a vakeset.

Nem soká várt, hogy egy úr érkezett,

S hallott tőle édes beszédeket,

Mikre Lidi csak ugy irult-pirult.

Szilaj Pista mérgében majd megfult.

S ha még nem lett volna más, csak beszéd,

De az úrfi meg is fogta kezét

A leánynak, sőt meg is ölelte…

Poklokra szállt Pistának a lelke.

Fölugrik, az urfit megrohanja:

»Gyilkos, zsivány, gaz, lator, haramja!

Igy csábítsd el más ember mátkáját…«

S kirántotta zsebéből bicskáját.

A bicska a vadász szivének ment,

De a vadász puskával állt ellent,

Puskaagygyal úgy ütötte főbe,

Hogy hosszában elbukott a fűbe.

Mikor Pista magához tért megint,

Lassan fölállt, jobbra-balra tekint,

Senkit sem lát… sem vadász, sem leány.

Azt gondolja: csak álmodott talán.

Hogy nem álom, azt onnan tudta meg,

Mert vére még akkor is csepegett.

Sírt bujában, sírt, sírt… könnye, vére

Összefolyva csorgott le képére.