Más nap korán az öreg úr

A szomszédasszonyhoz kiváncsian

Bekukkantott, és szólt vala:

»Nos, hogy van a vendég? remélem, jól.

De itten egy kissé hüvös van,

Szomszédasszony, boszorkányadta,

Fűtsön be… százszor mondjam-e,

Hogy a költség enyém?… de úgy, igaz,

Fiú-e vagy lány? még nem is tudom.«

»Fiú, szomszéd uram, fiú,

Olyan fiú ő kelme, mint a pinty.«

»Annál jobb. Hét, nyolcz esztendő alatt

Olyan tolvaj lesz, mint a Krisztus,

Dicsőséges tolvajjá nevelem!

Szó a mi szó, már ahhoz értek,

Hogyan kell a fiút nevelni,

Értek hozzá, mint senki más.

A vak Tamást is én neveltem,

Kit a minap kötöttek föl…

Ez volt a tolvaj! félszemű volt,

S még is meglopta az ezerszemű

Istent is. – Kis fiam, ne félj,

Belőled sem lesz kontár, esküszöm.

De, szomszédasszony, tán nevet

Csak kéne adni néki, melyet

Hiressé tégyen a világ előtt.

Mit gondol, angyalom,

Minek nevezzük?… hadd lám csak, mi volt

Tennap?… Szilveszter napja… jó,

Legyen Szilveszter. Én a pap leszek,

Szomszédasszony lesz a keresztanya.

Kereszteljük meg, hogy nevét

Törvényesen viselje,

S legyen keresztény, nem pedig pogány,

Hogy egykor el ne útasítsa

Szent Péter bátya a menny ajtajától.

Van víz ebb’ a fazékba’?… van.

Emelje csak föl a fiút,

És hozza hozzám… de megálljunk,

Hisz pap vagyok, hát reverenda kell…

Ahol van egy zsák, azt kötöm nyakamba.«

Az öreg úr a zsákot felköté,

Kezébe vette a fazék vizet,

S egész pompával s ünnepélylyel

Keresztelé meg a fiút.

És Szilveszter lett a neve.