Kór valék, fájdalmaimnak

Szenvedém nagy kínjait;

Jött az éj szelíden végre,

S könyörűlve békességre

Álmaim karába vitt.

És láttam ott

A szőke lányt,

Nem hidegen

Már szűm iránt;

Hozzám voná

A szerelem,

S eget lele

E kebelen,

-436-

S én piruló

Lángajakán,

Mézcsókjait

Lecsókolván.

És ujra csók,

S meg annyi csók,

S oly édesek!

S oly lángolók!

Ily álmakat adjatok, isteneim,

És marhat a fájdalom, a fene kín;

Én tűrni fogok, valahára talán

Majd égi való jön az álmok után.