Gondüző borocska mellett

Vígan illan életem;

Gondüző borocska mellett,

Sors, hatalmad nevetem.

És mit ámultok? ha mondom,

Hogy csak a bor istene,

A kit én imádok, a ki

E kebelnek mindene.

És a bor vidám hevében

Füttyentek rád, zord világ!

Szívemet hol annyi kínnak

Skorpiói szaggaták.

Bor taníta húrjaimra

Csalni nyájas éneket;

Bor taníta elfeledni,

Csalfa lyányok, titeket.

Egykor majd borocska mellől

A halál ha űzni jő:

Még egy korty – s nevetve dűlök

Jégöledbe, temető!

(Pápa.) -124-