Panaszom van kelmed ellen,

Hallja kelmed, nap uram!

Mi dolog az, sugarával

Bánni olyan fukaran?

Elballag kelmed fölöttem

Minden istenadta nap,

Kis szobám kelmedtől még is

Egy sziporka fényt se kap.

Oly sötét van benne, mint a…

Majd kimondtam, hogy mibe’;

Legyen egy kis embersége,

S nézzen kelmed néha be.

Hiszen azt, hogy versirás a

Mesterségem, tudja tán,

Azt is tudja, ily esetben

Nem lehet pompás szobám;

Hogy ne tudná, ’sz’ hajdanában

Kelmed szinte lantot vert,

Még mikor le nem rudalták

Az Olympról Jupitert.

Szánjon meg tehát kegyelmed,

Kedves collega uram,

S mátul fogva sugarával

Ne bánjék oly fukaran.

(Pest.)