Hányadik már a pohár?… csak

Ötödik?

Teremt’ ugyse! becsülettel

Működik.

Máskor megfe-felelek kétannyinak,

S lábaim most már öttől is inganak.

Ing a lábam, a nyelvem meg

Elakad –

Torkom a therpomyléi

Szorulat,

Ledionas a bor, mely csepege,

Gondolatim Sex… Rex… Xerxes serege.

Sehogy se t’om kifejezni

Magamat –

Azt hiszitek, hogy talán a

Bor miatt?

Ne higyétek, édes atyámfiai,

Nekem a bor nem szokott megártani.

Nekem a bor hogymikép is

Ártana?

Hát hiába voltam volna

Katona?

Úgy biz, a ki fölmarkolta, katona –

Még pedig bakancsos voltam valaha.

-155-

Zöld hajtókás, sárga pitykés

Közlegény…

Egész a közlegénységig

Fölvivém!

Jó: bakancsom hogy hamar lerúghatám;

Még idővel degradáltak volna tán.

Tyhű, látjátok, ott az könnyen

Megesik,

Mert a katonai pálya

Fene sik;

Legkivált az olyfélének, mint magam,

Kinek kissé akaratos feje van.

Útmutatást nekem ne is

Adjatok,

Szent Dávid hárfájára sem

Hallgatok!

Orrnál fogva senki engem nem czibál, –

Azt cselekszem, a mi tetszik… tudja Pál,

Mit kaszál.

… Eh, de én itt egyre-másra,

Mint malom,

Csak darálok, csak darálok,

S szomjazom.

Adjatok bort! a malom jól nem megyen:

Hogyha nincs nedv, a mi hajtsa, bőviben.

Hadd igyam hát! hogy forogjon

Kerekem –

Meg sem állok, csak a kancsó-

Feneken,

Bárha mingyárt – a mint Falstaff szólana –

Bárha, mondom, egy mérföldig tartana.

Hol is hagytam?… tudja gólya…

Úgy, igaz!

A malom volt az utósó…

Vagy nem az?

Mit is mondtam a malomról… én bizon

Hogyha présbe csavarítnak sem tudom.

Annyi szent: a szemem héja

Oly nehéz,

Mint malomkő… tán az álom

Környekez.

Elég is ma a tivornya, ágyba hát!

Álmodozzuk folytatását… jó ’jszakát!

(Debreczen.)