A letarlott, megsárgult vidéken

Szomorúan űl az őszi köd…

Mult időmnek szomorú emléke

Őszi ködként ült szívem fölött.

Feljön a nap fényes arczulatja

És eloszlik a szomoru köd…

Fényes arczod megláttam, leányka,

S világosság lett szívem fölött.

Oh de, lyányka, ugy ne tégy, mint a nap,

Mely azért veré el a ködöt,

Csak azért, hogy tisztán lássék: milyen

Hervadás van a világ fölött.

(Szalk-Szent-Márton.) -235-