A világtól elvonulva élni

Egy csöndes kis házfödél alatt,

Elvonulva, lyányka, véled élni…

Oh mily szép, mily édes gondolat!

Itt szeretném hagyni a világot,

Mely ugy sem más, mint egy csatatér.

Harczolunk s mi harczaink jutalma?

Legfölebb is tán egy kis babér.

És ezért küzködjem én örökké?

S megvagdalni hagyjam lelkemet?

A babér csak elfödi sebünket,

Elfödi, de nem gyógyítja meg.

-233-

Tedd kezembe kezedet, leányka,

S a hová vezetsz: megyek veled;

Oh de messze menjünk, hogy ne lássam

Távolról se a csatahelyet.

Messze menjünk és sebes léptekkel,

Hogy minket ne érjen majd utol

Mult időm emléke, e madár, mely

Harczaimról oly búsan dalol.

(Pest.)