Lyányka, mikor úgy együtt sétáltunk,

Én nem szóltam és te hallgatál.

Hejh! ha tudnám, be sokért nem adnám,

Hogy te ekkor min gondolkozál?

Én csak ilyenféléket gondoltam,

Hogy… izé… bizony már nem tudom:

Mit gondoltam? – csak hogy volt temérdek

Gyönyörűséges gondolatom.

Minden eszmém tündércsengetyű volt,

Mely bűbájosan csilingele,

Bájosan… de némely’k olyan búsan,

Hogy szivem majd megrepedt bele!

(Pest.)