És a lovagnak kondult a nagy óra,

Mely e világból őt egy másba vitte,

A hol bitor kény mennykövit nem szórja

Az ártatlanság népének fölötte.

Letették őt az anyaföld ölébe;

Követ nem tettek a halom fölébe,

Mely pajzsa lett az élet búja ellen…

Miért is volna kő? a lyányka szíve,

Halála által, kő lett, érzéketlen;

S ha nincsen érzés a szív birtokában,

Az ember mit keressen a világban?

Nem volt a lyányka sem sokáig földi:

Lefekvék, honnan senki fel nem költi.

És a szegény, az árva, árva szolga,

Tüntén egyetlen gyönyörűségének,

Az élet terhét hogy viselte volna?

Végét vetette terhes életének.