Ismerjetek meg végre: ki vagyok?

Álarcz alatt volt mostanáig képem,

De már meguntam én álarczomat,

És azt most ünnepélyesen letépem.

Olvastátok vidám dalaimat?

Azt gondoljátok, hogy lelkembül írom?

Oh, dalaimban a kedv, nevetés,

Csak olyan ez, mint a virág a síron.

-219-

Kivül a síron nyilik a virág,

S belül a sírban féreg és halott van;

Igy írtam én enyelgő dalokat,

Míg lelkem haldokolt a fájdalomban.

De többé nem leszek komédiás,

Ki víg pofákat vág a közönségnek,

És odabenn a színfalak között

Arczán kínszenvedés könyűi égnek! –

Oh nem, ez még sem szép határozat!…

Muljék oly gyorsan, a mily gyorsan támadt.

Szenvedjen bár szivem: a víg dalok

Ne szűnjenek meg… hátha általok

Kissé vidítom szomorú hazámat.

(Pest.)