Sík a puszta, mint a pihenő tó.

Közepén megy gazdag úri hintó.

Megy a hintó, még pedig vágtatva,

Mintha villám volna bele fogva.

Van beléje fogva négy paripa.

Az út olyan, mint a pallós szoba.

De a jó út s jó lovak daczára

Most a hintó hirtelen megálla.

-244- Elvágták-e a négy hámistrángot?

Vagy a kerék mély kátyúba vágott?

Sem az egyik, sem a másik biz a!

Hanem ott termett a puszták fia,

Ottan termett a puszták királya,

A haramja: egy nagyot kiálta,

S pisztolyt vett ki a nyeregkápábul.

Azért áll a hintó és nem mozdul.

A haramja gyönge sikoltást hall,

Azt gondolja, hogy talán madárdal,

És körűlnéz és be a hintóba,

Hát ott van a madár, a ki szóla;

Szép kis madár, gyönyörű menyecske.

Talán nem is él, csak ugy van festve.

»Könyörűlj!« szól, s tovább esdekelne,

De elvette hangját ijedelme.

A haramja lelkesen néz rája,

S ilyen nyájas szókra nyílik szája:

»Ne rettegjen, tekintetes asszony!

Nem gátolom, hogy tovább utazzon.

De mielőtt innen odább menne,

Kérem szépen, nézzen a szemembe!«

És az asszony félénk bátorsággal

Farkasszemet néz a haramjával,

Ki közelebb lépett, és megint kért:

»Tegyen meg még egyet a kedvemért;

Engedje megfognom szép kacsóját…

Megengedi? megengedi tehát?

Oh köszönöm, köszönöm!… de hátha

Volna még egy esdeklésem hátra?

Egyetlen egy… azután utazzon…

Csókoljon meg, tekintetes asszony! –

Arcza pirul… harag ez vagy szégyen?

Oh akármi, csak harag ne légyen;

Ne váljunk el haragban egymástól,

Inkább lemondok e kivánságról.

A csók úgy is, ha erőtetve jő,

Olyan, mint a korán szedett szőlő.

Teens asszony, isten áldja meg hát!

Felejtse el a szegény haramját,

A ki, a ki…« itt megszakadt szava,

De érezte sarkantyúját lova,

Egyet ugrott és vágtatni kezdett,

Meg sem állott, a mig este nem lett.

(Pest.)