Kellemetlen

Őszi reggel.

Kedvetlen, borús idő.

Hulldogál az

Elvirított

Őszi tájra az eső.

A szobában

Ketten ülünk

Együtt: én s az unalom.

Terhes vendég!

Mint malomkő

Csügg rajtam. De megcsalom.

Szépen titkon

A szobából

Kiröpítem lelkemet.

Szállj, lelkem, szállj

Messze, messze…

Útad napnyugatra vedd.

Napnyugatra

Vannak, a kik

Én előttem kedvesek:

Agg szülők és

Ifju lyányka,

S mind, a kiket szeretek.

Járd be őket,

Járd be sorra,

S jőj meg késő est felé,

Édességgel

Megterhelve,

Mint virágokról a méh.

(Koltó.)