Szeretsz tehát, kedves szép angyalom?

Szeretsz valóban, én nem álmodom!

De mért hagyád a végső pillanatnak:

Megfejtését e drága szent titoknak?

Egy pillanat hozá meg üdvemet

És elválási gyötrelmeimet;

Ugy jártam, mint ki palotát építtet,

S midőn fölépül, számkiűzik őtet.

Sovár szívemre föl nem tűzhetéd

Az ölelésnek tündér gyűrüjét;

Nem szakíthattam ajkad szép bokrárul

Egy csókvirágot édes útitársul.

-276-

Távol te tőled oly bús életem!

De egy eszmével meg-megszépitem:

Egykor mi mélyen, mélyen szállok én be

A viszontlátás gyönyörtengerébe!

(Koltó.)