Itt tüzé föl piros zászlaját a

Szabadságnak Zrínyi Ilona?

A szabadság hősinek tanyája

Íme, íme most rabok hona.

Semmi más, mint dönthetetlen kőfal,

Semmi más, mint lánczcsörömpölések –

Bátran tudnék a vérpadra lépni,

Oh de ez a börtön… ettül félek.

Föl s alá jár magas büszke fővel

Ott a sánczon egy ifjú fogoly;

Messze-szállott lángtekintetével

Vajon hol jár gondolatja, hol?

Lépte gyors még; uj vendég bizonynyal

Erejét az éj s láncz nem töré meg –

Bátran tudnék a vérpadra lépni,

Oh de ez a börtön… ettül félek.

Ott a másik sánczon egy öreg rab,

Nem tekint sem ide sem oda,

Lassan hordja könnyü, száradt testét…

Nehezebb már láncza mint maga.

Tört szeméből holt sugár buvik ki,

Mint a sírból a kisértő lélek –

Bátran tudnék a vérpadra lépni,

Oh de ez a börtön… ettül félek.

Ifju rab, nézd, mint virít az erdő,

Akkor is, ha kijösz, zöld lesz az,

Oh de téged, téged akkorára

A nyomor s bú régen behavaz.

És te vén rab, tőled már talán csak

Itt vesz búcsut a láncz és az élet –

Bátran tudnék a vérpadra lépni,

Oh de ez a börtön… ettül félek.

Föld alól föl halk nyögés jön; mint a

Köszörült kés, metszi szívemet.

El, el innen! fönn vagyok, és még is

Környekez már-már az őrület.

Hátha még lenn volnék, hogyha ott lenn

Híznék rajtam lelki-testi féreg! –

Bátran tudnék a vérpadra lépni,

Oh de ez a börtön… ettül félek.

(Munkács.)