Már, galambom, engedj meg, de

Ki kell mondanom:

Legyen vége a tréfának,

Mert nagyon unom.

Eddigi szeszélyedet csak

Megbocsátom még;

Más ennyit sem tűrne, régen

Mondta voln’: elég.

-323-

Vinné el az ördög ezt az

Én jó szívemet!

Boldogságom ennek mindig

Áldozatja lett.

Kifog rajtam minden gyermek

És minden leány…

De fogadom, hogy máskép lesz,

Máskép ezután.

Azért vége a tréfának,

Szedd össze magad,

És hallgasd meg ünnepélyes

Komoly szavamat:

A mit eddig még nem tettél,

Bármint kértelek,

Tedd, ezennel, tedd, ha mondom,

Rögtön csókolj meg!

(Szatmár.)