Űljetek föl képzetemnek

Csónakára s úszszatok,

Úszszatok szivem taván át,

Szép leányok s asszonyok,

Mindnyájan, kiket szerettem,

A mióta szeretek,

Űljetek föl képzetemnek

Csónakára; jertek, jertek,

Hadd mulassak veletek.

És előjött valamennyi,

S istenemre, szép sereg!

És közöttök olyan is van,

Kit már alig ismerek,

Pedig őket mind egyenlőn,

Mind egy hévvel szeretém,

De hiába, a szerelmet,

Még mint kicsi gyönge gyermek

Régen, régen kezdtem én.

S ez mutatja bölcseségem!

Már mint gyermek bölcs valék,

Tudtam akkor már, a mit más

Vén korában sem tud még,

Tudtam azt, hogy a világra

Csak egy nap süt melegen,

S ez a nap nem fönn az égen,

Hanem lenn a szív mélyében

Van, s e nap a szerelem.

Higyetek nekem ti, a kik

Fáradoztok kincsekér’:

A föld minden gyémántjánál

Egy pár szép szem többet ér;

S higyetek ti, kiknek lelke

Hír- dicsőségért a vér

Vagy virasztás ösvényén megy:

Egész babérerdőnél egy

Rózsabimbó többet ér.

A fukar hadd számítgassa

A gyülő aranyokat,

Mást számítok én… a kedves

Hölgyektől nyert csókokat.

S nékem a sors csak virággal

Ékesítse kalapom,

Nem kérek babért ujabban,

Sőt a mit már eddig kaptam,

Ha kell, azt is vissza’dom.

(Székes-Fejérvár.)