Hogyha üres az embernek

Zsebje: üres a has is.

Zsebem üres, ennél fogva

Üres az én hasam is.

Tennap ettem utójára,

Az igaz, hogy keveset,

No de semmi! van elég, ki

Én helyettem is evett.

S holnap ujra nap lesz, akkor

Ehetem majd… ha lesz mit.

Addig reménység anyámnak

Szívom édes emleit.

Hasam üres, de helyette

Teli vannak szemeim,

Megtöltötték a hidegtől

Kiszorított könnyeim.

-332-

És ez jó, hogy ily hideg van,

Legalább sietnem kell,

S így a csárdát, mely még messze

Szaporábban érem el.

Gyi, te fakó, gyi, te szürke,

Gyi, két lábam, fussatok!…

Milyen áldott két csikó ez,

Egyik sem kér abrakot.

Egyik fakó, másik szürke,

Mert nadrágom két darab,

Egyik szárát úgy toldottam

A másikhoz a minap.

Volt nekem jó új ruhám is,

Volt nekem szép uj ruhám…

De kimélni kell az újat…

Hogy ne kopjék, eladám.

S hogy kijátszam a haramját,

Ki megállit, meglehet:

A legelső korcsmárosnak

Általadtam pénzemet.

Most a mely’k zsivány nálam csak

Egy fillérre is akad,

Díjul annak én azonnal

Fizetek száz aranyat.

Nincs zsivány, de a helyett a

Szél kutatja zsebemet.

Szél barátom, ne kutyálkodj’,

Megütöm a kezedet.

Tréfa, a mi tréfa, de ez

Kriminális egy idő,

Összeeskütt ellenem ma

Szél, hidegség, hó, eső.

Az az egyetlen szerencsém,

Hogy mezítláb útazom;

Teli menne vízzel sárral

A csizmám e rosz uton.

Gúnykaczaj gyanánt süvöltöz

Fölöttem a fergeteg.

Hadd gunyoljon! rajta egykor

Én is jókat nevetek.

-333-

Ád az isten egy kis műhelyt,

Ád az isten majd nekem,

Benne lesz meleg kandallóm,

Feleségem, gyermekem…

Ott ha a szél, e czudar szél

Ablakomnál megjelen:

Olyat kaczagok szemébe,

Hogy megpukkad mérgiben!

(Szatmár.)