Virágot ültettem

Anyám sírhalmára,

Harmat nem is kell, mert

Könnyem csorog rája.

Még holta után is

Kedvét keresem én,

Ezen virágokat

Csak azért ültetém.

Kedvelője volt a

Virágoknak anyám,

Szép intését mintha

Még most is hallanám:

»Szeresd a virágot

És ne féltsd szívedet,

Mert, ki ezt szereti,

Rosz ember nem lehet;

A virág s az erény

Két atyafi-gyermek,

Egy szívben egymással

Nem ellenkezhetnek.

Tudod, mi a virág?

A földnek jósága;

Tudod, mi a jóság?

A lélek virága.« –

Virágot ültettem

Anyám sirhalmára.

Le az égből, anyám,

Tekintesz-e rája?

Látod-e az égből

Viruló sírodat,

S viruló sírodnál

Hervadt leányodat?

(Pest.)