»Teremtve van-e a világ,

Vagy örök idők óta áll?

S fog-e örökké állani,

Vagy egykor semmiségbe száll?

Megírta évmiljók előtt

A sors, mi fog történni majd?

Vagy a történet gálya, mit

A véletlen fuvalma hajt?

Egy-e a lélek és a test?

Honnan jövénk, hová megyünk?

Elalszik-e a sírba’, vagy

Uj lángra lobban életünk?«

Gunnyaszt a bölcs magánosan,

S ezen kérdések lengenek

Virasztó szemei előtt,

Miként rejtelmes szellemek.

Vizsgálja őket gondosan,

Vizsgálja fáradatlanúl,

Vizsgálja hosszu évekig,

S mi haszna benne? mit tanúl?

E szellemeknek arczain

Csak egy vonást sem fejte meg,

Midőn feléje a halál,

A végső szellem, közeleg.

S te balgatag világ, te az

Ily dőrét bölcsnek nevezéd,

Ki kincset kiván szerzeni

S eltékozolja életét.

Elég hogy élsz! mi gondod rá:

Mi volt és mi következik?

Legbölcsebb, sőt csak az a bölcs,

Ki soha sem bölcselkedik.

(Koltó.)