Szép napkeletnek

Viránya lelkem,

Örök tavasznap mosolyog le rá;

Mit csak a földre

Ejtett az isten,

Megterem rajta minden szép virág.

Csak egy hiányzott,

A hit virága,

A sírontúli életnek hite,

S ez is kikelt már,

Ez is virít már,

És ezt szerelmed ülteté ide.

Miről a büszke,

Az elbizott ész

Egy hangot sem bírt mondani nekem:

Megmagyarázta,

S mi könnyedén, azt

Édes szerelmed, kedves hitvesem!

Nem sötét a sír:

Szemünk vakúl el,

Ha rá tekintünk, fényességitől,

Mely oly szokatlan

Varázsözönnel

A más világból arczainkra dől.

Nem az enyészet

Rideg tanyája

A koporsó; de vidám sajka ez,

A mely velünk e

Szép életből egy

Még szebb élet partjára átevez.

Csak azt az egyet

Szeretném tudni:

Hol, merre terjed ez a más világ?

És mily alakban

Jutunk majd innen

Ez ismeretlen más világba át?

Mint ágrul ágra

A csalogánypár,

Csillagrul csillagra szállunk, te s én?

Vagy mint két hattyu

Ringunk szelíden

Az örökkévalóság tengerén?

(Pest.) -348-