Te a nemzet-hálátlanság

Égbekiáltó némasága,

A nemzet-szégyen Káin-bélyege,

Oh Széphalom!

Azért kellett-e csak

Hozzád zarándokolnom,

Hogy egy hajtásra olyan hosszút igyam

A keserűség poharából,

A milyet eddig még talán nem ittam?…

Ez volt tehát

A múzsák egykori tanyája,

Hol most haszonbérlő zsidó lakik?

Azon szobában,

Melyben Kazinczy Ferencz

Élt s kilehelte tiszta lelkét,

Most piszkos nyávogó porontyok

Henteregnek,

S a szentek szentéből, nejének

Szobájából ím kamra lett,

Mely ronda lommal van tele.

Ki innen e falak közül!

Félek, hogy e ház rám szakad,

Mert nagy teher nehezkedik rá:

Az isten átka – –

Nagy ég, a pompás kert mivé lett

Még mostan is mosolyg, mosolyg,

De szívet-szaggatólag,

Mint a megőrült szép leány.

Elvadulának a gyümölcsfák,

S alattok fű terem buján,

Sürűn és magasan;

Tán el akarja rejteni

A pusztulásnak szellemét,

Mely itt két kézzel dolgozik,

Vagy az utat akarja

Elfödni, mely sír mellé vezet,

Hogy a halottnak nyúgodalmát

Ne háborítsa senki,

Mert nyúgalomra nagy szüksége van,

Kit hetven évig üldözött az élet.

Itt nyugszik ő

Vad fák és vad füvek körében

Fölötte hófejér szobor…

Miért fejér? miért nem fekete?

Vegyétek fel s tűzzétek föl helyébe

Sötét sorsának zászlaját!

Oly bántó e fejér hazugság. –

És ezt is özvegye

Állíttatá, ez oszlopot;

De könnyen telt ki tőle,

Mert nem maradt több,

Csupán hét árva gyermeke.

S miért tett volna oszlopot

Sírjához a haza?

Hiszen mit tett ő a hazáért?

Miatta hét esztendeig szivá csak

A börtönök dögvészes levegőjét,

És csak fél századig

Tartá vállán, mint Atlas az eget

A nemzetiségnek ügyét.

Magyar nemzet, most nem volnál magyar,

Ő akkor volt az, midőn senki sem volt,

Midőn magyarnak lenni

Szégyen vala.

És te, hazám, te így fizetted őt!

Mig élt: fázott és éhezett,

S most sírja olyan elhagyott,

Mint számüzötté

Ki idegen földön vesz el. –

Hálás haza,

A szent halott nevében

Vedd forró köszönetemet!

Ha gyermekem lesz,

Ki arra készül,

Hogy néked éljen:

Ide fogom majd őt vezetni

E sírhalomhoz… buzditásul.

(Széphalom.)