Igy vagyok, itt vagyok testestül-lelkestül,

Mit bámulsz ugy? ne szurj szemeddel keresztül.

Húnyd be a szemedet, ha neki nem hiszesz,

Ha nem hiszed, hogy itt csakugyan én vagyok;

S kérdezd meg szívedet, hiszen majd felel ez…

Hallod? én is hallom, oly hangosan dobog.

Mit gondoltál, mikor ráztam a kilincset:

Vajon ki az ördög háborítja csended?

Akárkit gondoltál, tudom, csak nem engem,

De azt is tudom, hogy jött volna akárki,

Nem fogadnál senkit nálam szívesebben,

S nem fognád forróbban karjaidba zárni.

Édes barátom!… de szólj már te is egyet,

Bennem a gondolat gondolatot kerget,

Ugy vagyok, mint mikor az éhes megrakott

Asztalhoz vetődik, – ugy vagyok valóban –

S nem tudja mely tálhoz kapjon. Nem szólhatok,

Hejh pedig olyan sok mondani valóm van.

Uj hivatalodban hogy éled világod?

Hogyan vagy, mióta az istent szolgálod?

Szépecskén benőtt az udvarod; semmi a,

Még jó: nem vesz éhen múzsád szárnyas lova.

Megfér-e együtt a lant és a biblia?

Nem vesz össze rajtad Apollo s Jehova?

S te, ki annyinak vagy megnyugtatására,

Száll-e megnyugovás lelked hullámára?

Vesd ki, jó barátom, vesd ki azt a férget,

Mely titkon, de folyvást emészt téged belül;

Hidd el, szép a világ, hidd el, szép az élet

Ha vehetünk, mért ne vennénk örömibül?

S vehetünk. Rajtunk áll, hogy boldogok legyünk,

Csak akaratos ne legyen természetünk.

Gyermek-dolog, inkább szomjazni, mintsem más

Pohárból inni, mint a melyre kedve jött.

A bölcs – mert nem jogunk a sok válogatás –

A honnan jut, onnan issza az örömöt.

Mondjak-e rá példát? példa vagyok magam…

De im harangoznak: tiszteletes uram,

Vegye hóna alá imádságos könyvét,

S végezze illendőn a szent szolgálatot;

Én majd addig itt a kis kertben nézek szét,

S isteníge gyanánt szívom az illatot.

Mert az én templomom a nyílt, nagy természet…

Hanem akkor szóljunk, ha dolgodat végzed,

Akkor mondom el csak, hogy s mikép találtam

Homér-Arany Jánost, hazánk uj csillagát,

S az én csillagomtól, rózsámtól hogy váltam,

S oltár előtt áldást reánk melyik pap ád.

Te fogsz megesketni, jó Mihály barátom…

De ideje végre a szót ketté vágnom,

Eredj, mert a harang immár elhallgatott,

Menj, ne várakoztasd jámbor híveidet,

S vigyázz: örömedben egyik bordalomat

Ne mondd el valahogy a mi-atyánk helyett.

(Beje.) -319-