Azt adok, mit vajmi ritkán kaptok,

Ti királyok, nyilt őszinte szót,

A hogy tetszik, köszönjétek meg, vagy

Büntessétek a fölszólalót;

Áll még Munkács, áll az akasztófa,

De szivemben félelem nem áll…

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Szeretet… hah, ezt a szép virágot

Tövestől kitéptétek ti rég,

S kidobtátok azt az országutra,

S ott átment rajt a szekérkerék,

A mely megtört esküvésitekkel

Megterhelten világszerte jár…

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Csak tűrnek már titeket a népek,

Csak tűrnek, mint szükséges roszat,

S nem szeretnek… odafönn az égben

Megszámlálták napjaitokat.

Majd halljátok a nagy itéletszót

Attól, a ki mindenkit birál…

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Föllázítsam a kerek világot,

Föllázítsam-e ellenetek,

Hogy a dühnek Sámson-erejével

Milliónként nektek essenek?

Megkondítsam a halálharangot,

Hogy borzadjatok hangjainál?…

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Nem lázítok, mert nincs erre szükség;

Mért ráznám meg erőszakosan

Azt a fát, a melynek a gyümölcse

Már túlérve, rothadásba’ van.

Ha megérik a gyümölcs, fájárul

Magától a földre hull alá…

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

(Pest.) -378-

-379-