Oh Manuel, fölkelt im Francziaország!

Szabadságának nincs többé ellensége.

Ilyennek álmodtuk, ilyennek mi őtet!

Ez az óriás nép nem hagy semmit félbe.

Mért nem hagyott téged közöttünk az isten,

Ha már elérhetjük a megígért földet,

Mit vétettél, hogy ugy haltál meg, mint Mózes?…

Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek!

A magasztos harcznak győzedelmes végén

Kicsiny kis kunyhómról megemlékeznél te.

Az ilyen nagyszerű láznak napjaiban

Van egynek a másra leginkább szüksége.

Sokáig hallgatnánk hosszan ölelkezve,

Aztán lecsókolnók árját könnyeinknek,

És elkiáltanánk: »Vive la République!«…

Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek!

-409-

Tudjátok, tudjátok? a Jeu-de-Paume óta,

Hol az új korszak nyílt, melyben a győztes nép

Ide befolyatta a mi szép hazánkba

Az egész világot, mint a szívbe a vért,

A magasztos és bölcs, véres aranykönyvben,

A melyet minden év uj fénynyel töltött meg,

A Negyvennyolczadik év a legdicsőbb lap!…

Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek!

Soványnyá tette a királyság a hazát,

S leveté horgonyát e futó homokba,

Jött a villám és fölfordította a trónt,

S kerestem ezt, de nincs se híre se hamva;

Helyette találok termékeny országot,

Melyet majd a nemes vér termékenyit meg,

Dicsőséges föld, mely egy világot táplál!…

Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek!

A respublica nagy és állandó marad,

Betelvék vágyaink… de én szeretélek,

Emlékszem keserves fölkiáltásodra:

»A holtak örökké alusznak, szegények!«

Alunni, midőn fölkél Francziaország,

Midőn, hogy kivívja a nagy győzedelmet,

Szüksége van neki szellemre és kardra!…

Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek!

Dicsőség reád, nép, e gyors sikeredre!

Jobban szeretlek én, ha ő eszemben van.

Az én nyílt karjaim nem lesznek üresen:

A ki csak franczia, mind testvér az mostan.

Ti fegyvert fogtatok, s görnyedt aggastyánnak,

Nekem, mint halottnak, itt pihennem kellett!

Hideg a vérem és forrók a könnyeim.

Oh franczia nép, hogy meg nem ölelhetlek!

(Pest.)