Hallod-e szív, szívem, hallod e beszédet?

Gyávaság vádjával kit illetnek? téged!

Te reád merik azt mondani, hogy »gyáva«

Te reád, hogy nem mersz menni a csatába.

Tudom, hogy kik vagytok, ti nyomoru férgek,

Kik a hátam mögött vakmerőn beszéltek;

Egy időben szemközt állottam veletek,

És pillantásomtól akkor reszkettetek.

De miért tőlem e figyelem irántok?…

Nyujtogassátok rám a kigyófulánkot,

Marjátok, marjátok, ti csúszók, sarkamat,

Hátra sem fordulok, hogy eltiporjalak!

Csendesedjél, szivem, minek ez indulat?

Miért pazarolnod nemes haragodat?

Ha épen kedved van lázas indulatra,

Válaszsz érdemesebb tárgyat haragodra.

Csendesedjél, szivem, parancsolj vérednek,

Melyet fölzaklatott viharok kergetnek,

Mutasd meg azzal is a te nagyságodat,

Hogy békén tűröd a czudar rágalmakat.

Czudar gaz rágalom! bebizonyítom ezt.

Csak azt restelem, ha bebizonyítva lesz,

Azok is, kik most ugy ócsárolnak engem,

Éljenezni fognak győző-ünnepemben.

Ily hitvány az ember, ily hitvány valóban!

Csak miljomad része, a mi közte jó van.

Menjetek!… kivánom, hogy boldoguljatok,

Küzdök is érte, de nem kell jutalmatok.

(Pest.)