Menelaos. Te hallod-e, azt mondom, hogy el ne temesd

Ezt a halottat, hagyd a földön, hol hever.

Teukros. Mi az, mi ilyen nagyhangú beszédre bir?

Menelaos. Igy rendelem, így rendeli a fővezér.

Teukros. Nem mondanád meg, mily ok indított reá?

Menelaos. Mert azt remélve, hogy mint hű barátot és

Frigyes társat hozzuk magunkkal, most nagyobb

Ellenségünknek láttuk, mint a phrygeket;

Ki az egész seregnek életére tört,

És gyilkos fegyverével éjjel ronta rá;

S ha isten föl nem tartja bűnös szándokát,

Ránk sujtott volna, mely őt érte most, a sors,

Holtan feküdnénk a gyalázat mezején,

S ő élne; ám az isten akként fordítá

Hogy a juhokra és a nyájra tört dühe.

Azért hát nincs oly nagy hatalma senkinek,

Hogy e holttestnek adjon tisztes temetést;

Nem, itt heverjen a fakó fövény felett,

A tengerparti madarak prédájaul.

Ne gyúljon szörnyű lángra hát azért szived,

Ha életében meg nem fékezhettük őt,

Legyőzzük a halottat, s bármiként daczolsz,

Karunkkal kényszerítjük; úgysem hallgatott,

Míg életben volt, szavaimra soha sem.

Pedig rossz ember az, ki mint alattvaló

Meg nem fogadja az uralkodók szavát.

Mert nem virágzik ott a törvény és a jog,

Hol fenn nem tartja erejét a félelem,

S bölcsen nem kormányozható az oly sereg,

Melyet nem óv a rettegés s a tisztelet.

Gondolja meg az ember, bármi nagy legyen

Testére, hogy csekély baj is megdöntheti.

Kinek szivében félelem s szégyen lakik,

Az, tudd meg, boldogulni fog mindenkoron;

De hol a gőgös kénye-kedveként tehet,

Az olyan ország, hidd el, egykor elbukik,

S örvénybe sülyed, bármi jó széllel haladt.

Legyen velünk hát idején a félelem,

S ne hígyük, hogy azt téve, mi kedvünkre van,

Nem azzal fizetünk majd, mi rosszul esik.

Igy váltja ez fel egymást. Gőgös vakmerő

Volt eddig Ajas, most a büszke én vagyok;

És megtiltom, hogy eltemesd Ajast, nehogy

Őt eltemetve sirba döntsed tenmagad.

Kar. Menelaos, úgy vigyázz, nehogy bölcs elveket

Hirdetvén, holtak ellen légy magad gonosz.

Teukros. Soh’sem fogom csodálni többé, férfiak,

Ha alsó származású ember vétkezik,

Midőn azok, kik nemeseknek látszanak,

Beszédjök által ily nagy bűnt követnek el.

No rajta, kezd elülről, mondd, te vitted-e

Argos sergébe frigytársul e férfiút?

Nem jött-e önmagától, mint saját ura?

Mint vagy az ő vezére? Ki adott jogot,

Hogy a népnek parancsolj, melyet ő hozott?

Sparta királya vagy te, nem a mi urunk;

Sehol sem nyertél több hatalmat és jogot

Fölötte a seregben, mint fölötted ő.

Mint más alárendeltje jöttél te ide,

Nem fővezérként, hogy Ajasnak légy ura.

Uralkodjál, hol úr vagy, s büntesd azokat

Gőgös szavakkal; ámde ezt, akár miként

Tiltod te s a másik vezér is, jog szerint

Eltemetem, nyelvedtől meg nem ijedek.

Mert épen nem nőd kedveért jött harczra ő,

Hanem szent esküjeért, a mely leköté,31)

S nem értted, mert a semmi embert megveté.

Menj hát és hozz magaddal még több hirnököt,

Hivasd el a vezért is; én nem gondolok

Lármás nyelveddel, a míg az maradsz, ki vagy.

Kar. Az sincs kedvemre, ha a bajban így beszélsz;

Mar a kemény szó, bárminő igaz s jogos.

Menelaos. Az íjász, látom, sokra tartja önmagát.32)

Teukros. Nem aljas mesterség az, melyet tanulék.

Menelaos. Miként hetvenkednél, ha pajzsot hordanál!

Teukros. Fegyverzetedtől pajzs nélkül se’ rettegek.

Menelaos. Szörnyű vitézség van nyelvedben, mondhatom.

Teukros. Ki mellett a jog harczol, büszke is lehet.

Menelaos. Jogos-e az, hogy gyilkosom boldog legyen?

Teukros. A gyilkosod? szörnyűség! Holt vagy s mégis élsz.

Menelaos. Isten védett; ha rajta áll, halott vagyok.

Teukros. Ha isten védett, úgy az istent meg ne vesd.

Menelaos. Miben vetem meg istenek törvényeit?

Teukros. Ha sírjoktól megfosztod a halottakat.

Menelaos. Igen, az ellenséget; ezt nem illeti.

Teukros. Mikor állt ő előtted ellenség gyanánt?

Menelaos. Gyűlölt engem s én gyűlölém; te is tudod.

Teukros. Mert rájött, hogy elloptad szavazatjait.

Menelaos. Ez a birák hibája volt, nem az enyém.

Teukros. Alattomban sok rosszat tudsz forralni te.

Menelaos. E szó nagy bajba hoz még valakit.

Teukros. De nem nagyobba, mint mi tőlünk száll reád.

Menelaos. Egyet mondok: ezt eltemetni nem szabad.

Teukros. S te halld ez egyet: el fogom temetni őt.

Menelaos. Egy bátor nyelvű férfit láttam egykoron,

Ki evezésre nógatá hajósait

Viharban is; de ha a zivatar kitört,

Nem volt több hangja, köpenyébe rejtezett,

S minden hajóstól lábbal tipratá magát.

Igy nemsokára téged is majd elragad

A kis fellegből támadt szörnyű zivatar,

És elnémítja hegyke nyelved nagy zaját.

Teukros. Én meg láttam nem rég egy balga férfiút,

Ki embertársa balsorsát kigúnyolá.

S egy másik, a ki én hozzám hasonlított,

S úgy érze, mint én – ezt a szót mondá neki:

Ember, ne tégy a holtak ellen gonoszul;

Mert rosszat téve, tudd meg, rosszul jársz magad.

Ilyen szavakkal inté a boldogtalant.

De most szememmel látom őt, és úgy hiszem,

Nem más az, mint te. Rejtett szóban szóltam-e?

Menelaos. Megyek; mert szégyen volna, ha meghallanák,

Hogy szóval sujtom azt, kit kényszeríthetek.

Teukros. Menj hát; mert legnagyobb szégyent hoz rám is az,

Hogy a botor hiú szavára hallgatok.

(Menelaos el.)

Kar. A viszályból nagy harcz tüze gyúl.

Fel, Teukros, siess, mint birja erőd,

Keresd ki a mély sírt, hol a halott,

Örök emlékül a világnak,

Csendes pihenőre találjon.

(Tekmessa jő Eurysakessel.)

Teukros. S im épen jókor érkezik e helyre most

Az elhunyt férfi gyermekével hitvese,

Hogy a szegény halottnak sírt készítsenek.

Jer közelebb, oh gyermek, s esdeklő gyanánt

Érintsd atyádat, a ki éltedet adá;

Ülj itt szent oltalmában, s tartsd kezed között

Hajfürtemet, anyádét és a tiedet,

Az áhítat jeléül; és ha valaki

A holt mellől erőszakkal ragadna el,

Hazátlan és sír nélkül veszszen a gonosz,

Legyen kiirtva gyökerestül fajzata,

Úgy a mint én levágom e hajszálakat!

Fogd hát, őrizd atyádat, oh gyermek, ne hagyd,

Hogy bárki elragadjon, térdelj oldalán.

Ti meg ne álljatok itt asszonyok gyanánt,

Mint férfiak védjétek őt, míg megjövök,

S akárki ellenezze, sirba temetem.

(Teukros el. Tekmessa és Eurysakes a holt mellé térdelnek.)

Kar. Mikor jön a vég, mikor telik be

A bolyongó évek végtelen sora,

Nem szünő gyötrelmeket hajtva rám örökké,

Dárdák harczai közt,

Trója komor sivatagjain,

A hellasi nép gyalázatára?