Kar. Hallgassatok; látom, immár közelg Aegisthos.

Elektra. A házba vissza, gyermekek!

Orestes. Hol látod ez

Embert?

Elektra. Amott jő kivülről felénk, öröm

Gyorsitja léptét.

Kar. Menjetek a kapu-bolt mögé sietve,

Hogy sikerüljön ez is, miként előbb.

Orestes. Bizzál, megteszszük.

Elektra. Menj hát, merre menni vágysz.

Orestes. Elmentem immár.

(El Pyladessel a palotába.)

Elektra. Itt majd én intézem el.

Kar. Jó lenne, ha egynehány szende szót mondanál

E férfiu fülébe, hogy gyanutlanul

Rohanjon a boszú tőrébe.

(Aegisthos fellép.)

Aegisthos. Ki mondhatná meg, erre vannak phokisi

Vendégeink, kik, hallom, azt a hirt hozák

Orestesről, hogy elveszett a versenyen?

(Elektrához.)

Téged kérdezlek, téged, a ki ezelőtt

Oly daczos voltál; téged illet mindenek

Fölött ez, s legjobban te adhatsz róla hirt.

Elektra. Tudom; miként ne tudnám? Hisz csak ismerem

Azok sorsát, kiket legjobban szeretek.

Aegisthos. Mondd meg tehát, hol vannak most a hírnökök?

Elektra. Benn; czélt érvén a kedves urnő oldalán.

Aegisthos. S halottnak mondák minden kétségen felül?

Elektra. Meg is mutatták, nem csak szóval hirdeték.

Aegisthos. Módomban lesz hát, megláthatni biztosan?

Elektra. Bizony módodban, s nem lesz kedves látnod azt.

Aegisthos. Szokásod ellen most nagy örömömre szólsz.

Elektra. Örvendezzél hát, ha ez örömödre van.

Aegisthos. Csendesség légyen, nyiljanak meg a kapuk,

Egész Mykene s Argos szemei előtt,

Hogy a ki még hiú reményét helyezé

E férfiúba, most halottnak látva őt,

Fogadja el zablámat, és ne várja, hogy

Sujtó karom boszúja hozza észre majd.

Elektra. Mi engem illet, igy történt. Mert az idő

Már megtanított, az erőssel tartani.

(A palota ajtaja kitárul. Benn látszik Klytaemnestra holtteste lepellel takarva. Mellette Orestes, Pylades, a nevelő, Orestes kisérete.)

Aegisthos. Oh Zeus! az ég haragvó karját látom itt;

De ha gonoszság igy beszélni, hallgatok.

Vonjátok el egészen róla a lepelt,

Hogy a rokonra én is öntsem könnyemet,

Orestes. Vond el te; téged illet és nem engemet,

Meglátni és elbúcsuztatni holtadat.

Aegisthos. Jól mondod, megteszem tanácsodat; te meg

Hivd addig Klytaemnestrát a házból ide.

Orestes. Ime közel van hozzád, másutt ne keresd.

Aegisthos (fölemeli a leplet). Oh jaj! mit látok?

Orestes. Mit remegsz? Nem ismered?

Aegisthos. Oh én szegény boldogtalan! Mily emberek

Tőrébe estem?

Orestes. Nem látod régóta, hogy

Élőhöz szóltál, kit halottnak gondolál?

Aegisthos. Oh jaj; megértém szavadat; mert egyedül

Orestes az, ki igy szól hozzám, senki más.

Orestes. Kitűnő jós vagy, s oly sokáig tévedél?

Aegisthos. Elvesztem én boldogtalan! Engedj csupán

Néhány szót szólnom.

Elektra. Meg ne engedd azt neki,

Az égre, testvér, hogy szót szaporitson itt.

Oly ember, a kit annyi rossznak terhe nyom.

Mit nyer, ha pillanatra késik a halál?

Öld meg halasztás nélkül, és ha megöléd,

Add át a sírásóknak, kikhez tartozik,

Távol szemünktől; egyedül csak ez lehet

Engesztelés sok régi szenvedésemért.

Orestes (Aegisthoshoz). Lépj be sietve; nem szavak körül forog

Többé a harcz; nem, életed van szóba’ most.

Aegisthos. Miért vezetsz a házba? Hogyha jó e tett,

Mi szükség van homályra, mért nem ölsz meg itt?

Orestes. Ne adj parancsot; menj oda, hol egykoron

Meggyilkolád atyámat, halj meg ott te is.

Aegisthos. A sors akarja hát, hogy a Pelopidák

Jelen s jövő gyötrelmét lássa ez a ház.

Orestes. A tiedet bizonynyal; ezt megjósolom.

Aegisthos. Jósló müvészeted atyádtól nem nyeréd.

Orestes. Régóta feleselsz már, s veszteg maradánk.

Indulj!

Aegisthos Vezess hát.

Orestes. Nem, magad haladj elül.

Aegisthos. Hogy meg ne szökjem?

Orestes. Hogy ne tenkedved szerint

Halj meg; halálod keserű legyen neked.

Bár mindenkit nyomában érne a boszú,

Ki a törvény s a jog szentségét megveti!

Halál reá! Nem volna akkor annyi gaz.

(Mind el a palotába. Az ajtó bezárul.)

Kar. Oh Atreus faja, mily sok gyötrelem ért,

Mig e végcsata drága szabadságod

Visszaszerzé valahára.