A magyar könyvkereskedelem a mohácsi vésztől a szatmári békéig. (1526–1711.)

A mohácsi vész után szomorú életre virradt a magyar nemzet. A győztes török bár elhagyta az országot, de a nemzet kebelében aggasztó körülmények újabb veszélyt idéztek elő. A csatában elesett II. Lajos királlyal sírba szállt az utolsó magyar Jagelló s ennek folytán a királyválasztás kérdése került szőnyegre, mely a pártviszályokat igen elmérgesítette. A Habsburg-házból származó Ferdinánd főherceg és Szapolyai János voltak a jelöltek. Mind a kettőt meg is választották és az ország ketté szakadt. A két király folytonos harcokat vívott egymással s ez alkalmat adott a törökök ismételt beavatkozására. János király 1540-ben bekövetkezett halála után a török Budát és Magyarország középső részét foglalta el. Nemsokára Erdély is különvált.

A török hódoltság a magyar nemzetet gazdaságilag pusztította és társadalmilag sülyesztette; de erkölcsi és szellemi erejét nem törhette meg. Sőt azok a folytonos küzdelmek, melyeket alkotmányáért és függetlenségeért két felé is vivott, oly mértékben fokozták erkölcsi és szellemi erejét, hogy a magyar műveltség fejlődésére csak döntőleg hatottak. És ha politikailag sivárak és szomorúak is voltak az állapotok a -64- hódoltság idejében, a szellemi élet terén mégis a kiterjedtebb és mélyebben járó nyugati kultura hatása volt észlelhető.

Ebben az időben kezdődött hazánkban az irodalom újkora. Legfőbb irányítója természetesen a reformáció volt, mely általános eszmemozgalmat idézett elő, új, mindenkit érdeklő vallási irodalmat teremtett és újból működésbe hozta a könyvnyomtatást. Innen kezdve vált tehát általánossá a magyar irodalom és innen kezdve beszélhetünk tulajdonképeni magyar szellemi életről.

A könyvnyomtatás befolyásáról a magyar műveltség fejlődésére és az irodalom elterjedésére e helyen nem szólunk. Megtettük ezt már az előbbi fejezetben. Feladatunkhoz hiven most csak az akkori könyvkereskedelmet vázoljuk.

Mint fennebb láttuk, a magyar könyvkereskedelem első korszakát a mohácsi vész zárta le. Második korszakának az 1526–1711-ig terjedő időt állapítottuk meg és pedig azért, mert az 1711-ik év, mint a szatmári békekötés ideje, a magyar irodalom és könyvnyomtatás történetében is határvonalat képez.

E korszakban azonban még igen kevés volt a mai értelemben vett könyvkereskedő. Legtöbbnyire a könyvnyomtatók voltak egyszersmind a könyvkiadók és könyvkereskedők is. Az általuk saját költségen kiadott könyvek azonban kizárólag gyakorlati célt szolgáltak. Az akkori legtöbb könyv megjelenése s általában az irodalom virágzása a főuraknak köszönhető, kik anyagi támogatásukkal ezt lehetővé tették. Hiszen a legtöbb ez időbeli könyv címlapján olvashatjuk, hogy «nyomtattatott N. N. költségével». A gazdagabb írók természetesen saját költségükön nyomatták ki műveiket, a szegényebbek pedig pártfogót kerestek, ki a költségeket fedezze. S legtöbbnyire találtak is.

Akkoriban, de még a későbbi időben is, szokásban volt, hogy a könyvnyomtatók és könyvkereskedők kiadványaikkal, különösen vásárok alkalmával, beutaztatták az országot s ilyenkor a könyvkötők is csatlakoztak hozzájuk, átvevén kiadványaikból egy nagyobb mennyiséget árusítás végett.

A nagyobb, de inkább királyi városokban a könyvnyomtatók rendszerint könyvkereskedést is tartottak, hogy az akkoriban divó csereüzletet könnyebben lebonyolíthassák.

Amint a rendelkezésünkre álló adatokból kitünik, ebben az időben különösen Felsőmagyarországnak és Erdélynek volt élénk könyvkereskedelme. És ez érthető is, mert a XVI. században -65- épen Felsőmagyarországnak és Erdélynek volt a külfölddel virágzó kereskedelmi összeköttetése, mely a könyvkereskedelemre is kiterjedt.

Igy Kassán 1535-ben egy Márton nevű könyvkereskedő volt, kivel 1542 és 1543-ban Eperjesen is találkozunk. Utóbbi helyen azonban már több sáfrányt és borsot adott el, mint könyvet. Eperjesen 1542-ben egy Ambrus nevű könyvkereskedő is volt. 1547-ben pedig Guttler Gáspár volt Eperjes könyvkereskedője, ki Kassával is állott üzleti összeköttetésben. Guttler Gáspár 1561-ben Gyulafehérvárott fogságba került és ez év augusztus 16-án maga János Zsigmond fejedelem tudatta Eperjes városával, hogy kiszabadulása iránt intézkedni fog. A fejedelem igéretét be is váltotta, mert már 1562-ben ismét Eperjesen volt. Későbben azután kivándorolt Boroszlóba.

Bártfán az első könyvkereskedő Dudling Kristóf volt, kinek nevével 1548-ban találkozunk először. 1550-ből pedig egy kiadványát is ismerjük: Batizi András «Keresztyén tudományokról való rövid könyvecské»-jét, melyet sokáig használtak a református iskolákban. E könyv bevezetésében azt írja a szerző, hogy felkereste őt Wittembergben, hol akkor tartózkodott «az bártfai Kristof, magyarországhi jámbor könyváros» s kérte őt, hogy ha valamit magyarul írt volna, «kibocsátaná». «Mert mostan a nyomorott Magyarországhban nagy sok keresztyén atyafiak kivánnának magyar nyelven iratatni egy rövid könyvecskét, melyből az keresztyéni tudomány első fundamentomit megtanulhatnák» stb. A bevezetésben említett bártfai Kristóf nem más, mint Dudling Kristóf, Bártfa első könyvkereskedője. Azok a feljegyzések, melyek Dudling Kristófról fennmaradtak, nem épen kedvező színben tüntetik fel. Megtudjuk belőlük, hogy Dudling Kristóf üzleti összeköttetésben állott Goltz Móric wittembergi könyvkereskedővel, ki neki Melanchton Fülöp bártfai bíró közbenjárására 110 forint ára könyveket adott el hitelbe és hogy kötelezte magát, hogy 40 forintot még 1548-ban Keresztelő Szent János napjára, 70 forintot pedig még ugyanazon év Szent Mihály napjára fog lefizetni. Ezen kötelezettségét, úgy látszik, nem tartotta be, mert 1552-ben Goltz Móric örököse és veje, Rhuel Konrád ezen tartozás behajtására a wittembergi egyetem közbenjárását kérte; az egyetem meg is tette a szükséges lépéseket, de sikertelenül. 1556-ban Rhuel Konrád egyenesen Bártfa város -66- tanácsához intézett levelet, melyben felszólítja a várost, hogy szorítsa Dudling Kristófot arra, hogy tegyen eleget kötelezettségének, mert különben az ő költségén külön követet fog Wittembergből Bártfára küldeni és az adósság behajtásával megbízni. Arról azonban már nem szólnak a feljegyzések, hogy az ügy miként nyert elintézést. Az egész dolog ugyan semmi történelmi vonatkozással nem bír, mindazonáltal érdemesnek tartottuk felemlíteni, már azért is, hogy lássuk, milyen körülményes eszközökhöz folyamodtak abban az időben valamely követelés behajtása miatt. De láthatjuk ebből azt is, hogy a XVI. században sem volt jobb dolguk a könyvkereskedőknek, mint amilyen ma van számos vidéki könyvkereskedőnek.

Könyvkereskedők, kikről közelebbi adataink nincsenek, voltak: Selmeczbányán 1549-ben Fabri Márton, Brassóban 1550-ben Valentin, Nagyszebenben 1562-ben Schutth János és a XVI. század végén Wildt György özvegye, ki hét évre kapott engedélyt, hogy külföldről könyveket hozathat és azokat árusíthatja. 1560–1570 között pedig Fröhlich Ambrus bécsi könyvkereskedő tartott Debreczenben könyvraktárt. Fontos volna azonban tudni, hogy milyeneket.

1573-ban megjelent az első magyar világi tárgyú elbeszélés: Poncianusz históriája. Csakhogy – sajnos – nem magyar könyvkiadó, hanem Eberusz Balázs bécsi könyvnyomtató kiadásában. Mint a könyv latin nyelvű előszavában elmondja, ő fordította le magyarra s Eck gróf győri kapitány és pozsonyi főispánnak ajánlotta házassága alkalmából. E könyv a következő században már hazánkban is megjelent. 1633-tól 1679-ig négy kiadást ért Brewer Lőrinc lőcsei könyvnyomtatónál.

Bártfa második könyvkereskedője Gutgeszell Dávid volt, ki 1578-ban felállította az első bártfai nyomdát. Adatainkból azonban kitünik, hogy a könyvkereskedést már akkor űzte, amikor nyomdája még nem volt. Ugyanis 1571-ben nyomatta Schaffenberg Kriszpin boroszlói kiadó-könyvnyomtatónál Stöcker Lénárd «Scripsit etiam Apophtegmata illustrium virorum expositione Latina et Rytmis Germanicis illustrata anno Christi» című művét és azonkívül nevezettől könyveket is vásárolt.

Az akkori időben majdnem minden könyvkiadó adott ki kalendáriumot. Igy Gutgeszell Dávid is. Egy feljegyzésünkből tudjuk, hogy az 1579-iki évre szóló kalendáriumból, mely már saját -67- nyomdájában készült, Kassa város tanácsának több tiszteletpéldányt küldött, melyekért a tanács 10 rénes forintot utalványozott.

Szoros, üzleti összeköttetés állhatott fenn ebben az időben a krakói és bártfai könyvkereskedők között, mert Petri György bártfai preszbiter könyveinek nagy része, melyeket kétségkívül a helybeli könyvkereskedők útján szerzett be, Krakóból valók. Petri György könyvgyüjteménye 56 nagyrészt bekötött, ívrétű kötetből állott és az egészet igen csekély összegre, 96 forintra becsülte. A nyomtatott könyvek ezidőbeli áráról hazánkban adataink ugyan nincsenek, de annyit mondhatunk, hogy eszerint a könyvek igen olcsók voltak.

Kassán 1583-ban ismét találkozunk könyvkereskedővel. Gallen Jánossal, kinek könyvkészletét ez évben bekövetkezett halálával hivatalosan összeírták. A leltár szerint a könyvek legnagyobb része latin és német nyelvűek voltak, de akadtak csekély számban magyar nyelvűek is, melyek leginkább a reformátorok irataiból, históriákból és krónikákból, tehát a biblia és történeti tárgyú verses művekből állottak. Ebből arra lehet következtetni, hogy a könyvkereskedők is buzgó terjesztői voltak a reformáció iratainak.

Tevékeny könyvnyomtató és könyvkereskedő volt ebben az időben Manliusz János, ki 1582-ben Laibachból jött Magyarországba. Hazájából kiutasították, mert elvállalta a krajnai protestánsok bibliájának nyomtatását. Manliusz János ezekután a szomszéd Magyarországon nézett szét s minthogy ekkor nálunk igen kevés nyomda működött, jövendőbeli működésének színhelyét itt meg is találta. És pedig hazánk dunántúli részén, Németujvárott, hol egyáltalában nem volt nyomda.

Manliusz János Magyarországon 1582-től 1604-ig, tehát 23 évig működött. A könyveken használt impresszumai szerint ezalatt az idő alatt a következő helyeken fordult meg: Németujvár (1582–1584, 1588, 1595–1597), Varasd (1587), Monyorókerék (1587–1592), Sic (1592–1593), Sárvár (1600, 1602), Keresztúr (1598, 1601, 1603, 1604). A folytonos helyváltoztatásoknak okát abban véljük feltalálni, hogy a cenzura részéről állandó üldöztetésnek volt kitéve, s ezért volt kénytelen nyomdáját egyik helyről a másikra áttenni. Az 1585, 1586, 1594 és 1599-iki évekből nem ismerünk tőle semmiféle -68- nyomtatványt. Igen valószinű, hogy ezekben az években mint könyvkereskedő kiadványainak terjesztésével és árusításával foglalkozott, bejárván a vásárok alkalmával az ország nagyobb városait, hol egyszersmind lebonyolította a többi kiadó-könyvnyomtatókkal a szokásos csereüzletet is. Sőt az sem lehetetlen, hogy a frankfurti vagy lipcsei könyvvásárra is ellátogatott, mert a Schwetschke által összeállított könyvvásári jegyzékek már ebből az időből is mutatnak ki magyarországi nyomdatermékeket.

Manliusz János könyvkiadói tevékenysége felől a legjobban tájékoztat az általa kiadott és nyomtatott könyvek száma. Adataink szerint 56 kiadványa volt. Ezek legnagyobb része protestáns vallású mű, ami hű tükre annak a kornak, melyben napvilágot láttak. Kiadványai közül 37 a saját költségén, 19 pedig mások költségén nyomtatott mű. Ha nyelvek szerint csoportosítjuk a következő képet nyerjük: magyar 36, latin 15, német 5. Utóbbiak között van egy «Newe Zeitung aus Ungern» című német ujság, melyet 1587-ben Monyorókeréken adott ki. Ez a legrégibb ezideig ismert német ujság, mely hazánkban nyomatott. Örvendetes azonban annak megállapítása, hogy Manliusz János mint könyvkiadó a magyar irodalom szolgálatában állott.

Ime, egy külföldről bevándorolt könyvnyomtató és könyvkereskedő, ki mint e kor legkiválóbb magyar könyvkiadója hagyta hátra emlékét.

A «Irodalomtörténeti Közlemények» III. évfolyamában leközölve találjuk Zimmermann Mihály bécsi könyvnyomtató és kiadó-könyvkereskedő latin levelét, melyet 1562 február 16-án intézett Nádasdy Ferenchez, Vas és Sopron megye főispánjához. E levél igazolja, hogy ebben az időben hazánk dunántúli, de más részén sem igen voltak könyvkereskedők és az a kevés, aki volt is, nem volt olyan élelmes, hogy a magyar irodalompártoló főurakat magának mint vevőket biztosította volna. Zimmermann Mihály leveléből kiviláglik, hogy Nádasdy Ferenccel való összeköttetése már régebbi. Levelében ugyanis megköszöni Nádasdy Ferencnek egy hozzá intézett levelét és az ahhoz csatolva volt összeget, melyet azonban nem tekint vételárnak, hanem inkább csak ajándékba küldöttnek. A levél további része pedig így szól: «Hallván, hogy Uraságod édes atyja Sárvárott iskolát alapított, miután én Uraságod megbízásából -69- s pártfogása mellett, boldogult Melanchthon Fülöpnek grammatikáiból (t. i. a görögből és latinból) nagy mennyiségű példányokat nyomattam s kiadtam: ennélfogva bátor vagyok Uraságodat megkérni, kegyeskedjék szokott bőkezűségében s nagylelkűségében könyveimből bizonyos számú példányokat jutányos áron átvenni, miáltal Uraságod engemet nagyon megörvendeztetne stb.»

Nem hagyhatjuk azonban említés nélkül, hogy a XVI. században a szerzők maguk is foglalkoztak műveik árusításával, illetve terjesztésével. Kitünik az abból, hogy Pomariusz Kr. az általa készített Besztercze térképét ismerőseinek megküldvén, kéri őket, hogy az érte járó összeget majd küldjék meg neki.

Fennebb említettük, hogy a könyvnyomtatók mellett a könyvkötők is foglalkoztak könyvek árusításával; sőt némelyike könyvek kiadását sem tartotta utolsó dolognak. Ezt igazolja Zechel Gergely pozsonyi könyvkötő, ki 1633-ban egy magyar kalendáriumot adott ki, melyet Pázmány Péternek ajánlott. Sajátos stílusánál és érdekes tartalmánál fogva talán nem lesz érdektelen, ha a Pázmány Péternek szóló ajánlást egész terjedelemben, az eredeti helyesírással itt leközöljük: «Az Szentseges Romai Annya Szentegyhaz cardinallyanak Pazmany Peternec Esztergomi Erseknec, Magyar Orszagh Primásánac és fő Cancellariusának, az fölséges masodik Ferdinand Romai Csaszarnak és Magyar Orszagi Kiralynac völsö Tanatsanák etc. Nekem Mindenkoron Kegyelmes Uramnac Istentől minden Lölki és testi jókat kévanok. Sok és külömb féle értelemben vadnac az emberec, Nagysagos és Kegyelmes Uram és kérdéseket is tamasztanac, mi legyen az esztendöknec, Holdoknac, Napoknak és ez földön ennyi soc valtozásoknac, Zurzavaroknak és egyenetlenségeknec, oka. Ugy hogy némellyec azt, czac nem oktalanul vac szerenczénec tulaidonéttyac, némellyec azt természet folyasánac, nemellyec fatalibus periodis ordscriballyac azt, nemellyec pedig az éghnec erőségheinec és azoknac influentiainac az melyekről az Astrologusoc Calendariomakban itéletet tesznec. De mindazaltal legigazibb itélet azoké, az kic azt, az hatalmas Istennec akarattyánac és megvizsgálhatatlan itéleténec tulaydonéttyác, az ki valamit teremtetett és szerzet, azt ugyan azon erejében, mindenható erejével és bölczeségével s igaz itéletével odahajtya -70- vala hova akarja. Minthogy szoktanac az tudos és bölcz Mathematicusoc és Philosophus Astrologusoc, Theologusoknak itelettyeket helybe hagyván magoc tudomanyoc szerint, ugy mint Istentöl adatattal, meg az bölcz Salamon-is Sap. 8. diczekedet, minden esztendőben az időknec valtozásokrol eghnec forgosibol és irasibol, ez földön lakozoknac állapottyokrol uy Calendariumokat et praxes Astrologicus conscribalni és ki ereszteni; az mint M. Bandarkovitz Janos-is, az Crakai Academiaban a Philosophianac Doctora, Professora és ordinarius Astronomusa, irt az jövő 1634. esztendőre való ilyen praxin Astrologicam és Calendariumot, mellyet én Magyar nyelvre forditatvan magam költségével ki nyomtattam és az Nagyságod tekintetes és nevezetes Uri neve alat az körösztyéneknec hasznokra kiboczatattam. – Minekokaért Nagysagodat, mint Kegyelmes Uramat, kérem alazatossan, méltoztasséc Nagyságod, ezt az én kisded munkamat tölem alázatos szolgajátol kedvessen mind elvenni s-mind megolvasni. – Nagysagodat pedig a Kegyes Isten sokaig éltesse, az ő szent nevénec tisztességére az keresztyén Anya szent egyháznac épülésére megnyomorodot… édes Hazanknac elő menetelére és meghmaradására, árvaknac és ügye fogyot szegényeknec vigasztalására, kedves és kévanatos jó egességben. Költ Pozsonyban Sz. Mihály napján, 1633 Esztendőben. Nagyságodnak alázatos szolgája Zechel Gergely, Posoni Polgar és Könv-kötő.»

Ezen ajánló-sorok inkább nyelvészeti szempontból érdemelnek figyelmet, de bennünket meg abból a szempontból érdekelnek, hogy reá mutatnak, mily fontos és nagyjelentőségű kiadvány volt e korban a kalendárium.

E korból még a következő könyvkereskedőket ismerjük: Kassán Szeiberlich János (1667–1676), Budán Ring Tivadar (1706) és Pesten Kirchhoffer Ferenc (1703).

A XVII. századbeli magyar könyvárakra vonatkozólag is vannak feljegyzéseink. Egyik feljegyzésünk Weber Bálint modori ev. lelkész könyveire vonatkozik. Nevezett 1608-ban elhalálozván, az utána maradt könyveket a város javára lefoglalták és jegyzéket készítettek róluk a becsárakkal együtt. A jegyzék összesen 50 könyvet sorol fel, melyek ív-, negyed- és nyolcadrét szerint vannak összeállítva. A becsárak 20 dénár és 2 forint között váltakoznak, melyek az akkori viszonyokhoz és a mostani könyvárakhoz képest eléggé méltányosnak mondhatók. -71- Másik feljegyzésünk szerint Kamuti Farkasné, Jászbriny Zsófia asszony Cseffey Lászlónak Kolozsvárott 1657-ben 10 könyvet 12 magyar forintért adott el. E néhány példa épen elég arra, hogy fogalmat alkothassunk magunknak az akkori könyvárakról és ezzel kapcsolatban a könyvkereskedők anyagi helyzetéről.

Kétségkívül, hogy a XVII. század végén és a XVIII. század elején a jezsuiták kassai és nagyszombati rendháza fejtett ki nagy könyvkiadói tevékenységet. Természetes azonban, hogy nagyszámú kiadványaik közül a latin nyelvű hittudományi művek vannak túlsúlyban, de találunk köztük tankönyveket és egyéb világi tudományos, sőt népies műveket is, melyek egyik legérdekesebbje a «Szakácsmesterségnek könyvecskéje».

A jezsuiták nagyszombati rendházának nyomdája 1710-ben kiadványairól jegyzéket adott ki, mely nevezetesen két szempontból érdemel figyelmet. Először, hogy kellően tájékoztat a nyomda ezidőbeli kiadványainak állományáról, másodszor pedig azért, mert a legrégibb magyar könyvjegyzék, melyről tudomásunk van. Ez azonban nem zárja ki azt hogy az előbbi, talán már a legelső magyar könyvkereskedőknek ne lettek volna könyvjegyzékei. Sőt egész bizonyosra vehetjük, hogy voltak. Mert amint tudjuk, a legelső németországi könyvkereskedők és könyvkiadók, de már az ókorban a római kéziratkereskedők is, adtak ki egylapos könyvhirdetéseket. Már pedig az szinte hihetetlen, hogy a legelső magyar könyvkereskedők nem ismerték volna ennek a nélkülözhetetlen terjesztési-eszköznek a fontosságát. Feltesszük, hogy nálunk csak az a sajnálatos körülmény forog fenn, hogy ezekből a legelső magyar könyvhirdetésekből egyetlen példány sem maradt reánk, ami műveltségtörténetünkre nézve mindenesetre súlyos veszteség.

Visszatérünk azonban a nagyszombati jezsuita-nyomda könyvjegyzékére. Ezen könyvjegyzék nyolcadrét alakban jelent meg s tartalmazza mindazon könyvek címét, melyeket a nyomda 1710-ben forgalomba hozott és árusított. A felvett könyvek legnagyobb része saját kiadványait képezte, de vannak benne olyanok is, melyek másutt jelentek meg. A könyvjegyzékben összesen 390 könyv szerepel s ami ma benne a legértékesebb az az, hogy az árak is jelezve vannak. Igy módunkban van megállapítani, hogy a legdrágább könyv 10 forint, a legolcsóbb 2 dénár volt. -72-

Figyelmet érdemel II. Rákóczi Ferencnek a XVIII. század elején a kassai könyvkötő-céh érdekében kibocsátott védőlevele is, mely így szól: «Kassai céhbeli compactorok alázatos instantiájok mellett előttünk repræsentált privilegialis articulusokbul értjük, hogy a typographusoknak s egyébféle, könyvekkel és papirossal kereskedőknek és céh nélkül való compactoroknak is sokadalmak alkalmatosságával, sőt másként is az említett céhbeli compactorok privilegialis articulusi ellen könyveket és papirost titkon vagy nyilván nem volna szabad árulni. Kiknek ezen alázatos instantiáját kegyelmes tekintetben vévén, ezen privilegialis articulusok ususában őket kegyelmesen manuteneálni kivánjuk továbbvaló dispositióig. Ehhez képest mindazoknak, akik az istansok ily privilegialis artikulusok ususa ellen kész könyveket, papirost és egyéb idejárulható eszközöket árulni szoktak, serio parancsoljuk: se sokadalmakban, sem penig másképen ezen privilegium tenora ellen könyvet, papirost s egyéb idejárulható eszközöket árulni ne merészeljenek, – sőt akik vakmerőségtől viseltetvén, ezen parancsolatnak ellen cselekedni comperiáltatnának, azon sokadalmas helynek tisztei és földesurai az emlitett compactoroknak az illyek ellen assistáljanak.» Ezen védőlevél által ismét csak beigazolva látjuk ama tényt, hogy e kor könyvkötői könyvkereskedők is voltak.